A Gyergyószentmiklóson töltött hosszú hétvégém szombat éjszakáján szállásomhoz közeli kerti mulatság szobámba beszűrődő muzsikája ringatott álomba. Tudtam már régóta, hogy Székelyföld szívében sem csupán tiszta forrásból merített népzenekincsre lazulnak a városlakók, így nem lepett meg az egyszer csak hirtelen felcsendülő, jól ismert dallam sem, amelynek szövegét a csavaros eszű városi góbék imigyen aktualizálták: „Gyergyó híres város, csak egy kicsit sáros…”
A gyergyói sarat ugyanúgy nem tudom eltagadni, mint a helyi polgárok eltüntetni, de arról is határozott véleményem van, hogy miről híres a város. A széles Kárpát-medence népeinek egy jelentős része erre kapásból rávágná: a jéghokiról. Ez biztosan így van, és lélekben lelkesen drukkolok is a téli foci mestereinek, de nekem Gyergyószentmiklóshoz azonnal, kristályfénnyel, élmények sorát felébresztve, a Figura Stúdió Színház neve társul. A társulat nem éppen arról híres, hogy éves költségvetése vetekedne a New York-i Metropolitanével, de az általam eddig látott előadásaikról ki merem jelenteni: tehetséges művészek Európa élvonalába illő produkciói. (Cikkemben nem akarom firtatni azt a sokaknak kényelmetlen kérdést, hogy a határok nélküli, közös Európában vajon miért lehetséges az egyik helyen elégtelen infrastrukturális feltételek között, kevés pénzből jó minőséget létrehozni, míg máshol mások, príma körülmények között is, sok pénzből következetesen csak gagyit termelnek. A válaszhoz leginkább a tehetség és mentalitás szavakra kellene rákeresni, olyan adattárolókban, amelyekben e két szó még jelentéstartalommal bukkan fel.)
Gyergyószentmiklóson október 3-5. között – immár második alkalommal – tánc.mozgás.színház fesztivál (festival of dance.movement.theater) zajlott, amelynek alcíme Alkotói párbeszéd volt. A párbeszéd a különböző művészeti ágak, valamint a más-más térségekből származó, más-más nemzetiségű alkotó- és előadóművészek között folyt. Budapestről érkezett a Zéró Balett – Berger Gyula Társulata, a Bozsik Yvette Társulat, valamint Vámos Veronika és Áncsán Anikó, a Vajdaságból a Döbrei Dénes-Varga Henrietta táncos-koreográfus páros, Bukarestet Florin Fleroiu és Carmen Coţofanã képviselte, és fellépett természetesen a gyergyószentmiklósi Figura együttese is. A programot mindennap zenei koncert zárta, amelyen olyan kitűnőségek muzsikáltak, mint Ágoston Béla, a Vlaicu Golcea fémjelezte Aievea és nem utolsósorban Lajkó Félix és Brasnyó Antal.
A kortárs tánc-, illetve mozgásszínházi előadások közül kiemelkedett a Nimic.precis és a Ready „Modern” Made (mindkettő Florin Fleroiu koreográfiája), valamint a Figura 3 tánc Beckettre című produkciója, amelyet Vava Ştefănescu jegyez. (Az utóbbi előadásról nyomtatott lapszámunkban jelentetünk meg kritikát.)
A Nimic.precis Fleroiu maga komponálta szólódarabja. A nemes egyszerűséggel és jogosan a román kortárs tánc fenegyerekének tituált sokoldalú művész (a tánc és a koreografálás mellett a romániai színészképzésben is jelentős szerepet kapott) személyes élményeit jeleníti meg három tételben, három egymástól különböző metanyelven. Az első tételben Fleroiu széken ülve, mikrofonba beszélve, stand up comedy-számot ad elő. Románul elhangzó szövegéből csak a „nemzetközi” szavakat értettem meg, de szerencsére a műsorfüzetben olvasható – feltehetően, sőt egészen biztosan a monológ egyes részleteivel megegyező – leírás használható támpontokat adott. Florin Fleroiu fiatalkori, balettintézetben folytatott tanulmányai közben szerzett élményeiről beszélt önironikusan és humorosan (ezt az észlelésemet a publikumból rendszeresen előtörő harsány derű igazolta), majd a második tételben az elmondottakat eltáncolta. Az előadás ekkor hirtelen komollyá vált. Ezt nemcsak a hangulatváltozás idézte elő, hanem inkább az a tény, hogy egyik pillanatról a másikra páratlanul sikeres színpadi kísérlet tanúja lehetett a néző: a verbálisan imént előadott történet mozgásnyelven megfogalmazva, másmilyen érzelmi hozzáállásban, átértelmezve, de követhetően megjelent (én – érthető okokból – könnyebben is fordítottam le magamnak a testnyelvet). Zene sem kellett hozzá. Fleroiu hosszú perceken át teljes csöndben variált, bemutatta az egyensúlykeresés és -elvesztés folyamatos stációit, az értelmetlen, kötelező cselekvés végrehajtásának hiábavalóságát, az emberre kényszerített felesleges drill elviselhetetlenségét, az ember örök szabadságvágyát. A harmadik tételben ugyanazon a kör alakú fényporondon ugyanazt a koreográfiát nézhettük meg – immár zenei kísérettel (amit maga a koreográfus válogatott és szerkesztett). Kiderült, hogy egy újabb hangulatteremtő és jelentést hordozó adalékkal kibővítve (más kontextusba helyezve) ugyanaz a történet más megvilágítást kap. Fleroiu azt nyilatkozta, hogy megpróbálta megfejteni és megmagyarázni, de tisztességesebbnek találta, ha megkoreografálja a huszonnyolc évvel ezelőtt történteket. A három tétel az önértékelésnek, az azonosságtudat kialakulásának és a múlttal való szembenézésnek a metaforája.
A Nimic.precisbe szünet nélkül belefolyt a Ready „Modern” Made előadása, amelyben Fleroiu koreográfiáját Carmen Coţofanã táncolta el (zene: Vlaicu Golcea). Coţofanã kitűnően képzett, technikás táncosnő, és remek előadó. A testkoordináció magasiskoláját képes bemutatni: mindig érdekes, hosszan tartott pózai közben a legparányibb csuklómozgást is jelentőssé tudja varázsolni, és az egész testet megmozgató, komoly technikai felkészültséget igénylő mozdulatsorozatokat is adekvát lélektartalommal formálja meg. Tánca hasonló ecce homo-élményt nyújtott, mint Fleroiué.
A fentiekben kiemelt előadások és nem kevésbé a kitűnő koncertek hatására a fesztivál végére az alábbi összegző gondolat fogalmazódott meg bennem: sár ide, hoki oda, Gyergyószentmiklós – legalábbis október első hétvégéjén – Európa egyik kulturális fővárosa volt.

Facebook Comments