A kecskemétiek Három nővére részleteiben érdekes, izgalmas előadás. Nincsenek benne igazán emlékezetes jelenetek vagy kiugró alakítások. Akárcsak az életben.

Szász János Három nővére arra a pillanatra emlékeztet, amikor a kaleidoszkópban még éppen nem álltak össze színes mintává az apró foltocskák. A kecskeméti Katona József Színház előadásának nincs se gyújtó-, se fókuszpontja: alaposan értelmezett szövegből kidolgozott, ötletes jelenetek fogják körül a drámai erejüket vesztett csúcspontokat. Az érzelmi kitörések és a feszültség pillanatai azért sikkadnak el, mert vagy nem tudnak kiteljesedni a színészi játék miatt, vagy valamilyen abszurd mozzanat veszi el élüket. Az utalások, a színpadkép, a jelmezek, a zene és a játékmód stílusának eklektikussága sem engedi, hogy bármi kiemelkedjen az előadásból: egyformán nem fontos, megkezdett és félbehagyott minden, akárcsak az életben.
Az előadás realisztikus, abszurd és melodramatikus elemekre épül. A színpad realisztikus aprólékossággal van berendezve (díszlettervező: Szász János): a retró bútorokkal telezsúfolt, társbérletre emlékeztető helyiség egyszerre nappali, konyha, háló- és fürdőszoba. Csak az ebédlő különül el, a színpad hátsó részén – a dráma néhány fontos mondata, mintegy mellékesen, itt hangzik el, és alig hallatszik a tányérok csörömpölésétől. Mindenből árad a tisztes, szürke szegénység. A nyitó képben Olga ugráló centrifugára támaszkodik, majd fregolira teregeti a kimosott ruhát, egy másik jelenetben lavórral csapkod mérgesen. Irina a színpad szélén heverő matracra veti le magát, ha elkeseríti a reménytelenség. Leharcolt kanapén szorong egymás mellett a négy testvér. Junoszty kistévét kapcsol be Irina, hogy a zene elnyomja Szoljonij epekedő szavait. A részeg Csebutikin falikútba hány. A tűzvész után fokozódik a társbérlet-hangulat: a nagy ebédlőasztal is bekerül a szobába, és a vetetlen matracok között alig marad talpalatnyi hely. A felvonás végén a színpad kiürül: a katonák mindent kihordanak – még a képek helye is látszik a falon. A konyhafilozofálást háztartási tevékenységek kísérik: Olga, Natasa és Anfisza folyton apró-cseprő teendőket intéznek, teát vagy ebédet főznek, párnákat rakosgatnak, pelenkát mosnak, a szőnyeget igazgatják.
Az abszurd elemek a Csehov-drámában rejlő humort csillantják meg, és – akárcsak a realisztikus apróságok – a fenség legapróbb szikrájától is megfosztják az életüket megélni képtelen szereplőket. Az előadás függönyre vetített filmfőcímmel kezdődik, a feliratok hátterében a Monty Python stílusára emlékeztető animációk. A leglehetetlenebb pillanatokban, például Tuzenbach halálának bejelentésekor csendül fel a Millió, millió, millió rózsaszál című dal. Versinyin egyenruhában, kezében reklámszatyorral jelenik meg. A három nővér megkövülten bámul az ajándékba kapott ananászokra. Irina tortát habzsolva, teli szájjal lelkendezik az élet szépségéről. A melodramatikus mozzanatok általában nem támogatják ezt az abszurd világot, mert didaktikusak, és mert a színészi játék nem elég árnyalt ahhoz, hogy az eltúlzott gesztusok legalább egy leheletnyi komikumot közvetítsenek. A nővérek nagy érzelmi kitörései mintha hisztériás rohamok volnának: hangosan zokognak, kapálóznak, a földön csúsznak-másznak. Csebutikin (Ádám Tamás) oroszos lendülettel és átéléssel részegülne le, de nem hiteles; didaktikus túlzásnak tűnik, amikor a fejére locsolja a vodkát. A Doors This is the end című száma szájbarágósan húzza alá, ahogyan a katonák távozásával kiürül a lakás. Finom humor rejlik viszont abban a képben, amikor Versinyin megcsókolja Mását, és hatalmasra nyújtott árnyékuk a hátsó falra vetül.

Danyi Judit (Olga), Bognár Gyöngyvér (Natasa), Magyar Éva (Mása) és Jablonkay Éva (Anfisza) Walter Péter felvétele

A Szász János korábbi Csehov-rendezéséből, a Sirályból ismert oroszos utalások apró gesztusokban vannak jelen: mintha a Három nővér egyszerre játszódhatna bárhol, és kötődne elválaszthatatlanul az orosz/szovjet kontextushoz. Csebutikin az orosz trikolórból csomagolja ki az ajándék szamovárt, Versinyin szatyrán cirill betűs a felirat. Orosz szövegű zene szól a tévéből. A bejárati ajtón olyan homályosan rajzolódik ki egy Rubljov-ikon, mint a torinói lepel Krisztus-arca.
Ugyanilyen apró, finom részletek árulkodnak a szereplők karakteréről s a köztük lévő viszonyrendszerről. Olgából (Danyi Judit) nem a vénlányok keserűsége, hanem várakozásteljes, érett nőiség sugárzik. Láthatatlan női keze tartja rendben a háztartást: mindig teszi a dolgát. Meglátja Versinyinben a férfit: gyengéden szorongatja, simogatja a kabátját. Mintha ő tudná a legtöbbet az életről és arról, amit helyette él meg. Mása (Magyar Éva) vizespohárnyi vodkákba fojtja sikerületlen házasságának bánatát. Hosszan méregetik egymást Versinyinnel, vibrál körülöttük a levegő. Hisztisen csimpaszkodik a férfi lábába: mintha a búcsú pillanatában felértékelődne liezonjuk. Irina zuhan a legnagyobbat: lelkendező és affektáló kislányból érik érzelemre képtelen, keserű, hátrasimított hajú nővé. Trokán Nóra alakítása ez utóbbiként hitelesebb – kislányként kissé erőltetett, mint a szájából kilógó nyalóka. A három nővérnek együtt vannak még szép pillanataik, de nem a nagy kiborulások klimaxában, hanem az elcsitulás perceiben. Van vigasz összetartozásukban.

Danyi Judit, Trokán Nóra (Irina) és Magyar Éva Walter Péter felvétele

Andrej (Lengyel Tamás) a közönség soraiból nyitja az előadást: „Városunk már kétszáz éve fennáll, száz-ezer lakosa van, de egy sincs, aki ne hasonlítana a másikra…” – az üzenet egyértelműen Kecskemét polgárainak szól. Ez a provokatív lendület a későbbiekben kamaszos duzzogássá, majd – különösen a megismételt monológban – egy lúzer papucsférj dohogásává silányul. A második felvonástól kezdve Andrej élete slattyogó menekülés – sehol nem hagyják békén. Sírós, borgőzös hangon perlekedik, slampos ruháival, letaposott cipőjével, kitérdelt nadrágjával (jelmeztervező: Vereckei Rita) hozzáidomul közönséges feleségéhez. Natasa szerepében Bognár Gyöngyvér a trampliságot és az ízléstelenséget domborítja ki. Kuligin, Mása férje (Dunai Tamás) titokban tisztában van saját kisszerűségével, élethazugságait nem annyira a maga megnyugtatására, inkább megszokásból mondja maga elé. Versinyin (Fazakas Géza) jó svádájú, de üresen kong belül, s hatalmas szexuális energia fűti: az első csók után a földre dönti Mását, hogy csak úgy nyekken. Tuzenbach (Csémy Balázs) romantikus alkat, Szoljonij (Györffy András) bárgyú mizantróp.
A kecskemétiek Három nővére részleteiben érdekes, izgalmas előadás. Nincsenek benne igazán emlékezetes jelenetek vagy kiugró alakítások. Akárcsak a életben.

ANTON CSEHOV: HÁROM NőVÉR
(Katona József Színház, Kecskemét)

Fordította: Kosztolányi Dezső. Dramaturg: Upor László. Szcenikus: Szabó Csaba. Jelmeztervező: Vereckei Rita. Díszlettervező-rendező: Szász János.
Szereplők: Lengyel Tamás, Bognár Gyöngyvér, Danyi Judit, Magyar Éva, Trokán Nóra, Dunai Tamás, Fazakas Géza, Csémy Balázs, Györffy András, Ádám Tamás, Széplaky Géza, Báhner Péter, Kovács Gyula, Jablonkay Mária.

Facebook Comments