Halász Glória: Vérátömlesztés

A Vámpírok báljáról
2008-12-10

A Vámpírok bálja káprázatos show és elragadó örömjáték is egyben. A véres előadás, bárhonnan nézzük is: vérprofi.

A művér ugyan csupán decensen folydogál az ütőerekből a Roman Polanski 1967-es szikár kultuszfilmjéből grandiózus musicallé dagasztott darabban, de a profizmussal és a tehetséggel keveredve ahhoz éppen elegendő erővel zúdul a Magyar Színház deszkáira és a magyar színházi élet langy vizébe, hogy lemosva és felkavarva megmutassa: így is lehet. Vagy csakis így lehet.
A Vámpírok bálja talán a hazai színpadon bemutatott első kompromisszumok nélküli musical-előadás. Káprázatos gépezetében egyetlen olajozatlan alkatrész sem akad, és örvendetes (no meg némileg igazolás is), hogy a szakmailag kikezdhetetlen előadást egy év után is estéről estére álló taps fogadja. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a Vámpírok bálja nagy részében importtermék (vezető rendezője maga Roman Polanski, rendezője a holland Cornelius Baltus, koreográfusa az amerikai Dennis Callahan), ami azt jelenti, hogy a produkciót egy nemzetközi és a musicalt anyanyelvi szinten beszélő stáb tereli azon az úton, amelyet az 1997-es bécsi ősbemutató jelölt ki. A vámpírok tehát világszerte hasonló táncrend szerint és hasonló kulisszák között báloznak, de kinek jutna eszébe hiányolni a lehengerlő gördülékenység láttán a gyakran káoszba fulladó magyar alkotó kedvet?

Farkas Gábor Attila (Koukol) és Egyházi Géza (Krolock gróf) / Szkárossy Zsuzsa felvétele

Az előadás pazar és művészettörténeti igényű látványvilága ráadásként Kentaur kézjegyét viseli magán, és a továbbgondolt, némiképp magyarosra cizellált eredeti díszlet- és jelmezarzenál így a külföldi színrevitelek sorából is kiemeli a Magyar Színházban bemutatott változatot. Az említett álló taps azonban nyilvánvalóan nem (vagy nem csupán) a külcsínnek szól, hanem a pontos – és a pontossága mellett is lélekkel teli – színészi és táncosi teljesítménynek. A nálunk még nem bevett (bár talán a Vámpírok bálja sikerén felbuzdulva majd egyre gyakrabban előforduló) válogatás útján az előadásba került valamennyi szereplőt valósággal telibe találta a rá osztott szerep. Amellett, hogy a valódi és a színpadi karakterük eredendően fedi egymást, fantasztikus színészi energiákat is megmozgatnak. Egyesek olyasféléket is, amelyek nem csupán nagyvonalúan profivá teszik az alakítást, hanem a szerep szigorú keretein túlra is mutatnak. Az előadás egyik csodálatos motorja a Krolock grófot alakító Egyházi Géza, aki a bemutató óta eltelt egy év alatt már nemcsak falakat rengető tenor hangjával uralja a szerepet, de a dermesztő méltóságon és a cinikus pózoláson túl a tiszta vággyal csak gyilkolni képes vámpír drámáját is megrázóan mutatja meg. Jegercsik Csaba a habókos (és néha bizony már a ripacsériába „habzó”) Ambronsius professzor szerepében zseniálisan hadar, és vágja ki a vámpírvadász tudós falzett hangjait, bravúrosan öreges mozgása pedig színiiskolák tananyaga lehetne. Sándor Dávid hasonlóan kiváló a szerepben, a hadaró szövegmondása azonban kevésbé tiszta. Sánta László Alfréd szerepében a kissé lebutított karakternek a lehetségesnél több színt és erőt ad, az ösztönök rengetegében tévelygő fiatalember elesettségét és vakmerőségét is remekül megjeleníti. Váltótársa (Héger Tibor) játékában mindvégig a kiszolgáltatottság és a rácsodálkozás dominál, a kissé erőtlenebb színészi játékhoz azonban egyenletesebb énekteljesítmény társul. Andrádi Zsanett mint Sarah a cserfes elszánásból és a gyermekből nővé válás bizonytalanságából ugyan az ideálisnál kevesebbet mutat, de a szerep keretei között biztosan mozog, és kristálytisztán énekel. Megjegyzem: magam sem tudom, mit tettem volna a magyarítók helyében (az árnyalatgazdag magyar szöveg Miklós Tibor munkája) Sarah nevének esetében. Némiképp komikus, hogy egy erdélyi fogadós lányát Sarah-nak hívják, másrészt még szürreálisabb lenne, ha egy nagyária refrénjében Sárához énekelne a fiatal hős. A homoszexuális Herbert vámpírgróf (egyébként ifjabb von Krolock) mindkét megformálója – Pirgel Dávid és Posta Victor – finom humorral és az apró gesztusokig kidolgozottan adja a figurát. Pirgel Dávid elrajzolt lágyságával és szatirikusságával már-már Polanski filmjének világát idézi, Posta Viktor (hangilag is) erőteljesebb, de egyszerűbb karaktert rajzol fel. Farkas Gábor Attila alázatával és szellemességével az előadás ziccerévé teszi a vámpírgróf púpos segédjének a szerepét. Sziporkázóan sokszínű Pavletits Béla Chagal fogadós megformálójaként, megejtően bumfordi Dobos Judit a nejeként, Kecskés Tímea pedig énekhangjával győz meg a keresztény szolgálólány egyébként kissé alulértelmezett szerepében.

Az előadás másik csodálatos motorja (utalva a fent említettre) a tánccsapat, amely hazai musicalszínpadon ritkán látott színvonalon táncolja a mifelénk még nem látott színvonalú koreográfiát. A táncosok és az ensemble tagjai ezer színnel: líraian és drámaian, érzékenyen és elsöprő szenvedéllyel tolmácsolják a mozdulatokba öntött vámpírsorsot (hely híján álljon itt a szólót táncolók – Taródi Szilvia, Baranya Dávid, Rákász Dániel és Tihanyi Ákos – neve).

Egyházi Géza és Andrádi Zsanett (Sarah) / Sárközy Marianna felvétele

Roman Polanski négy évtizede készült horrorparódiájának szatirikusan nyomasztó atmoszféráját és szertelenségét oktalanság volna számon kérni a musicalen, a darab a hangsúlyaiban eltér ugyan a filmtől, de a cselekményt hűen követi. A film burleszkszerű humora pedig Ambronsius professzor és segédjének kettősébe emelődött át. Az alkotók a közelik helyett természetesen totálokban gondolkodnak (bár az előbbiből is akad), a fekete humorú élcet egy komikumtól sem mentes, a szívre is ható és tanulsággal is szolgáló vadromantikus kalandtörténet váltotta fel. Érzésem szerint a figurák közül a filmen éppen Roman Polanski játszotta tudóssegéd, Alfréd veszítette el leginkább színeit és központi szerepét, a többi karakter vagy érintetlen maradt, vagy (meglepő módon) nyert a megzenésítésen. Jim Steinman ugyan fércmusicalt alkotott (több korábbi világslágerét lopta bele a zenei szövetbe), de ennek ellenére (vagy éppen ezért: hiszen világra szóló sikerekről van szó) a darab zenéje néhány gyengébb pillanattól eltekintve mindvégig magával ragadó. A szenvedélyes szerelmi duett és a mélységesen drámai nagyária mellett még virtuóz bohóctréfára is futja. Így az a (szín)házaink táján szokatlan helyzet áll elő, hogy a tökéletes forma tökéletes tartalommal telítődik, vagy ha úgy tetszik: a tökéletes tartalom nyer tökéletes formát. Merthogy tartalmat is rejt az impozáns csomagolás: a mese beszél az önkeresés és a felnőtté válás útvesztőjéről, az ember kicsinyességéről és korlátlan önzéséről, valamint egy, a feketénél is feketébb jövőről. A Vámpírok bálja káprázatos show és elragadó örömjáték is egyben. A véres előadás, bárhonnan nézzük is: vérprofi.Jim Steinman – Michael Kunze:

Vámpírok bálja (PS produkció – Magyar Színház)

Magyar szöveg: Miklós Tibor. Koreográfus: Dennis Callahan. Díszlet- és jelmez: Kentaur. Művészeti vezető: Póka Balázs. Karmester: Köteles Géza. Producer: Simon Edit. Rendező: Cornelius Baltus.
Szereplők: Egyházi Géza/Nagy Sándor/Feke Pál, Andrádi Zsanett/ Kovács Nikoletta/Nádorfi Krisztina/Stróbel Dóra, Sánta László/Szemenyei János/Héger Tibor, Jegercsik Csaba/Sándor Dávid/Bot Gábor/Balog János, Kecskés Tímea/Balogh Anna/Stróbel Dóra, Pirgel Dávid/Kamarás Máté/Posta Viktor, Dobos Judit/Urbanovits Krisztina/Köves Dóra, Farkas Gábor Attila/Balog János.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.