A tor gyomorforgató orgiába torkollik, az állati én csaknem szó szerint is lelepleződik, a notabilitások lányokkal és fiúkkal is üzekednek, italtól szédelegnek, éppen csak nem fetrengenek önnön hányadékukban.

Mivel a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Szín­padá­nak nincs függönye, már a játék kezdete előtt kialakulhat a képünk a rövidesen kezdődő előadásról. Láthatjuk a közvetlenül a néző- és a játéktér közé ékelődő zongorát (ha kicsit figyelmesebbek vagyunk, akkor a karzatra telepített zenekart is), a csilivili autót, s ha nem is a maga teljességében, de Antal Csaba bájosan ordináré, a reális arányokat a makettvilág felé közelítő díszletét. Sejthetjük tehát, hogy nem maradunk a félmúltban, a földön, de még a prózában sem.
Dömötör András kortárs operát komponáltatott Re­me­nyik Zsigmond egyfelvonásosából Márkos Albert­tal. Meglehet, az opera nem pontosan írja le a több zenei műfajból, stílusból építkező muzsika karakterét, ám tény: prózában kevés mondat hangzik el, a szólamok eléneklése pedig több szereplőt is komoly feladat elé állít. A zene mint forma persze önmagában is elemeli a darabot, s ugyanezt szolgálja a már említett díszlet, ahol a válogatottan ízléstelen kerti törpék és állatkák alig kisebbek a háznál, vagy a szintén Antal Csaba tervezte ruhák, melyeken a hagyományos népi motívumok keverednek a jellegzetesen mai konzumízléssel. Hogy mennyiben és mennyire szükséges így elemelni a darabot, nyilvánvalóan nem kérdés: amennyiben és amennyire az alkotók jónak látják. Magam ugyan nem­igen látok többet Remenyik egyfelvonásosában egy szokványos társadalomkritikai hangot megütő, vaskos tréfánál, de ettől az előadás még létrehozhatja azt a tartalmi és stiláris értelemben is igen összetett, moralitást, brutális komédiát, misztikus mesét és horrort ötvöző világot, melyről a rendező a mű kapcsán a színlapon beszél. Ez azonban ezúttal nemigen sikerült neki.
Az alapmű cselekménye röviden összefoglalható: a gazda fényes disznótort rendez, melyre meghívja a helyi notabilitásokat. A vendégek késnek, helyettük éhes vándorok érkeznek, akiket azonban a gazda elkerget. Ráadásul a betegeskedő anyós váratlanul elhalálozik. A gazda nem akarja lemondani a tort, mivel vendégeitől fényes címeket vár, így az anyós holttestét a kolbászok, szalonnák közé rejti. Az össznépi eszem-iszom rendben lezajlik, a gazda megkapja, amit várt, ám eközben a vándorok kifosztják a kamrát, s pechjükre pont az öregasszony holttestét viszik magukkal. De a hulla feltámad, s bosszút esküszik.

Molnár Piroska (Gazdasszony), Lázár Kati (Öregasszony), Földi Ádám (Szolga) és Gazsó György (Gazda) / Koncz Zsuzsa felvétele

Molnár Piroska (Gazdasszony), Lázár Kati (Öregasszony), Földi Ádám (Szolga) és Gazsó György (Gazda) / Koncz Zsuzsa felvétele

Dömötör rendezése nem a vékonyka társadalomkritikára helyezi a hangsúlyt, hanem a történet apropóján az ember elállatiasodását érzékíti meg. Erős képekkel, átgondoltan, de meglehetősen direkt és kevéssé fantáziadús módon. A tor gyomorforgató orgiába torkollik, az állati én csaknem szó szerint is lelepleződik, a notabilitások lányokkal és fiúkkal is üzekednek, italtól szédelegnek, éppen csak nem fetrengenek önnön hányadékukban. A mai tárgyi világ elemeire, újgazdagok jellegzetes használati és dísztárgyaira ismerhetünk, s a színpad nagy részét elfoglalja a nagy piros autó, az igazi státusszimbólum, melynek tényleges szerepe csak az előadás végén lesz. Megelevenedik maga a disznó is, dalra fakad, mielőtt levágnák, legyilkolása után pedig testszínű ruhába öltözött, ábrándosan szomorú arcú leányzóként él tovább a színen (ami nem mellesleg jelmezként ügyetlen, metaforaként átlátszó). Minderre persze különböző módon reagálhat a befogadó: felkavarhatja, felháboríthatja, szórakoztathatja vagy untathatja a látvány, de tény, hogy az előadás nem hatol különösebben mélyre.

A játék akkor szellemes és ötletes, amikor eltávolodik a mondandótól. Remek vizuális gegek sora látható. Antal Csaba díszletét felettébb invenciózusan használja a rendező; eljátszik tartozékaival, méretarányaival (a két vándor bakot tart a pár centiméteres kerítés fölött), hatásosan mozgatja elemeit (a Krisztus-szobor mind kétségbeesettebben forog körbe-körbe). S maga a muzsika is tele van zenei poénokkal, különösen a két vándor egymást ellenpontozó szólamában. Így azután csaknem előáll az a furcsa eset, hogy az előadás minden idegesítő direktsége és a feltételezhető alkotói ambíciók elhanyagolása ellenére is szórakoztató maradhat. Ehhez azonban el kellene tudni énekelni (legalább hellyel-közzel) a dallamokat. A Gazda szerepe már csak terjedelménél fogva is rátermett énekes-színészt kívánna; ehhez képest a szerepet szokott színészi eszközeivel, de markánsan, mozgáskészségét is megcsillogtatva játszó Gazsó Györgyöt hallgatva a recenzens pánikszerűen próbál koncepciót gyártani ahhoz, miért is énekel a színész ennyire rosszul. A kisebb szerepeket többnyire fegyelmezett odaadással játszó fiatalok – Makranczi Zalán, Orth Péter, László Attila, Gerlits Réka, Mészáros Piroska, Földi Ádám, Stork Natasa – is roppant vegyes vokális képességeket mutatnak, így aztán óhatatlanul arra gondolunk, hogy az énekelni tudó művészek nagy részét elszipkázta a párhuzamosan próbált János vitéz.
A Gazdasszonyt játszó Molnár Piroskán kívül a vándorok szerepére hívott vendégművészek, Szemenyei János és Herczeg Tamás énekelnek jól; ők a zenei ötletek, gegek adta lehetőségeket is igyekeznek kihasználni. Utolsó jelenetük a feltámadó Öregasszonyt szép egysze­rűséggel játszó (szintén vendég) Lázár Katival nem pusztán finom stiláris kontrasztja az eddig látottaknak, hanem valami furcsa reménykedést is kelt a nézőben; itt talán valami egészen más kezdődik, s igazán kíváncsiak is leszünk a lírai szürrealitásba hajló történet folytatására. Nagy kár, hogy itt véget is ér az előadás…
Remenyik Zsigmond: Pokoli disznótor (Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad)Zene: Márkos Albert. Dramaturg: Várady Zsuzsa. Díszlet-jelmez: Antal Csaba. A rendező munkatársa: Tüű Zsófia. Rendező: Dömötör András.
Szereplők: Gazsó György, Molnár Piroska, Lázár Kati m. v., Szemenyei János m. v./Szőcs Artur m. v., Her­czeg Tamás m. v., Stork Natasa, Földi Ádám, Gerlits Réka, Mészáros Piroska, Makranczi Zalán, Orth Péter, László Attila.
Zenészek: Puskás Péter, Szabó Hunor, Csárics Sándor, Hock Ernő, Jávorka Ádám.

Facebook Comments