… nem az a fontos, hogy az előadásban legyen politika, hanem hogy közös élmény szülessen meg a színpadon és a nézőtéren, és nem baj, ha az éppen politikával kapcsolatos.

– Férfidarab A kétfejű fenevad?
– Mi az a férfidarab?
– Olyan, amelyikben sokkal több férfi szerepel, mint nő, háborúról, politikáról szól…
– A Katonáról szokták mondani, hogy maszkulin színház, nem engednek benne teret a női gügyögésnek. A kétfejű fenevad a nemek aránya alapján férfidarabnak tűnhet, de például Máté Gábor (az előadás rendezője – a szerk.) éppen azt mondta: a vége felé rájött, hogy ebben a darabban is abszolút a nők irányítanak mindent.
– Mennyire mélyen foglalkozik aktuális magyar belpolitikával?
– Átfutom a híreket, de ez ügyben olyan nagyfokú kiábrándultság, kiégés van bennem, hogy már csak az emberi történetek, bukások, karriersztorik érdekelnek. Például a korrupciós botrányok: van egy átlagos jegyellenőrnek kinéző alkalmazott, és százmilliót sikkaszt. Azon gondolkodom, hogy vajon mit csinál vele. Ha nem él luxuskörülmények között, ha nem jár luxusutazásokra, akkor hova teszi?
– Hogyan kell a színháznak foglalkoznia a napi politikával?
– A Katonában a szocializmus alatt is érzékeny kérdés volt, hogy a színház, ha nem is direkt módon, de az előadásaival hogyan reagáljon a politikára. Mondták is sokan a rendszerváltás után, hogy ha már nyíltan is lehet beszélni, vajon a Katona hogy fog tovább „a sorok között üzengetni”. Volt is talán egy kis tanácstalanság az ügyben, de nemcsak a Katonában, hanem más színházakban, sőt az általános közgondolkodásban is, hogy most aztán hogyan tovább. Ma már a Kétfejűvel kapcsolatban is azt gondolom, nem az a fontos, hogy az előadásban legyen politika, hanem hogy közös élmény szülessen meg a színpadon és a nézőtéren, és nem baj, ha az éppen politikával kapcsolatos, hiszen ez mindenképpen egy tájékozódási pont az emberek között. Elvégre nem beszélhetünk mindig csupán férfi – nő viszonyról…
– Az elmúlt fél évben a Katona, de más színházak bemutatóiban is, mintha – persze áttételesen – jobban előtérbe került volna a „nagypolitika”. Lehet, hogy ez a közelgő választásokkal kapcsolatos?
– Szerintem nem. Legalábbis A kétfejű fenevad próbafolyamatában egyszer sem hangzott el erre utaló mondat. Persze lehet, hogy a közéletünk sűrűsödése, az, hogy most választások felé tartunk, hat a színházra is, de ez nálunk nem volt felemlegetve.
– Jó, a választás nem. De A kétfejű fenevadat nem lehet megúszni politikáról való gondolkodás nélkül. Sorolhatnám hosszasan, hogy már a megírásakor, a múlt század hetvenes éveiben Weöres Sándor – feltételezhetően és félreérthetetlenül – mennyi bujtatott politikai állásfoglalást csempészett bele, és ezek ma is, más társadalmi kontextusban, más társadalmi szereplőkre vonatkoztatva, fájdalmasan aktuálisak. De nem sorolom. Inkább feldobok egy provokatív feltételezést: Susannából egy gőgös antiszemita figurát is lehetne formálni. Arról csak beszéltek közösen, hogy hová, mire helyezzék a hangsúlyokat, nem?

 

Koncz Zsuzsa felvétele

– A próbák előtt tartottak nekünk két történelemórát. Az elsőn egy kitűnő történész hölgy a korról, tehát a 17. század második feléről és a három részre szakadt Magyarországról tartott előadást, a második – egy szintén fantasztikusan felkészült hölgy előadásában – a zsidóság történetéről szólt. Ő képzőművészetről, kultúrtörténetről is beszélt, de az előadásának a magva az a kérdés volt, hogy miért alakult ki a zsidókkal szemben előítélet. Ezek fontos kapaszkodók voltak, mert ugye, ez a darab nem adja magát könnyen: maga a kétfejű fenevad. Gábor is mondta, hogy igazán sikerült megfejtése még nemigen született. Az én szerepemben a korabeli zsidó – magyar kapcsolat csak egy nagyon kicsi passzusban jelenik meg a Leával játszódó ágyjelenetben. Ott azt próbáltuk közösen kitalálni, hogy Susanna milyen trükköket vessen be annak érdekében, hogy maga alá gyűrje Leát. Elmegy a gyöngéd felé, elmegy a beszélgetős-barátnős felé, aztán ijesztget, és a végén provokál is, hátha azzal sikerül felhevítenie a lányt.

– Ibrahim, a túlélésért önmagát kádinak álcázó zsidó és a „körösztény” főúri Báthory Susánna kapcsolata, egymásra utaltságuk ön szerint a mára is vonatkoztatható metafora?
– A próbák alatt általában nem merülnek fel ilyen messzire mutató, filozófiai-esztétikai kérdések. De azt pontosan éreztük, hogy ennek a két embernek a kapcsolata nagyon sűrű, fontos és lényeges pillére a darabnak. Egyébként már leszoktam arról, hogy volt bölcsészhallgatóként a szerepekhez irodalomkönyvből közeledjek. Talán már át is estem a ló túloldalára: nagyon a konkrét, emberi helyzeteket elemzem. Itt mért ezt mondja, mire gondol, satöbbi.
– Elégedett a szerep előadáson belüli súlyával, lehetőségeivel? Arra gondolok, hogy Susánna lehetne a vérben fürdő Báthory Erzsébetre jobban hajazó démoni amazon is, de mintha a rendezői koncepció nem ezt akarta volna kihozni belőle.
– Azt gondolom, az előadásért meg kell hozni bizonyos áldozatokat. Gábornak nem állt szándékában főszereplő amazont csinálni Susannából. Valahogy a kor, amelybe az előadást tette, tehát a mi korunk, nem is kedvez az ilyen formátumoknak. Tehát semmiképp sem egy Báthory Erzsébetet, hanem annak hétköznapi lenyomatát kell látnunk a színpadon. (Aki vámpírnőre kíváncsi, menjen el a moziba…) Az mindenképpen koncepció volt, hogy a figurák a lehető legtermészetesebben, mindenfajta izzadtságszag nélkül működjenek, és működtessék ezt a csodálatos szöveget. Elég furán venné ki magát, ha mindenki játszaná a maga emberi történetét, én meg elkezdenék valami középkori rémdrámát. Egy kicsit furcsa is a szerep: csepegtetős módszerrel van megírva. Susánna az első felvonásban épphogy megjelenik, a végén viszont már ő tolja a végkifejlet felé a sztorit. Nincs hiányérzetem, legfeljebb magammal szemben.
– Megelőzött. Az lenne a következő kérdésem, hogy a saját teljesítményével elégedett-e. Készen van a szereppel?
– Ugyan! Igaz, a tegnapi, második előadás után már azt mondtam, hogy egy fokkal jobb volt, de – főleg a Kovács Lehel sérülése miatt, ami azért meg is törte a folyamatot – még most is nagyon izgulunk. Nagyon várom, hogy az a bizonyos lazaság, ami a próbákon bennem volt, újra visszatérjen.
– Az előadáson Susanna sok arcát megmutatja: Leával az ágyban mintha hálótársak lennének egy lánykollégiumban, később, amikor a kardot Baden nyakához szegezi, gőgös, felsőbbrendű arisztokrata.
-Ez az ő túlélési technikája. Talán ő válogat a darabban a leggazdagabb eszköztárból. A próbákon sok szó esett arról, hogy a túlélésért ki mit képes bevetni.
– A túlélés high-tech színvonalú magasiskoláját az idegen, áltörök-zsidó Ibrahim mutatja be. Susánna mintha mégis jobban szeretné a kedves, becsületes, egyszerű, ugyan csajozós, de jógyerek Ambrusnál. Ezt jelent valamit?
– Azt, hogy Susánna sokarcúságához, összetettségéhez méltóbb egy Ibrahim-féle kaliber.
– Teljesen érthető számomra, hogy mindent az emberből, a figurából bont ki, és nem elméleti teóriákból közelíti meg a színpadi helyzeteket. Nyilván csak így válhatnak élővé, hitelessé a megformált figurák. A mögöttes tartalmat, az áthallásokat vagy leveszi a néző, vagy nem – ezen inkább a kritikusoknak kell rágódniuk. De meg kell kérdeznem: az előadás végén Evelin miért köt hatalmas, nemzetiszínű sálat? Weöresnél ennek nyoma sincs.
– Hát, a darabban benne van, hogy köt. Mit kössön egy nő, aki hosszú ideje várja vissza a szerelmét? Talán egy sálat. Ha azt egy éve köti már, az minimum tíz méter hosszú. Az a Gábor szerintem fantasztikusan jó ötlete volt, hogy legyen ez a sál nemzetiszínű. Nagyon szép és váratlan, amikor a kabátokkal együtt hirtelen felemelkedik. Ez biztos, hogy metafora. És mindenkinek egyöntetűen tetszik, de senki nem érezte úgy, hogy meg kéne fogalmaznia, mit jelent.

2010. február 26.