A re-DNS három táncosa mintha egyazon gondolat kissé elcsúsztatott variációja lenne. Reakció a DNS-re és a Kovács Gerzson által meghatározott világokra, újragondolás és átírás, háromféle variációban, mégis egységbe gyúrva.

Hat férfi lézeng. Kis csoportokban álldogálnak, beszélgetnek, éppen csak a borospohár hiányzik a kezükből – közben a nézők elfoglalják helyüket. Táncosok és zenészek, egyformán feketében, beleolvadnak a félhomályba.
Egyszer csak pakolászás, helyezkedés kezdődik. A táncosok reflektorokat állítanak be maguknak, fénnyel vágják ki a homogén, szórt szürkeségből saját terüket, leendő útjukat. A zenészek jobb szélre húzódnak; Dresch Dudás Mihály, Kovács Gerzson Péter állandó alkotótársa és két fiatal zenész, Hock Ernő és Bakay Márton játékában füstös, érdes dzsessz hangzik fel. Az atmoszférateremtő zenék beterítik a teret.
Három férfi gyalogol, nekünk háttal, rendületlenül, egy helyben a végtelenbe. Lábuk gépiesen, rajzoltan mozog, karjuk keményen lendül a magasba és vissza, könyökük hegyesen kiemelkedik, kiszúrja a levegőt. Részletezően dolgoznak, finom, de határozott mozdulataik hármasuk egységéről tanús­kod­nak. Egy tőről valók, ugyanannak a világnak a részei. Nem néznek egymásra, de egyfelé menetelnek. Ahogy Dresch mellé fiatal zenészek kerültek, KGP is mintha a három fiatal táncosban keresné a foly­­tatást saját világának éppen aktuális variációjához. Nem a Bankett gerzsonos hagyományát folytatja az elő­adás, nem az elektronikus eksztázis magányos és közösségi tombolását vizsgálja. Sokkal inkább kötődik a korábbi szólókhoz. Nem lehet nem összekapcsolni a finom részleteiről és bajusz alatt mosolygós iróniájáról emlékezetes Codával, amely szintén egy állóképből bomlik ki, és jár be hihetetlen távolságokat mozgásban, ritmusban és intenzitásban, míg végül visszaérkezik a kiindulópontra. A re-DNS három táncosa mintha egyazon gondolat kissé elcsúsztatott variációja lenne. Reakció a DNS-re és a Kovács Ger­zson által meghatározott világokra, újragondolás és átírás, háromféle variációban, mégis egységbe gyúrva. Új árnyalatok, régi ízek. A fiatalok profi módon, de némi távolságtartással, iróniával kezelik a már ismerős (eleve ironikus), a néptánc nyelvéből merítő, a hagyományt használó, ám vele állandóan incsel­kedő mozdulatokat, zabolátlan fiatal energiájuk azonban átüt a formákon, és féktelenségük párbeszédbe kezd a Coda koreog­ráfusá­nak rezignált cinizmusával.

Bora Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

A generációk, a változás-fejlődés, a múlthoz és az apákhoz, mesterekhez való viszony a fókusza, központi témája az előadásnak. A re-DNS cím is valamifajta meghatározottságra vagy az abból való kitörésre utal(hat). „A kultúra a múltban gyökeredzik, magában hordozza történetét, azonban emlékeink nem tényszerűek, hanem mai gondolkodásmódunknak alávetettek (actual DNS1)” – olvashatjuk a re-DNS szórólapján KGP felvezetőjét. Örök kérdés és örök kétely, hogy mi őrizhető meg, és mennyi dobható el az újrateremtés során. Üres térben, mindig megújuló időben kell újrakonstruálni, átértelmezni és megteremteni a néptánc mozdulatait, kortárs formákkal vegyítve. De lehet-e ezt autentikusan, rákérdezés, távolságtartás nélkül?

A menetelők állóképéből kibomló, egyre intenzívebbé és színházilag megformáltabbá váló táncokat helyezkedések, fénybeállások szakítják meg. Végig a táncosok pakolják és állítják be a lámpákat, ők jelölik ki, mindig máshol, a „betáncolandó” terepet. Ezzel párhuzamosan a zenészek is bejárják a maguk útját. A táncosok a fényt, ők a zenét hordják végig a termen. A hat lézengő ember az előadás elején két, egyértelműen elválasztható csoportra: táncosokra és zenészekre oszlott. Kezdéskor a színpad jobb oldalán egy vonalban sorakozó zenészek szép lassan bejárják az egész teret, és különböző térformációs viszonyokba kerülnek a táncosokkal. Nemcsak a fény szabja meg az útjukat, a zenészek köre is kijelöl egy-egy mezőt.
Nem véletlen, hogy Kovács Gerzson Péter az előadás látványtervezője is. A magyarországi koreográfusok közül ő használja a legtudatosabban a fényeket. Gyönyörűen szervül a mozgás és a táncosok által irányított fény, és nemcsak azért, mert ügyesen meg van tervezve, hanem mert a koreográfus-fénytervező a fényt is mozgásában, testes jelenlévőnek tételezi, és erejének megfelelően számol vele. Az utolsó előtti jelenet üres színpadon, a táncosok ottléte nélkül zajlik: a fény „körtáncát” láthatjuk. A színpadot pásztázó reflektorok mintha lesöpörnék a színről a táncosokat.
Kovács Gerzson Péter filmszerű szkeccsekben szerkesztette meg elő­adását. A dinamikát a belendülések és levezetések adják meg: winding up & winding down. Fölpörög és leráz. Az előadásnak egyenrangú részei a másképp konstruált, a tényleges, „direkt” táncnál civilebb hatású mozgások. A magyar kortárs tánc tendenciáitól nem idegen ez a szerkesztésmód. KGP alkotásának lüktetése – a beleéléstől a távolságtartó iróniáig – folyamatos próbálkozást, újrakezdést jelenít meg, egységesen, a táncosok mozgásától a fény szerkesztéséig, az előadás minden szintjén.

Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Bora Gábor és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

Bora Gábort és Katona Gábort még sohasem láttam színészként is jelen lenni a színpadon. Általában belső koncentrációjuk kivetülése látható az arcukon, és tánc közben kifejezésre nem használják mimikájukat. Nem is nagyon szokta őket erre kérni senki. Kovács Gerzson most mégis szerepeket – szereppillanatokat – osztott nekik. Torzított arckifejezésekkel ellenpontozzák mozgásukat, vagy felerősítik annak hatását. Felmutatódik és kiforgatódik a sok formában megjelenő, de lényegében mégiscsak ugyanaz a magyar macsó, a csárdák és diszkók kemény legénye. Az azonosulás és az eltartás különböző fokozatait láthatjuk a három táncoson, egészen a groteszkig torzítva. Hármójuk közül ifj. Zsuráfszky Zoltán használja a legmarkánsabb színészi eszköztárat, a másik két táncos finomabb mimikai eszközökkel, de erős színpadi és jelenlétbeli hatással dolgozik. A táncosok fokozatosan melegednek bele, majd elrajzolt grimaszokkal az őrület határáig fokozzák a táncból kibomló eksztatikus állapotokat. Körtáncok és pillanatképek. A csúcsponton – a bemutató napján legalábbis – odáig fokozódott a hév, hogy a nézőtéren is néhányan verni kezdték a lábukkal a ritmust. A zene dzsesszesített, de felismerhető néptáncdallam, a táncosok pedig, miközben belefeledkeznek a mozgásba, arcukra ragasztott grimaszaikkal érzékeltetik a dolog bizarr ambivalenciáját.
Kovács Gerzson Péter mintha a saját mítoszát, néptánchoz, falusi kocsmákhoz, városi diszkókhoz fűződő viszonyát gondolná tovább újra meg újra, saját táncában és másokra tervezett koreográfiáiban. A tördelt elő­adás-szerkezet lehetőséget ad az időben való ugrálás és az azonosulási fokok közötti váltás érzékeltetésére. Képes-e megújulni az ember? Van-e válasz a DNS általi meghatározottságra? Az előadás nemleges választ adna? Ahogy a történet a végére ér, kezdődik elölröl.
A lemez nemcsak előre, de visszafele is forog. Re-wind. Három férfi a nézőknek háttal gyalogol, könyökük kiszúrja a levegőt… Három férfi.
re-DNS
(TranzDanz, Trafó – Kortárs Művészetek Háza)

Zeneszerző: Dresch Dudás Mihály. Technika: Payer Ferenc. Koreográfus, látványtervező: Kovács Ger­zson Péter.
Táncolja: Bora Gábor, Katona Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán.
Zenészek: Dresch Dudás Mihály, Bakay Márton, Hock Ernő.