Az, hogy utána a Kamaraszínházhoz szerződött, érthetőbb, hiszen itt dolgozott Ruszt József, és közöttük már a Nemzetiben is komoly alkotói kapcsolat alakult ki.

Schäffer Judit – Koncz Zsuzsa felvétele

Schäffer Judit – Koncz Zsuzsa felvétele

Kicsit szerelmesek voltunk belé mindnyájan, mi főiskolások. Karakteres arca, gyönyörű hajkoronája, sudár termete tényleg elbűvölő volt. Ha végigment a színházban, egy pillanatra megállt az élet. Persze tudtuk, hogy a József Attila Színházban remek dolgokat csinált – Becket, A három testőr -, de akkor még csak az elbűvölő nőt láttam benne. Színészként a Czillei és a Hunyadiakban találkoztam vele először mint tervezővel. Majdnem megrémültem, amikor bejött hozzám, a harmadéves főiskoláshoz, és megmutatta gyönyörűen kivitelezett rajzait, kérdve, egyetértek-e.
Talán ez volt az első olyan pillanat az életemben, amikor egyenrangú alkotótársnak éreztem magam.
Ha már a Czillei és a Hunyadiakról van szó, Jutka nagy ötlete az volt: komolyan vette, hogy az események zöme télen történik. Ezért aztán prémekbe és szőrökbe öltöztetett minket, és ez mindenkinek nagyon tetszett.
De eljött az idő, mikor június eleji kánikulában kellett eljátszani az előadást prémekben és bőrökben. A jelmez nem volt népszerű. Jutka megjelent az elő-adáson, felvett egy bundát, kiült oldalt egy járásba, és megnézte az előadást. Másnap ugyanolyan meleg volt, de senki sem szólt a jelmezek ellen.
Másképp lehet megismerni valakit színészként, vagy ha egy rendezői stábban dolgozol vele. Ezt a Bűnbeesés után című Arthur Miller-dráma rendezőasszisztenseként értettem meg. Fantasztikus türelemmel és főleg humor­ral bánt a bizony nem könnyű természetű művésznőkkel, akikkel mindig elhitette, az történik, amit ők akarnak, miközben kőkeményen végigvitte az elképzelését.
Aztán az ő ruhájában játszottam Kafka Ameriká­já­ban Karl Rossmannt, Dosztojevszkij Miskin hercegét, no és Molière Kényeskedőkjében Mascarille márkit.
A trapéznadrágos lila bőrruha megdöbbentő volt a bejövetelkor, és remek lehetőséget adott arra, hogy lassan derüljön ki viselőjének majomkodó üressége, majd a végén lefosztott, darabokra szakadt a pompás bőrdísz, és ott állt a „márki” úr kiábrándítóan, egy szál gatyában. Hogy ez a lefoszlás és darabokra szakadás létrejöjjön, legalább tizenötször varratta át a ruhát. Mégsem haragudott rá senki, nevetett, viccet mesélt, és mindenki boldog volt, hogy dolgozhat neki.
Ezek után, mikor megkaptam a lehetőséget az első „felnőtt” rendezésemre, természetes, hogy őt kértem fel tervezőnek.
A Varsói melódiában Sztankay és Töröcsik tizen­négy­­szer öltözött. A gyors öltözések koreográfiáját Jutka határtalan türelemmel szervezte meg, de Mari második ruhájával elégedetlen volt. Nem jelent meg neki a leningrádi utcán a Varsóból jött lány. Már javában öltöztünk, amikor az összpróbán bejött Mari egy másik ruhában – és elállt a lélegzetünk. Egy úgynevezett lengyelke volt rajta (akkor még nem tudtam, hogy így hívják): csípőben szűkített kisbunda, prémsapka és muff. Egyszerre helyére került az akcentus a beszédben, és való­ban: egy idegen varsói lány állt a leningrádi éjszakában.
Még sok közös munka követte ezt az elsőt, mindegyiknek vannak tanulságai, és mindegyikről vannak emlékek. Iván, a rettentő, Az utolsó hősszerelmes, Celes­ti­na – de lezárnám ezt az első etapot.
Nagyot ugrok tehát. Megtehetem, mert elkanyarodott egymástól az életünk.
Egyetlen közös munkánk adódott csak a következő tíz évben. A József Attila Színházban Az oroszlán télen Garassal és Töröcsikkel. Külön boldogsága volt, hogy a díszletet férje, Kézdi Lóránt tervezte. Természetesen messziről figyeltem. Ekkor készítette – többek között – a Nemzetiben a Mózest, a Coriolanust, az Ivanovot.
Az Operaházhoz szerződését pályája emelkedéseként értékeltem. Nagyon termékeny évek következtek: Nabucco, Háry János, Traviata, Tannhäuser, a Trisztán, no és a gyönyörű Kékszakállú. A balettekről nem is beszélve. Számomra váratlan volt távozása az Operából. Az, hogy utána a Kamaraszínházhoz szerződött, érthetőbb, hiszen itt dolgozott Ruszt József, és közöttük már a Nemzetiben is komoly alkotói kapcsolat alakult ki (Szuzai menyegző, Az állhatatos herceg, Othello, Halál­tánc, Bánk bán, III. Richárd).
Visszakerülvén a Nemzetibe, egy nagyon megváltozott Juditot találtam. Humora most is volt, de másmilyen, mint korábban. Kemény és szarkasztikus lett. Szokott megszólítása, a „Mukikám” se volt felhőtlenül vidám, inkább szomorkás. Férje, Lóri halála után pedig keserűvé vált. Néhány képet őrzök róla még. Ahogy Király Levente abroncsos nadrágját próbálgatja Sze­ge­den. Az Andersen-mesék ruhái, aztán az utolsó, Csernus lila bársonya a Vizsolyi Bibliában.
Néhány telefon.
A többi néma csend …

Facebook Comments