Éppen a beavató jelleg miatt szerencsésnek bizonyult az is, hogy a program a bábművészet széles skáláját, sokféle formációt és műfajt ölelt fel, és igyekezett szinte mindenkit felvonultatni, aki manapság felnőtt bábelőadásokat készít. 

Első alkalommal rendeztek Budapesten úgynevezett felnőtt-bábfesztivált a Sirályban, csatlakozva ezzel a pécsi fesztivál hagyományához. Míg azonban Pécsett háromévente (a következő pécsi fesztivál 2010-ben lesz) jobbára a szakma gyűlik össze, ezúttal az volt a szervezők (Kuthy Ágnes, Deme László, Városi Színház, Sirály) célja, hogy a bábművészetet valószínűleg kevéssé ismerő felnőtt közönséget próbálják elcsábítani olyan előadásokkal, melyek kifejezetten „felnőttproblémákról” szólnak „felnőttnyelven”. Ezzel a bábjátszás egyik hagyományához is visszakanyarodnak, hiszen a műfaj számos formája éppen attól lehet élő és eleven, hogy az aktualitásból dolgozik, és igényli a közönség aktív közreműködését is.

Kovács Júlia és Arno Delicata az Emlősök nyelvtanában fotós nincs

Az okos helyszínválasztás és az ügyes gerilla-marketing (meg persze a színvonalasan összeállított prog¬ram) hatására négy napra csordultig megtelt a Sirály – főként „civil” nézőkkel, akik talán életükben először láttak bábelőadást. Attól, hogy egy forgalmas belvárosi kultkocsmában zajlott a fesztivál, mindjárt „cool”-nak tűnt a bábműfaj, olyan különlegességnek, amit feltétlenül látni kell. A reakciók szerencsére őszinték voltak. Előfordult, hogy a derék Punch úr alpárisága kivágta a biztosítékot, avagy őszinte csodálkozást keltett, hogy egyetlen bábos egy szál magában is hány figu¬rát kelthet életre egyetlen paraván mögött. Ott volt a levegőben az a gyermeki kíváncsiság, ahogyan az ember először csodálkozik rá valamire, és egy életre nem felejti el.
Éppen a beavató jelleg miatt szerencsésnek bizo¬nyult az is, hogy a program a bábművészet széles skáláját, sokféle formációt és műfajt ölelt fel, és igye¬kezett szinte mindenkit felvonultatni, aki manapság felnőtt bábelőadásokat készít. Szerepelt a programban többek között két vidéki bábszínház, magánbábosok, népi bábjáték és kísérleti előadás is. Láthattak a nézők bábjátékosokat mindenféle „formában”: paraván előtt-mögött, paraván nélkül, kesztyűs bábbal, marionettel, saját készítésű, egyedi bábokkal, avagy csak tárgyakkal, anyagokkal, sőt még írásvetítővel is. Az érdeklődők az animáció számos formájával, kiemelkedő bábtervezők, bábkészítők munkájával, a műfaj összetett-ségé¬vel találkozhattak, miközben az előadások nem feltétlenül varázslatos témákról szóltak.
Felnőttnek nevezett bábelőadások meglehetősen esetlegesen jönnek létre ma Magyarországon. Leg-ti¬pi¬ku¬sabban a magánbábosok vállalkoznak ilyen kaland¬ra. Jó példa erre a fesztivált nyitó Sarkadi Bence, aki saját készítésű, trükkös marionettjeivel járja a világot. A magánzókhoz tartozik Lénárt András (Mikropó¬dium) is: „kézműves” előadása egy bőröndben elfér – apró, gyertyával világított színpadán mégis a teremtést élhetjük újra -, Con Anima, azaz lélekkel. A „főszerep¬lő” egy sörényes, furcsa lény: a homokban kotorászik, játszik, míg rá nem bukkan két emberfigurára. A kis lény egyesíti magában a teremtés és a kísértés erejét, isteni és ördögi arca is lehet. Az előadás éppen ott ér véget, ahol a talált-teremtett emberek már megmozdulnának – de az már egy másik történet. Koncentrált, finom, bensőséges, átszellemült játék, mikroszínház, ahol apró mozdulatokból, gesztusokból, reakciókból épül egy teljes világ.

Sarkadi Bence: Figura ex machina Garai Eszter felvétele

A fesztiválon két klasszikus vásári kesztyűsbáb-figura újraértelmezett történetét is lehetett látni: Vitéz László/Paprika Jancsi (Hétpróbás Nagyokos János néven) és Punch jelent meg kortársi környezetben. Pályi János Órajáték című előadásában (rendező: Kovács Ildikó) az idő a központi motívum: egyre fogy és fogy, és ha Nagyokos János nem fut utána a pokolba, akkor talán örökre elveszett. Több szálon is konf¬liktusba keveredik az éles nyelvű, lustálkodni szerető János, akinek személyisége, cselekvése (a jól ismert kupán verős módszer), kópés hangja alapvetően Vitéz László eszköztárából táplálkozik. Feleségével szemben az elsózott vagy el nem sózott leves okozza a problémát, de jön még az ördög mobiltelefonáló (!) „ügynöke”, a házmester is, és végül a pokolra kell szállnia Jánosnak, hogy a gyermekét megmentse. Pályi összetett misztériumszínpadán (díszlet: Majoros Gyula, marionettek: Grosschmied Erik, marionettszínpad: Mátravölgyi Ákos) „fent” kesztyűs alakokat látunk, míg a pokolban marionettfigurákat, sőt egy klasszikus alakváltoztató báb is megjelenik: gyönyörű nő változik egy mozdulattal ördöggé. A játékot élőzene kíséri, bábos és zenész egymásra reagálnak, együtt élnek. (A fesztiválon a zeneszerző Kovács Márton helyett Rozs Tamás „ugrott be” – remekül.)
A Purgateátrium (rendező: Kovács Géza) Punch és Judy „évődésének” új kontextusba helyezésére vállal¬kozott Punchék karácsonya címmel. Fergeteges bravúrjáték (játsszák: Szívós Károly és Csató Kata), melynek kerete egy ünnepi ideálkép, pislákoló kistévével, csodásan csomagolt ajándékokkal, halk zenével. De amint megnyílik a paraván, groteszk borzalmak történnek, a rejtett agresszió és az illedelmesen titkolt vágyak felszínre törnek. A gyermek megfő egy nagy lábosban, a Halál kedvét tölti Judyn, és Punch élvezettel teszi el láb alól feleségét. Persze minden borzalom humorba ágyazódik, és a játék mindig újra és újra kezdődik, hiszen Punch és Judy elpusztíthatatlan, élnek és megélnek a kortárs színpadon is. Az egyik legemlékezetesebb jelenete az előadásnak, amikor a bábok megkettőződnek, és két ablaknyílásban őrült kergetőzés kezdődik: a játszók négy keze szinte eggyé válik, és a nézők csak ámulhatnak a látványon.

Órajáték

Jellemző módja még a felnőttelőadások születé¬sé¬nek a vizsgahelyzet: ilyenkor kínálkozik lehetőség és idő kísérletezésre, illetve személyesebb fogalmazásmódra. Az Emlősök nyelvtana című független produkció volt a leginkább kísérletinek nevezhető. A Sirály pincéjében különféle limlomok, kacatok függeszkednek a plafonról, a térben víz- és homokzsákok, fény alig. Két éteri alak (Kovács Júlia és Arno Delicata – mindketten a franciaországi Charleville-Mézières-ben tanultak bábművészetet) egy különös, szintén használt anyagokból álló női figura összeépítésén és felöltöztetésén fáradozik. Az elő¬adás lassan hömpölyög, és a játszók mintha burokban dolgoznának. Gyönyörű a báb, amit életre keltenek, de mindössze ennyi történik, egy figura művészies felmutatása, ami sajnos teatralitásnak nagyon kevés, pedig érzékelhetően igényes rendezői-szcenikai mun¬kán alapul, és sok művészi energia feszül a háttérben.
Jankovics Péter tavaly végzett a Színház- és Filmművészeti Egye¬tem bábszínész szakán, és jelenleg a Szputnyik Hajózási Társaság társulatának tagja. Szeretnek az istenek engem című egyszemélyes előadása vizsgadarabnak készült: sajátos né¬zőpontból mutatja be A helység kala¬pácsát. Vajon hogyan készülhetett a mű? Talán éppen úgy, hogy a szegény, kivert költő egy padon iszogatva kapja az ihletet, és a kukából halássza elő kellékeit. Jankovics egyszerre meséli a szé¬les ¬tenyerű Fejenagy történetét, illetve a költőét, aki éppen írja a művét, és különböző ötletek cikáznak a fejé¬ben, bevillannak a Nem¬zeti dal és a János vitéz motívumai is. Egyszerű eszközökkel, egy magazinnal (sze-mér¬metes Erzsók!), egy maszkkal, egy ballonkabáttal és egy fakarddal dolgozik ötletesen, lendületesen. Kint is van meg bent is, egyszerre játszik, és kommentálja is önmagát.

Jankovics Péter: Szeretnek engem az istenek

Az Androgün (Napsugár-Q-Team, Békéscsaba; játsszák: Törőcsik Esz¬ter, Csortán Erzsébet, Balázs Cson¬gor) ott folytatja, ahol Lénárt András abbahagyta. Nő és férfi dia¬lektikus viszonya a téma, kortársi, piktogram-keretben, trükkös árny¬ké¬pekkel, egyszerű csomagolópapírból. Kuthy Ágnes rendező munkája szintén vizsgaelőadásnak készült, de már több éve (váltott sze¬replőkkel) őrzi frissességét (jelenleg éppen a békéscsabai bábszínház műsorán) és sikerét, hi¬szen alapkérdéseket boncol, pontosabban inkább meg- és felmutat, jelzőtáblaként. Képleteket, alap¬hely¬zeteket „világít meg”, és egy¬sze¬rűségével emeli ki férfi és nő kapcsolatának örök bonyolultságát.

A győri Vaskakas Báb¬szín¬ház kísérleti animációs előadást hozott a fesztiválra (dramaturg-rende¬ző: Prof. Krzysztof Rau). A Meta¬mor¬fózis „alapanyaga” sok-sok terítő, lepedő, zsebkendő, melyekből állatok, hangszerek, terek, emberek kelnek életre. Szabad asszociációk sorát látjuk, örömmel játszó bábosokat, a születő animáció folyamatát, aminek általában a tö¬ké¬letesített végtermékét figyelhetjük az előadásokban, itt viszont a stúdiumba kapunk betekintést. És a fesz¬tivál utolsó napján bepillanthattunk még egy kakukktojás előadásba is: a kecskeméti Tintaló Társulat apró cirkuszsátrat állított fel a Sirály emeletén. Belül a gyerekek ülhettek, kívülről, erre alkalmas leskelődőkön át pedig a felnőttek figyelhették a miniatűr cirkusz csodáit. Ezen a ponton olvadt össze szimbolikusan az egymással sokszor ügyetlenül szembeállított két irány: gyerekelőadás, avagy felnőttelőadás. Mindkettő. És remélhetőleg ezzel a fesztivállal az úgynevezett felnőttek érdeklődését is sikerült mélyrehatóan felkelteni a bábműfaj iránt, mely még igen sok tartalékot rejteget.

Metamorfózis (Vaskakas Bábszínház)

Punchék karácsonya

Facebook Comments