Az izraeli származású, Londonban letelepedett Hofesh Shechter darabjainak tükrében számomra kétségtelen: a fényes diadalútját Albionban kitaposó táncos-koreográfus az ipari tánc megálmodója.

A múlt század hetvenes éveiben (1977: Throbbing Gristle, NON-együttesek) szökkent szárba Nagy-Britanniában az indusztriális (industrial) zenei irányzat, ez az ütőhangszer bázisú, kiáltásokkal színesített ritmusmuzsika, amely egyfelől, elvetve a harmóniát, fölszámolta a hagyományos dalformát, másrészről némely esetben – kivált a korai években – magán hordozta bizonyos radikális-rasszista-totalitárius eszmék, szimbólumok védjegyeit. (A műfaj egyik legismertebb formációja a német Einstürzende Neubauten.) Az izraeli származású, Londonban letelepedett Hofesh Shechter darabjainak tükrében számomra kétségtelen: a fényes diadalútját Albionban kitaposó táncos-koreográfus az ipari tánc megálmodója.
Shechter szakmai életrajzát böngészve sokatmondó adalék az alkotó zenei pályafutása: a Tel-Avivban, majd Párizsban folytatott ütőhangszeres és dobtanulmányok. A virtuóz mozgáskomponista majd’ minden esetben maga felel művei hanganyagáért (ez esetben másodmagával, Vex’d-vel). Kompániája része öttagú zenekara. A föntiek mellett azonban legalább ennyire lényegi sajátosság, hogy Shechter esztétikája erősen átpolitizált, társadalomkritikai éllel bír – mindez a tánc¬szcénától határozottan idegen vonás. (A klasszikus balett esetében utópia.)
A hét férfi táncosra írt, 2006-os Uprising (Felkelés) sűrítve tartalmazza azokat a leitmotivokat, amelyek az opus párdarabjában, az In Your Roomsban majd rendre visszaköszönnek. A gomolygó füstben, vakító reflektorfényben fölbukkanó, civil ruhás hímek (pamutfelső, laza-zsebes pantalló) klasszikus balettpózba merevednek, majd kezdetét veszi a féktelen tempójú törzsi rítus – melyet néha megszakít egy-egy lassabb, csendesebb epizód. A kis, forrongó csoportot nevezhetjük hordának, ám még inkább hirtelen-váratlan szövetségbe forrt proletároknak. Az akrobatikus elemekben gazdag street dance és a zsidó folk hatását mutató, aprólékosan kidolgozott mozgásanyag leghatásosabb eleme a csoportos koreográfia: lenyűgöző, amikor a hét férfi (köztük a langaléta Shechter) egyszerre mozdul, a belőlük áradó virtus, erő/energia elsöprő. A gyengédséggel hadilábon álló férfiak – militánsan homoerotikus jelleggel – hasztalan igyekeznek párokba rendeződni; közülük egy, értelemszerűen, kirekesztett-kitaszított marad. A koreográfia ismétlődő motívuma az animális – előemberre és csimpánzra egyaránt jellemző – mozgás. Alapvető, hogy Shechter lázadói nem ébrednek öntudatra; tüntetésük egyszerre céltalan és véletlenszerű. Indulatból fakad. Mikor kört alkotnak, először barátságosan vállon suhintják, majd kevéssé pajtási-elvtársi módon hátba, oldalba, nyakon, végül pofon csapják egymást. A taslikból rögvest dulakodás, verekedés, óbégatással vegyes kergetőzés támad. Majd a hat férfi – spontán módon – magasba emeli egyik társát, aki egy nyamvadt vörös zászlócskát lenget; közben fölcsendül egy lelkesítő, himnikus induló. A groteszk élőkép: a szovjet Nagy Honvédő-emlékművek – és nyilvánvalóan a diktatórikus rendszerek-mozgalmak – maró szatírája.

In Your Rooms Koncz Zsuzsa felvétele

A 2007-es In Your Rooms továbbra is, lankadatlanul a közösség és az individuum között feszülő, kibékíthetetlen ellentét(ek) körül gravitál. A férfiemberek mellett azonban színre lépnek a tűzrőlpattant fehérnépek is. Előttünk tizenkét dühös ember, a modern kori neu¬rózisok összes eredőjével-tünetével, mint: személytelenség, elgépiesedés, izoláció, szorongás, rettegés az intimitástól. („London a magányos emberek otthona” – közölte Shechter egy interjúban.) A sokrétű, ritmushangszer alapú kollázst ezúttal egy-egy zongoraszóló, illetve vonósok lágyítják. Emellett majd’ végig szól egy önnön állításaival is perlekedő, meg-megbicsakló, majd magát fölszámoló monológ a kozmoszról, a túlélésről, a helyes választásról, a kommunikációról, a háborúról, az önfeladást követő betagozódásról stb. Az egymástól sötéttel elválasztott, néha épp csak villanásnyi jelenetek sorában szerepel az Uprising záróképe. Emellett az egyik, kihívóan apatikus férfi fölmutat egy transzparenst, egyik oldalán a „Dont’t Follow Lead¬ers”, másikon a „Follow Me” fölszólítás. A háttérben többször megjelenik kivetítve az „In Your Rooms” felirat. A negyvenperces, tornádósebességű, szerkesztettségében is filmszerű munkát azonban értékelhetnénk (parádés) önismétlésnek is: mintha a huszonhat percig tartó fölkelés kibővített, újragondolt, koedukált változatát látnánk. Ám egyszerre lefegyverző és tiszteletet parancsoló, ahogyan Shechter a bámulatosan (fölülről villámként lecsapó fénycsóvákkal) világított üres teret használja: cselekvésformák barokkos sokasága tárul elénk; megkonstruált organizmus a káoszban. Élő szám¬tani egyenlet. Vissza-visszatérő, repetitív mozgásminták: a protest ökölrázás és az egyik lábbal lefelé rúgás; az enyhén görnyedt testtartás, miközben a táncosok egyik kezüket maguk elé tartják, mintha védekeznének, vagy eltolnának maguktól valamit. Mell¬be¬vágó, amikor tornasorba állnak, és rezdülésnyi pontossággal mozdulnak. A baljós atmoszférát árasztó re¬mek¬lés egyszerre idézi számomra az orwelli oeuvre (így: 1984) hangulatát és egy, bár nem tudja, kinek/mi¬nek/miért ellenálló, földalatti mozgalom hétköznapjait. E flow mű esetében kulcsszó, alapállítás a kitörés – mely markánsabban jelenik meg, mint az Uprising-ban.

Újdonszerűség továbbá, hogy ezúttal „minden madár társat választ” (-hatna), ám az utolsó másodpercig úgy tűnik, senki sem él a kínálkozó lehetőséggel. A férfiak és nők között leginkább a bizalmatlanságból eredő feszültséget, továbbá a dermedtséget lehet észlelni. Részint ezért is meglepő az alkotás végén elcsattanó csók, melyet ugyan korántsem glamúroz rózsaszín romantika (zavar, szégyen, a meghátrálás szándéka követi), azért mégis meghittséget sugalló epizód. Ez a gesztus azonban aligha a búskomor(ságában pancsoló) nagyérdemű irányába gyakorolt engedmény. Inkább érzem benne az elbizonytalanítás, kizökkentés, sőt, a megtévesztés szándékát. A rebellis csókba forrás: már-már elidegenítő effekt. Főképp azonban: az erotikus akció bekövetkeztéig egyszerre lépő-lélegző kommuna fölbomlását sugallja.
Hofesh Shechter hátborzongató precizitással kidolgozott, bámulatos tánc- és előadó-művészi teljesítményről tanúskodó darabjai szenvedélyességükkel, szédítő svungjukkal elsődlegesen az ösztöneinkre hatnak. Másrészről: a pontos lélektani, szociológiai megfigyelésekkel tarkított munkák elmélkedésre késztetnek; titkokat hordoznak. Túl azon, hogy ez a recenzens Bakonya, annak meggyőző bizonyítéka, hogy az intellektussal átitatott táncprodukció nem az ördög találmánya. A zsáner brit, gondolkodó vezéralakjai – így az egyedülálló Wayne McGregor – ennek az iskolának, szellemiségnek elkötelezett képviselői.

Facebook Comments