Az előadás koncepciója maga a Liliomot játszó színész.

Egy csirkefogó élete és halála, ez a Liliom alcíme, külvárosi legenda, ez pedig a műfajmegjelölése, és a Valló Péter rendezte szombathelyi előadás nem is igen ambicionál mást, mint nevezett Liliom, született Závoczki Endre életét és halálát némi patinával színpadra tenni. Helyesebben életének egy szakaszát: az előadás Liliom elbocsátásánál kezdődik, és a „Te csak aludjál, Liliom”-jelenet utolsó szerbuszánál ér véget, a szombathelyi produkció a Babarczy-féle jelenetsorrendet követi (ami az égi bíróság előtt történik, azt Liliom álmodja csupán); Pesten egy csirkefogó úgy szerette a feleségét, hogy megverte, azután gyilkolni ment, és kétségbeesésében halálra szúrta magát.
Az emlegetett patina ez esetben – paradox módon – nem jelent ósdiságot: Valló a darab leporolását helyezi kilátásba, és tulajdonképpen be is tartja az ígéretét, még ha nem is a Liliom aktualitásáról, hanem örökérvényűségéről győz meg inkább. Az előadás elkerüli ugyanis a megmerítés-megmerítkezés Molnár-előadásoknál oly gyakori gesztusát – egyrészt a szöveg helyenkénti modernizálásával (a szándékot értem, a szívem viszont fáj, amikor például Hugó köp és nem köpik, ott jöjjön rá a frász, ne pedig gyüjjön); másrészt az előadásnak a századelős miliőre utaló, de azt nem kopírozó képiségével. Zelenka Nóra jelmezei a huszadik század első évtizedeire asszociáltatnak ugyan, Horgas Péter díszlete azonban – mely sok mindent tud, és még több mindent sejtet – nem a korral, hanem a kortalansággal keres kapcsolatot. Minden megvan a színpadon, ami a Liliom-előadásoknál szokásos – hintalófigura a ringlispílről, kellékek a beállított képekhez a Hollunderné műhelyéből, satöbbi -, de mindez halomba szórva a szín jobb oldalán; és a halom az előadás alatt csak növekszik – pakli kártyával, háttérvásznakkal, egy pár angyalszárnnyal -, egy élet relikviái (és ez a bizonyos élet a Liliomé). A kulisszák változásának-átalakulásának is íve van: a kezdeti realisztikus Liget-hangulat után a sínek a Linzmann-jelenetben már függőlegesen is futnak, hogy a mennybéli szcéna teljes irrealitásába az előadás szinte észrevétlenül csússzon át, majd ránduljon vissza hirtelen Liliom halotti ágyához, a kikiáltó és Julika végbúcsújára, a(z élet)történet legvégére.

 

Szabó Győző / Foto: Nagy Ákos BalÁzs / pointerfilm.hu

Az előadás koncepciója ily módon maga a Liliomot játszó színész. Szabó Győzőről azt mondja Valló: valószínűleg a legalkalmasabb színész ma Magyarországon, aki Liliomot játszani képes. Jó Liliomot látni időnként, a tavalyi évadban például Kocsis Pálét Kaposváron, Németh Kristófét a Budapesti Kamaraszínházban; kiváló Liliomot már ritkábban, de szintén lehet, például még egy évvel korábban Széles Lászlóét a Bárkán. Hogy Szabó Győző – m.v. – jó, vagy kiváló Liliom-e, egyelőre nem tudható biztosan, van még kidolgozni-, árnyalnivaló az alakításon, az viszont bizonyos: kár lett volna, ha a színész nem játssza el legalább egyszer a szerepet. Szabó alkatilag eszményi Liliom, drabális bájával bele is mer dőlni a figura komikumába, remek ritmusban poentíroz – hogy a szerep komikuma sehol nem sok, de a legtöbb helyen elég, Valló színészvezetését is dicsérheti. A karakter tragikus mélységeinek megmunkálásában viszont sokszor érezni hiátust, döccenőt, különösen ügyetlen (színpadtechnikailag is) a haláljelenet megoldása: a színész egy hordágyon fekve, nagyjából a legfelső sor nézőinek szemmagasságában játssza el Liliom haláltusáját, esélyt sem kapva arc- és testjátékának kihasználására. Az alakításban azonban látszatra jelentős munka van – Szabó Győző Liliomát húsz-huszonöt előadással később újranézni: kifejezetten érdekel. Csonka Szilvia után szinte kiált Julika szerepe. A színésznő nem éretlen csitriből indítja az alakítást: a figurát már a legelső perctől baljós titokzatosság lengi be, így a szerepnek látványos íve nincsen, atmoszférája, meglehetős súlya annál inkább. Szabó Győző és Csonka Szilvia pályáján ez a Liliom nem fordulat, de fontos állomás – ahogyan az előadás a Weöres Sándor Színház homogén, dicséretesen egységes (egységesen dicséretes) színvonalon teljesítő társulatának életében.

Molnár Ferenc: Liliom (Weöres Sándor Színház, Szombathely)

Díszlet: Horgas Péter. Jelmez: Zelenka Nóra. Dramaturg: Duró Győző. Mozgás: Gyöngyösi Tamás. Zene: Melis László. A rendező munkatársa: M. Kapornaki Rita. Rendező: Valló Péter.
Szereplők: Szabó Győző m.v., Csonka Szilvia, Bálint Éva, Czukor Balázs, Kiss Mari, Vlahovics Edit, Kálmánchelyi Zoltán, Czapkó Antal, Vass Szilárd, Kelemen Zoltán, Jordán Tamás, Szerémi Zoltán, Horváth Ákos, Szabados Mihály, Trokán Péter, Endrődy Krisztián, Kristofics Adél/Nagy Kata.

2010. január 16.