A szavazás eredménye Szűcs Katalin Ágnes jegyzetével
Szokatlan jelenségeket produkált az idei szavazás. Szinte minden fordítva történt, mint máskor.

A legjobb új magyar dráma: TÉREY JÁNOS: ASZTALIZENE
A legjobb előadás: A KÉPZELT BETEG (Pécsi Nemzeti Színház, rendezte: Mohácsi János) és
VÁNYA BÁCSI (Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendezte: Andrei S,erban)
A legjobb rendezés: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA
(József Attila Színház, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés/szórakoztató előadás: SZOMORÚ VASÁRNAP
(Szabadkai Népszínház, rendezte: Kovács Frigyes)
A legjobb független színházi előadás: PLAZMA
(KoMa Társulat)
A legjobb gyerekelőadás:
A legjobb női főszereplő: LADÁNYI ANDREA
(Az öreg hölgy látogatása, József Attila Színház)
A legjobb férfi főszereplő: DOLMÁNY ATTILA
(Árpádház, Budapesti Kamaraszínház)
A legjobb női mellékszereplő: HERCZEG ADRIENN
(A képzelt beteg, Pécsi Nemzeti Színház)
A legjobb férfi mellékszereplő: PÁLFFY TIBOR
(Yvonne, burgundi hercegnő,
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
A legjobb díszlet: ASZTALIZENE
(Radnóti Miklós Színház, tervezte: Bagossy Levente)
A legjobb jelmez: A NAGYRATÖRŐ
(egri Gárdonyi Géza Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: KRISZTIK CSABA
(A sasfiók, debreceni Csokonai Színház)
Különdíj: NOTÓRIUSOK című sorozat (Katona József Színház)

 

Szokatlan jelenségeket produkált az idei szavazás. Szinte minden fordítva történt, mint máskor. Éppen azokban a kategóriákban volt most legkönnyebb kiadni a díjakat, amelyekben máskor vagy épphogy összejön – a magunk szabta törvények szerint – a díj kiadhatóságához szükséges öt szavazat, vagy további egyez­tetést igényelnek a jelölések szóródása miatt. A más kategóriába nem sorolható művészi teljesítmények elismerésére hivatott Különdíj esetében például olyan szerteágazóak a lehetőségek, hogy a szavazás első köre után mindig egyeztetnünk kell, pontosabban kellett eddig. Idén, minden bizonnyal először a Kri­tikus-díjak történetében, a Különdíj a második legmagasabb pontszámmal s a harmadik legtöbb jelöléssel kiadott elismerés. Mielőtt a Kritikus-díj-szavazás rejtelmeiben járatlan olvasó itt végképp elveszítené a fonalat, röviden ismertetem a szabályokat: az évadban látott legalább kilencven előadás jogosítja fel a Színházi Kritikusok Céhének tagjait a szavazásra, amely úgy történik, hogy minden kategóriában ki-ki három jelöltet állíthat. Az első helyen jelölt három, a második helyen jelölt két, míg a harmadik helyen jelölt egy pontot kap. Így adódnak össze a pontok, ám a díj minden kategóriában csak öt jelölés – mindegy, hogy hányadik helyen – esetén adható ki. A Katona József Színház Notóriusok című sorozatánál több pontot – ugyancsak merőben szokatlan módon – csupán A legjobb független előadás kategóriájában díjazott Plazma kapott a KoMa Társulat előadásában. E két kategórián kívül A legjobb új magyar dráma és A legjobb női főszereplő díja dőlt el magas jelölés- és pontszámmal, az összes többi kategóriában rendkívül nagy a szavazatok szóródása. Így eshetett meg, hogy A legjobb gyerekelő­adás díja idén ki sem adható, ami sajnos nem példátlan. Példátlan viszont a szavazás történetében, hogy három kategóriában is határon túli magyar előadás, illetve művész a díjazott (egy-egy kategóriában a korábbi években is előfordult már). Ami azt mutatja, hogy a határon túli magyar színházak, alkotók természetes módon váltak részévé a hazai színházi közgondolkodásnak. Hosszú folyamat eredménye ez, ami köszönhető részben a majd’ húsz éve létező Kisvárdai Fesz­tiválnak, a Vendégségben Budapesten sorozatának és a POSZT-nak is, ahol az egy évadban született bemutatók arányában két határon túli magyar előadás a versenyprogram résztvevője minden évben. Az idei szavazás pikantériája, hogy díjazott az a sok vihart kavart kolozsvári Ványa bácsi-előadás is, amely a (szak)sajtóban (is) megjelent állításokkal ellentétben meghívást kapott ugyan mind a Kisvárdai Fesztiválra, mind a Nemzeti Színházba (utóbbi helyszínen ősszel több alkalommal is látható lesz, az előbbi meghívásnak pedig a technikai nehézségek mellett mindenekelőtt a III. Richárd gyulai próbái miatt nem tudott a társulat eleget tenni, miként azt egy, a Népszabadságban is közzétett e-mail-váltás bizonyítja), de tény, hogy eleddig Magyarországon még nem volt látható a produkció. Kolozsváron láttuk mind, akik hírét hoztuk s szavaztunk rá, elvéve a kenyerét azoknak a kollégáknak, akik esetleg a nemzeti színházi vendégjáték hatására a jövő évi szavazáskor tennék ugyanezt. (Szabályaink szerint ugyanis a határon túli magyar előadásokra a magyarországi első láthatás után lehet szavazni akkor is, ha nem az adott évad bemutatójáról, hanem korábban született előadásról van szó.) Szóval megelőztük a többieket, de hát elegen voltunk így is. Legszívesebben most egy vigyorjelet tennék ide összegzésként, ahogy az e-mailekben szokás, jelezvén: minden jó, ha a vége jó. De azért persze az még jobb volna, ha közben is jó volna, ha mindig jó volna.

Szűcs Katalin Ágnes
A Színházi Kritikusok Céhének Elnöke


Facebook Comments