…mert a racionalitásnak semmi köze nem lehet egy őrült felemelkedéséhez és bukásához.

Benne vagyok – mondja Csuja Imre Dogsborough-ja. A karfiolbizniszre gondol, de ahogy kimondja, elnyeli az óriási díszletkarfiol – mit díszlet-, világkarfiol… Szóval benne van, de nem csak a karfiolban és a trösztben, hanem a városra-, városokra-, országra- és világraszóló gengszterkedésben, pedig – és ennek mindenki megmondhatója – Dogsboroughnál tisztességesebb embert keresve sem találni sehol. De a fehér – ősz és tiszta – Dogsborough mégis eladja magát, mert néha még a becsület is jó üzlet. Persze minden jó üzlet, ha valaki meglátja benne a lehetőséget, nem beszélve arról, ha van hozzá legalább egy browningja. És lám, itt van Arturo Ui, akinek pont ez a kettő van: üzleti érzék és browning. Ami nincs neki, az az erkölcs, ami megállíthatná.
Ui tudja, mit akar – pénzt; és tudja, mi kell hozzá – lopni, csalni, hazudni, gyilkolni, zsarolni és kizsákmányolni. Ui – bár fél évszázaddal ezelőtt egyértelműen (és kizárólag) Hitler képére formáltatott – ma nem más, mint egyszerű reálpolitikus, népeink bármelyik felének demagógiáját szenvedélyes szónoklatokkal palástoló vezére. Kerekes Éva Arturója férfivé emancipálódott, közben mégis sztereotipikusan hisztis vezérnő, akin túlnő saját hatalma – a világ szerencséje, hogy saját labilis személyisége, befolyásolhatósága, kiszámíthatatlansága, elvakultsága és leginkább: hite végez vele. (Pedig – még egyszer – milyen zseniálisan rejti együgyüségét szónoki álnagysága mögé!)
A bukás karfiol képében éri Uit Zsótér Sándor színpadán – karfiol itt minden, a szoknyák, a fejek, a ház is -, mert a racionalitásnak semmi köze nem lehet egy őrült felemelkedéséhez és bukásához. És mégsincs itt semmi irracionális: ha nem magyar rendszámú lenne a gengszter Giri autója, és nem hallanánk Detroit mellett

 

Kerekes Éva / Schiller Kata felvétele

Jászfényszaru fenyegetettségéről is, akkor is tudnánk, hogy a mi létező világunkról van szó, amit, ki tudja, talán épp egy óriáskarfiol fog megmenteni a következő Uitól. Ez Brecht és a mesébe illő valóság: a karfiolhegy tetején trónoló bíró (Für Anikó), aki az égbekiáltóan törvénytelen ítélet kihirdetése előtt kinyilatkoztatja függetlenségét, vagy a megözvegyült Dockdaisy (Szandtner Anna), aki kevéssé meggyőző korteskedése közben Jézus-szoknyában feszíti magát keresztre a becstelenség oltárán.

Az Örkény István Színház kis színpada ideális terep Zsótér számára: szokott statikussága a mozgás lehetetlensége miatt fel sem tűnik; a díszlet olyan nagy, hogy tényleg csak a színpadi gépezet hozhatja be a szereplőket – a forgószínpad futószalagként szállítja be és ki az újabb és újabb embereket. De nemcsak az összenyomott tér, hanem a színház helye is kedvez az előadásnak; gumibotokról és vízágyúról beszélni nem lehetne a tűzhöz ennél közelebb.
Pontosan és erősen szól a világról az előadás – vesékig ható nevetéssel kezdődik az évad.

 

Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Fordító-dramaturg: Ungár Júlia. Díszlet: Ambrus Mária. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Tallér Zsófia. Maszk: Szabó Cili. Rendező: Zsótér Sándor.
Szereplők: Kerekes Éva, Csuja Imre, Ötvös András m.v., Polgár Csaba, Máthé Zsolt, Debreczeny Csaba, Szandtner Anna, Barabás Richárd e.h., Für Anikó, Dömötör András, Takács Nóra Diána.

Örkény István Színház, 2009. október 3.

Facebook Comments