A darab pedig voltaképp a Bűn és bűnhődés kereszteződése a modern Hamlettel, az Ivanovval.

Mi van, ha nem a majmoktól, hanem a kutyáktól származunk? A kettő között nincs is lényegi különbség: egyik állatot sem kötik hagyományos erkölcsök, saját boldogulásukért nyugodtan félredobhatják a morált. Ha pedig pórázuk erősebb fél kezébe kerül, még mindig lemehetnek kutyába, és pitizhetnek. Vagy vonyíthatnak fájdalmukban. Ez a nyüszítés a Kutyakeringő alaphangja, és akár fülsértően is hangozhatna. De miként a költők feladata, hogy sóhajaik szép muzsikaként hagyják el ajkukat (Kierkegaard), úgy Gothár Péter is zenévé lényegíti a folytonos jajveszékelést. Hol egy zongorahúr remeg meg, hol ajtó csapódik be, máskor egy toppantás vagy zuhanás felerősített hangja beszél: kutyavonítás helyett ezek a tört dallamok adják az előadás zeneiségét, általuk a fájdalmat muzsikának halljuk.
A Kamra idei első bemutatójának szerzője Leonyid Andrejev. Bár itthon ritkán játsszák (ráadásul ez a darab ősbemutató), mégis könnyen ismerősökre találhat a Katona repertoárján, lévén Gorkij és Csehov kortársa. A darab pedig voltaképp a Bűn és bűnhődés kereszteződése a modern Hamlettel, az Ivanovval. A szereplők merényletet terveznek a többiek ellen („ember embernek kutyája”), megannyi Raszkolnyikov fontolgat gyilkosságot, lopást, hamisítást vagy egyéb csalást, hogy kiderüljön róla: tehetségesebb és felsőbbrendű a többinél. De a megvalósítás mindegyik esetben várat magára, s így a legtöbb fontos merény kifordul medriből. Karl Tiele (Keresztes Tamás) a bátyját, Heinrichet (Mészáros Béla) ölné meg, utóbbi lopni készül, míg Fjoklusa (Kocsis Gergely) búcsúlevelet hamisít: mindannyian a pénzre hajtanak, hogy legalább valami látszólagos céljuk legyen.
Megpróbálják egymást térdre, kutyasorba kényszeríteni: Karl egy tízezresért néptáncot rittyent Jordán Adél Jelizavetájának, holott az előbb öngyújtójával még ő pitiztette a rágyújtani akaró Fjoklusát. Hajduk Károly, a többiek közül értelmével kiragyogó inas pedig még ugatni is hajlandó egy meglengetett bankjegyért. A legfőbb kígyóbűvölés, avagy medve-, pardon, kutyatáncoltatás azonban Heinrich zongorajátéka, a Kutyakeringő: ekkor Fjoklusa és Pelsőczy Réka Boldog Zsenyája kutyatáncot jár zongoraszóra. Utóbbi a Bűn és bűnhődés jólelkű kurtizánjának, Szonyának alakmása. Zsenya kalapja, rajta díszként egy kalitkába zárt madárral (jelmez: Bujdosó Nóra), szépen utal viselőjére. Pelsőczy Réka pedig rikoltó nevetésével egy rikítóan összeválogatott mezei virágcsokor. Zsenya jellegzetes beszédmódjának regisztere (lásd például: „az jó, az egészség – az makk”) szintén eredetivé teszi karakterét – ez Tompa Andrea szellemes fordításának és Ungár Júlia dramaturgnak köszönhető.

 

Jordán Adél és Keresztes Tamás / Schiller Kata felvétele

A szereplők pedig csak beszélnek és beszélnek, s ha ez nem is raszkolnyikovi önelemzést jelent, de azért gyötrődést: a felejtést, öncsalást és sok-sok italt. Heinrich szobája a szereplők börtöne, erre utalnak a nagy, rácsos ablakok, amelyek két oldalról szegélyezik a Kamra játékterét. Gothár Péter rendezésének ismét fontos „építőanyaga” a központi látvány, amely ezúttal egy csíkszínpad. Itt örök éjszaka honol, melynek feketesége az álmatlan szereplőkben tükröződik (hűen Andrejev drámájához). Ezt a gyászt mindössze a puncs termoszának rózsaszínje színesíti, ami felejtést és megnyugvást ígér. Ez a fajta részegség nem Jerofejev vagy Petri ivásesztétikája. Az előadásban az ital – a darabbal ellentétben – nem válik több szintű metaforává, de jelen van mint folyamatos pótcselekvés és egyértelmű utalás a menekülésre. A rendezés nem konfrontál a szereplők tragédiáival, nem csap arcul, radikalizmus helyett viszont helyenként finom elemeltség dominál. A fekete szoba pedig nem változik, Heinrich sosem rendezi be Jelizavetával füstbement esküvője után. Akár Dickens Szépreményekében Miss Havisham, aki titkos szobájában érintetlenül őrizgeti molyrágta esküvői ruháját – épp így reked meg Heinrich is miután elolvassa menyasszonya visszalépő levelét. Mint mikor egy haláleset pillanatában megállítják az órát, többé nem változtat semmit szobáján, és ő sem lép tovább.

Az Ivanovból ismert hangok (huhogó bagoly, elpattant hegedűhúr) a szereplők belsőjének, vonyító kutyalétüknek kísérteties kivetülései. Ez a kutyavonyítás mégsem alakul mindig zenévé. A társas magányt (hiszen Fjoklusával úgy lehet beszélni, mintha egyedül lenne az ember) valódi monológok szakítják meg, melyek – szemben a zongora felstilizált kutyavonításával – többnyire elidegenítetten eldarált szövegek. Gothár inkább csak jelzi, hogy itt áriák következnének, de az eldalolhatatlan fájdalom helyett a színészek bevallottan próbálkozó szövegmondását halljuk. Nem is annyira önelemzést, mint önsajnáltatást.
Kocsis Gergely Fjoklusa szerepében rongyos és állítólag büdös férfit alakít, ravaszdi együgyűsége remek. Keresztes Tamás Karlja a már tőle ismert típust, a vékony, szikár fasisztát jeleníti meg – ismét kiválóan. Jordán Adél „kedv, remények, Lillák” hátán röpül tova, arisztokratikus és vibráló jelenség. Mészáros Béla nagyszerű a főszerepben, Heinrichjének naiv, kispolgári álarcán mindvégig átcsillog az intelligencia. Maga a megdöbbenés, amikor Jelizaveta levelét elolvasva, puffanva hátra esik, ebben a hátrahőkölésben egy csapásra száznyolcvan fokos fordulatot vesz a kedélyes, egyszerű gondolkodása a polgári lét szépségeiről. Végül – Ivanovhoz méltóan – és szabályszerűen, ahogy jó hivatalnokhoz illik, felépíti az öngyilkosságát. Amelyből aztán éppen a legbutább, Fjoklusa húz hasznot. Így ez a kutya viszi el a koncot. Kérdés: van értelme? Mit tud kezdeni vele?

Leonyid Andrejev: Kutyakeringő
Fordította: Tompa Andrea. Díszlet: Gothár Péter. Jelmez: Bujdosó Nóra m. v. Dramaturg: Ungár Júlia. A rendező munkatársa: Tóth Judit. Rendező: Gothár Péter.
Szereplők: Mészáros Béla, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Ruszina Szabolcs m. v., Schmied Zoltán m. v., Hajduk Károly.

Katona József Színház, Kamra, 2009. november 8.

Facebook Comments