A Tízparancsolat felolvasóestjén nem kiáltok színpad után, ezek a szövegek csupán hallgatva is önálló egészek.

„Vajon van-e mai darab bazdmeg nélkül? Most már nincs.” – írja Esterházy Péter a Nemzeti Színház Tízparancsolatcímű drámasorozatára készült szövegében. Ezzel meg is fogalmazódott a kortárs dráma paradigmája, hála a Nemzeti kiírta pályázatnak. Tíz író békés úton szétosztotta egymás között a tízparancsolatot, majd ebből nyolc írás született meg, de ez éppen így szép: a ma tízparancsolata nyolc, mondja Alföldi, és valóban. Ha csak a POSZT-os előadásokra gondolunk, Mohácsi Istenítéletében Proctor is csak nyolc parancsolatot tud kifacsarni magából az őt vizsgáztató pap nagy megbotránkozására, a szám tehát pontos és hiteles. Egyéb előnye is volt a témaválasztásnak, hiszen, mondja Závada Pál, a három kívánság vagy a hét főbűn, kevesebb kortárs szerzőnek adna munkalehetőséget. A tökéletes választás talán az Ezeregy éjszaka lett volna, mindenesetre a Nyílt Fórum füzetektől kezdve az After the Fallon keresztül a litera.hu Magyar Staféta vállalkozásáig még számos drámapályázat mutatkozik be a POSZT-on. Főként a töretlenül népszerű felolvasószínház formájában, hogy „ösztönözzék a kortárs dráma ügyét”.
Nánay István a Nyílt Fórumon tartott bevezetőjében megemlékezett a felolvasószínház eredetéről: az elsőt 1958-ban tartották Miskolcon, Mészöly Miklós Ablakmosójából, miután betiltották az előadást. Most pedig éppen előadásösztönző szándékkal rendezik őket, mivel a szöveg fontos kiindulási pontja lehet egy, a mára érzékenyen rezonáló színháznak, amit például az új, Alföldi-féle Nemzeti láthatóan célul tűzött ki maga elé.
A tízparancsolat nyolc különböző írása közül talán Závada Pálé, amely a ‘40-es évek Magyarországa kapcsán beszél a máról, a legpolitikusabb. Radnóti Zsuzsa, a „Biblia-projekt” egyik ötletgazdája elmondta, hogy ma különösen nagy szükségét látná egy, a körülöttünk lévő társadalomra nyíltan, akár politikusan reflektáló színháznak, amely felé első lépés lehetne, ha ilyen szövegek íródnának. Máté Gábor a Feketeország nyomdokain, most az Egri Gárdonyi Géza Színházban éleszti fel Halász Péter hírszínházát, vagyis a Zeitstück, mely műfaj reméljük, önmagában még nem számít lekicsinylő jelzőnek, talán újjáéledőben van. A Nyílt Fórum pedig, amely jövőre ünnepli huszonötödik évfordulóját, egyértelműen a politikai bátorságot értékeli, amikor Almássy Bettina, Vörös István és Maruszki Balázs izgalmas szövegei közül, az utóbbi szerző Végevégevégemindennek című darabjának ítéli a közönség által megszavazott Vilmos-díjat.

Simarafoto, forrás: www.poszt.hu

Maruszki drámája egy apokaliptikus, swifti szatíra, Magyarország antiutópisztikus látomása. A keret egy vetélkedő, melyben megjelenik Augusztus 20. médiamítosza is, akár Térey Asztalizenéjében. A darab ezen kívül még Spiró munkáinak is több vonását eszünkbe juttathatja. A vitát elsősorban az váltotta ki, mennyire számít, hogy irodalmi szempontból milyen a szöveg minősége, illetve elég-e, ha tág értelmezési lehetőséget nyújt mint színpadi szöveg – mivel érezhetően erős a dráma tézis-jellege. A társadalmi tét, ha pillanatnyi is, mint egyébként maga a színház („kérész lélek, vert hadak”) nem csekély, és komoly szükség is van rá. Mégsem árt megemlékeznünk arról, hogy nem pótolhatja az esztétikumot. A színháznak, legyen bár szó politikáról, esztétikailag kell működnie, ez például Mohácsinál is így van. És nem véletlenül népszerűek külföldön Esterházy látszólag belső, magyar ügyekre reflektáló kurucos-labancos szövegei, amelyekről azt hihetnénk, hogy lefordíthatatlanok. A Feketeország is turnézott világszerte. Ezek valamitől élvezhetők az itthoni kontextus nélkül is. Mielőtt Maruszki művén csattanna az ostorom, kiemelem: végső soron az az ítélet született, hogy a tézistorlódás ellenére alkalmas színházi alapanyag lehet belőle – megfelelő rendező kezében. Talán – éppen azért, mert a dráma egyben alkalmazott műfaj is – érdekes lenne olyan workshopokat is tartani, amelyeken rendezők és szövegírók együtt gondolkodhatnának, együtt hozhatnák létre konkrét előadások kottáit, nem csak utólag kerülne rendezői kézbe egy-egy szöveg.

A Tízparancsolat felolvasóestjén azonban nem kiáltok színpad után, ezek a szövegek csupán hallgatva is önálló egészek. Jövőre a Gobbi Hilda Stúdiószínpadon havonta lesznek majd hallhatók felolvasószínházi formában. Majd apránként műsorra is tűzik őket, hogy végül egy vastag, Kieslowski Tízparancsolat-sorozatát eszünkbe juttató kötetbe kerüljenek. Az lesz a mi parancsolatunk, a maga nyolc törvényével, amelyeknek szerzői: Rakovszky Zsuzsa, Esterházy Péter, Darvasi László, Garaczi László, Háy János, Vinnai András, Visky András és Závada Pál. Az pedig, hogy melyik két parancsolat nem él a huszonegyedik századi Magyarországon, egyelőre maradjon titok.

2009. június 13.

Facebook Comments