Rátkai Erzsébet: Szubjektív kommentár egy hírhez

Szalma Dorottyról
2009-05-30

A rangos zsűri döntése alapján Szalma egyedül, önálló produkcióval nyerte el a 10.000 euróval jutalmazott második helyezést.

Szalma Dorotty, a Bécsben élő magyar rendező második díjat nyert az 5. Európai Operarendezői Versenyen. Idén a 111 induló közül négy csapat jutott a döntőbe (a versenyen az egyénileg induló rendezők mellett koreográfussal, díszlet- és jelmeztervezővel felálló csapatok is indulhatnak). A rangos zsűri döntése alapján Szalma egyedül, önálló produkcióval nyerte el a 10.000 euróval jutalmazott második helyezést. Az április 18-án Barcelonában, a Gran Teatre del Liceuban lezajlott döntőn a versenyzőknek Mozart Furfangos kertészlány című operáját kellett színpadra állítaniuk. Az első helyezést dán-német rendező-díszlettervező páros, Anna Larsen Dirckinck-Holmfeld és Sibylle Wallum kapta.

Szalma Dorotty / Kiss Péter felvétele; forrás: http://cikkiro.terasz.hu

Szalma Dorotty színházi családban született. Nagyapja, Szalma Sándor évtizedekig a Kecskeméti Katona József Színház vezető komikusa, nagymamája, Madaras Vilma, a kiváló szubrett, a Vidám Színpad társulatának alapító tagja volt. Édesapja, Szalma László show-menedzserként és konferansziéként dolgozott, majd Bécsbe emigrált. Dorotty tizennégy évesen követte. Bécsben színháztudományt tanult, majd jelentkezett a frankfurti Zene- és Színházművészeti Főiskola rendező szakára. Már főiskolai tanulmányai közben rendezett a Wiesbadeni Állami Színház stúdiójában. 1999 óta szabadúszó művészként dolgozik különböző németországi színházaknál, közben saját színtársulatot szervezett, majd tanított a Mannheimi Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán. Egyebek mellett megrendezte Ludger Vollmer Paul és Paula című operájának ősbemutatóját a Nordhauseni Színházban.
Ismeretségünk akkor kezdődött, amikor a Vidám Színpadon Joe Orton Szajré című abszurd komédiájának díszleteit és jelmezeit terveztem. A rendező Szalma Dorotty volt, akivel első találkozásunkkor tisztáztuk, hogy ő annak a Szalma Sanyi bácsinak az unokája, akire Kecskeméten sok évvel ezelőtt több jelmezt is terveztem, és akinek különböző mulatságos kalandjairól több ízes történetet is ismerek.
A Szajré élvezetes próbafolyamat után zseniális előadás lett, sajnos valamiért nem terjedt el a híre, és kellő érdeklődés híján hamar lekerült a műsorról. Egy másik Vidám színpadi és egy szombathelyi, ugyancsak jó hangulatú közös munkánk után újabb nagy élményként éltem meg a Márai Sándor regényéből Pataki Éva által színpadra írt Eszter hagyatéka színrevitelét a Kecskeméti Katona József Színházban – Szalma Dorotty nagyszerű rendezésében, Mira János költői díszleteivel (én a jelmezeket terveztem). Ez a lényegre törő, sallangmentes előadás az érzelgősséget mindvégig elkerülő finom líraiságával méltó sikert aratott Kecskeméten és a színház vendégjátékain mindenütt, így többek között Sopronban és Budapesten. Bár eredetileg kamaradarabnak készült, a nagy sikerre való tekintettel rövidesen átkerült a kamaraszínházból a nagyszínpadra, és ott is teltházat vonz. Noha ez csupa prózai előadás, képet alkothattam az operarendező Szalma Dorottyról is: jelen voltam ugyanis Massenet Hamupipőke című operájának mannheimi bemutatóján, ahol – Szalma Dorotty rendezésében – emlékezetesen izgalmas, kiváló operaelőadást élvezhettem végig.

Hiszem és remélem, hogy Szalma Dorotty eddigi munkái egy nagy ívű pálya kezdetét jelzik, amit még sok-sok jelentős rendezés fog követni.
Jelenleg Jénában rendezi a Schiller Haramiák című drámája alapján Ludger Vollmer komponálta Schillers Räuber – Rap´n Breakdance Opera című ifjúsági operát, amelynek ősbemutatója – a költő-drámaíró születésének 250. évfordulója alkalmából szervezett Schiller-emlékév keretében – június 9-én lesz.

2009. május 30.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.