Ördögi koreográfusi ötlet káprázatos megvalósításának vagyok tanúja.

Téli utazás, Tavaszi áldozat – ez a címe Emanuel Gat, Franciaországban élő izraeli koreográfus Trafóban bemutatott táncestjének. A két darabcím közötti vessző arra utal, hogy a két – csak rövid, átállásnyi szünettel játszott – egyfelvonásos tulajdonképpen egy műalkotás. Ügyes pr-fogásnak tetszik: a néző Schubert teléből egy órán belül Sztravinszkij tavaszába utazhat.
Kínálkozik is számtalan jópofa asszociáció: az első darab csöndben szunnyadozó mag hó alatt (© Ady Endre), a második pedig sodró, barbár (mag)kikelet. Bulváros a műsorfüzet kedvcsináló költői kérdése is: „Ki gondolná, hogy Sztravinszkij kopogó ritmusaihoz remekül illik a salsa érzéki mozdulatvilága?” Mindezek ellenére határozottan állítom: nem felszínes szórakoztató-ipari terméket láttam, hanem szuperérzékeny koreográfus lélek mélységeit marcangoló, gondolkodásra késztető műalkotását.
A Téli utazás kifejezetten töprengésre késztet. Két, különleges ruházatú, de visszafogottan viselkedő férfi hol zenei kíséret nélkül, hol pedig a Schubert-dalciklus egyes tételeire finom gesztusokkal díszített táncot lejt. Tizennyolc perces működésük közben semmi konkrétumot nem tudok meg róluk, de azt észreveszem, hogy vagy egymással (például a csöndekben), vagy a zenével vannak összhangban, de az is következetesen előfordul, hogy „zene mellett” mutatják be mozdulat-mondataikat; illetve az egyszerre elkezdett és folytatott mozgásvariációikat – az összhangot direkt megtörve – eltérő módon és időben fejezik be. Bár őszinte elismeréssel csodálom a két előadó (az egyik maga Emanuel Gat) hiteles, ihletett produkcióját, ténykedésükre magyarázatot csak a második részben találok: akkor ugyanis bebizonyosodik, hogy Gatnál a Téli utazás valóban a Tavaszi áldozat előzménye.

Jelenet a Tavaszi áldozatból / Dusa Gábor felvétele

Mert az érzéki, szüntelenül pörgő, latinos páros forgókkal turbósított salsa – csodák csodájára – tényleg ráillik a Sztravinszkij-muzsikára, persze csak úgy, hogy hol összhangban van vele, hol pedig direkt „mellette szól” – ez utóbbi esetekben a tánc zenétől függetlenül a saját ritmusában folytatódik. Ördögi koreográfusi ötlet káprázatos megvalósításának vagyok tanúja: a laza, csajozós páros tánc tökéletesen együtt lüktet a súlyos, modern-barbár komolyzenével, majd Sztravinszkij rendszeresen ledobja magáról a bulizós örömtáncot, de csak azért, hogy némi elszédelgés vagy kirepülés után újra visszafogadja. Közben – szünet nélkül – drámai feszültség vibrál. A táncosok (három nő és két férfi) a színpad közepére terített, legtöbbször vörössel bevilágított (ima- vagy varázs)szőnyegen szertartásszerű életharcot vívnak, semmitmondó, mimika nélküli arccal, mint kemény machók és dögös vampok a trendi szórakozóhelyeken. Néha lesétálnak a küzdőhelyről, oldalra, a félhomályba, olykor – a rituális cselekvés szüneteiben – gyöngéd, emberi gesztusokkal illetik egymást.
A párkeresés, a kiválasztás a mai, szofisztikált környezetben is ugyanolyan, véresen komoly cselekvéssorozat, mint amilyen a pogány kori Oroszországban volt, ahová Sztravinszkij balettzenéje visszakalandozik. Meg is tartotta a koreográfus az eredeti (Roerich-Nizsinszkij-féle, 1913-as) szövegkönyv fordulópontjait, legalábbis Gat előadásában is ugyanazokon a pontokon történnek meg a lényeges fordulatok (vagy úgy, hogy változik a térforma és a szereplők egymás közti viszonya, vagy úgy, hogy fáziseltolódást képezve makacsul pörög tovább a salsa). A nemek arányából adódik, hogy egy-egy nő a páros táncok közben, ha néhány taktusnyi időre is, de mindig egyedül marad. A pár nélküli lány, ha éppen nem penderült ki a közös (szőnyeg)territóriumból, egyedül is – szinte kényszeresen – folytatja a mozgást. Ebből gyanítható: a közösségben a párválasztás mellett ugyanolyan szigorú parancs az együtt maradás, az összetartozás megőrzése. Ezért is drámai erejű a befejezés, amelyben egy lányt kiközösítenek. Gat Tavasziáldozatában kiválasztás helyett kirekesztés történik. Immár vér nélkül, kulturáltan, de az áldozat így is kénytelen magán viselni a bélyeget. A kirekesztett lány kontyba tűzi göndör haját, és lefekszik a szőnyegre, a két pár közé. A többiek erre felállnak, és – a zene utolsó taktusaira – magára hagyják a felfokozott reménytelenségben.
Aki inkább barátságosabb Téli utazásra vágyik, megnézheti a különleges ruházatú, de visszafogottan viselkedő férfiakatITT.
A pörgő salsára kíváncsiak pedig kattintsanak IDE.Emanuel Gat Dance Company: Téli utazás, Tavaszi áldozat
Trafó, 2009. március 6.

Facebook Comments