Az egriek előadása rendkívül rafinált módon számol a műfajjal kapcsolatos előítéleteinkkel és tradíciókkal.

Zsótér Sándor és az operett találkozása nagy, színes, izgalmas, kívülről-belülről megcsodálható játékszerre hasonlít. Hangsúlyozottan játékszerre, és nem olyan ékszerdobozra, ami csak addig érdekes, amíg kinyitjuk, megnézzük, becsukjuk. Az egri Gárdonyi Géza Színház Mayája ennél bonyolultabb és kifinomultabb játékszer: kultúrtörténeti sétára, metaszínházi kalandozásra csábítja nézőit – akik persze megelégedhetnek azzal is, hogy egy színes mesekönyv megelevenedett lapjain érezzék magukat.
Sosem láttam még a Mayát (ami nem csoda, hiszen meglehetősen ritkán veszik elő a színházak), mégis meglepve tapasztalom, hogy vasárnapi ebédekről, a Kívánságkosárból és szilveszteri műsorokból megannyi dala feldereng, és némelyiknek még a szövegét is tudom. A darab története viszont ismeretlenül is ismerős. Charlie Párizsban tékozolja apja pénzét, és szereti Madelaine-t. Féltékenységében lelövi Dixit, a barátját, akin valójában egy karcolás sem esik, de Charlie ezt nem tudja, s beáll az idegenlégióba. Tangerban, egy légiós kocsmában találkozik Mayával, aki egy kicsit fel is kelti az érdeklődését, ám Charlie-nak még mindig inkább Madelaine jár a fejében. Pedig Maya fülig szerelmes belé, még az életét is megmenti, amikor a férfi meg akar lépni a légió elől. Legközelebb Párizsban találkoznak: Maya ekkor már világhírű primadonna, s tangeri munkaadóival, Barbarával és Rudival turnézik Európában. Charlie csalódott kissé Madelaine-ben, aki egyébként is, immár tényleg Dixivel egy pár. Charlie tehát Maya lábai elé vetné magát, de egy ideig még el kell viselnie a lány elutasító gőgjét.

Kiss Róbert, Csere Zoltán, Járó Zsuzsa (Maya) és Feledi János / Gál Gábor felvétele

Az egriek előadása rendkívül rafinált módon számol a műfajjal kapcsolatos előítéleteinkkel és tradíciókkal. Olyan módon játszik az operett állandó kellékeivel, és akkorára nagyítja ezeket a konvenciókat, hogy nem zavar a soványka történet, mert a közeg, az operett színe-szaga válik főszereplővé. Mindennek eredményeképpen a néző bizonyos távolságtartással is szemlélheti az előadást, de belülre is kerülhet – és arra is ráébredhet, milyen kár lenne, ha ezeket a kuplékat nem ismerné.

Az egriek Mayája nemcsak a recepció konvencióihoz, hanem néhány korabeli tradícióhoz is játékosan, szellemesen viszonyul: Harmath Imre és Fényes Szabolcs operettjére egy másik hagyomány, az orosz balett kopírozódik. A Gyagilev vezette legendás Orosz Balett akkoriban vendégszerepelt Párizsban, amikor a történet játszódik. Az előadás – a koreográfia, a díszlet és a jelmezek – tele van a társulat fénykorát felidéző utalásokkal, tehát olyan gesztusokkal, melyek ma már hosszú múltra visszatekintő hagyomány részei, viszont a történet idején korszakalkotónak és felforgatónak számítottak.
Az előadás első jelenete például a Fokin koreografálta A rózsa lelkét idézi fel: már a díszlet is hasonló a hatalmas, magas ablakokkal és a színpad jobb oldalára helyezett karosszékkel. Míg Charlie és Dixi kettőse zajlik, Madelaine észrevétlenül a karosszékben ül, s a „távirat” egy balett-táncos képében, az említett koreográfiára libben be. Ambrus Mária díszletei és Benedek Mari jelmezei nemcsak felidézik, hanem szinte kopírozzák az akkoriban az Orosz Balettnak dolgozó művészek, Alexandre Benois, Nyikolaj Rerih és Léon Bakszt munkáit. A Párizsban vendégszereplő Maya és társulatának világszáma például a Petruskát, a Mór szobájában játszódó jelenetet variálja és másolja – mind a koreográfia, mind a jelmez és a díszlet tekintetében, a tánckar pedig a Tavaszi áldozatot idézi. Több utalás is található az Egy faun délutánjára. Maya egyik számát a faun jelmezében adja elő, s ebben az öltözékben, de a paraván mögül beszél először Charlie-val Párizsban, a hideg, gőgös nő szerepét magára öltve, egyszer pedig – akárcsak a faun – egy sállal táncol. A második felvonás elején a rendőrfőnöknek jóvá kell hagynia egy táncot, amiben végül semmi kivetnivalót nem talál – nem úgy, mint a párizsi közönség és a kritikusok nagyobb része a faunt táncoló Nizsinszkijben.
Az operett műfaj giccsjellegét is hangsúlyozza a koreográfia. A szereplők gyakran úgy mozognak, mintha egyszerre hordoznák a saját maguk és egy bábu testét. Hosszan kitartanak teátrális pózokat, és balettmozdulatokkal haladnak végig a színpadon, vagy kommunikálnak partnereikkel. Amelyik színész alkata, kondíciója vagy kora miatt nem alkalmas erre, kartartásával, kézfejével és az ujjaival fejezi ki a pózok hamisságát. Minél mesterkéltebb a szereplő, minél megjátszottabb a párbeszéd, annál természetellenesebbek a mozdulatok (ebben a tekintetben különösen Charlie régi szerelme, Madelaine jeleskedik) – mintha sok-sok porcelánbaba izegne-mozogna a színpadon. Ugyanakkor emberek jelenítenek meg tárgyakat is: például tütüszoknyás lányok a virágokat, melyekkel Charlie Maya fogadására zsúfolja tele a szobát. Végig erőteljesek a színek, a díszlet és a hátterek mesevilágokat tárnak fel, a zongora babaháznyi méretű… csupa-csupa apró és nagyobb tünemény, hogy végül magunk sem tudjuk, hol húzódik a giccs és a mese határa.

Ötvös András (Dixi) és Mészáros Máté (Barbara) / Gál Gábor felvétele

Az egri társulat hősien küzd a műfaj támasztotta követelményekkel – ki-ki tehetsége és adottsága szerint énekel és táncol. Maya, azaz Járó Zsuzsa mély, búgó hangja meggyőző: a tangeri, füstös légiós kocsma helyi sztárjaként már felcsillantja szuggesztív asszonyi erejét, s később, világhírű primadonnaként – minden megjátszott gőgje ellenére – megőriz valamit karrierje kezdetének ártatlanságából. Amikor először fogadja Charlie-t Párizsban, hangja távolról, a hangszóróból szól, és úgy tetézi a hamisságot hamissággal, hogy átüt rajta minden szomorúsága és fájdalma. Schruff Milán (Charlie) teljesítménye minden szempontból szerényebb: énekhangja (és szerepe) folytán ő a passzívabb, gyávább, a nézőt kevésbé magával sodró szereplő. Kisfiús szenvedéllyel, vakon veti bele magát a szerelembe, miközben már láttatja az eljövendő papucsférjet.
Valahogy természetesnek vesszük, hogy Mészáros Máté játssza Barbarát, a tangeri fogadó tulajdonosnőjét. A megoldás vicces, de nem azért, mintha Mészáros játéka a transzvesztitákat kifigurázó olcsó humorra épülne, hanem mert a színész – minden erőlködés nélkül – valóban nőt játszik, s Barbarájában, dús keblei és amazontermete ellenére, van valami bájos törékenység. Párja, Rudi (Ötvös András) a jég hátán is megélő magyar kópé, akinek mindig összefut a szájában a nyál, ha a töltött káposztára gondol. Bár megretten, amikor Barbara házasságot említ, mégis úgy viselkedik párjával, mintha réges-rég házasok lennének. Dixi (Vajda Milán) puhány jó barát. Madelaine (Mészáros Sára) önreflexió nélküli porcelánbaba. Venczel Valentin különösen az egyik szemével síró, másikkal nevető zenebohóc szerepében emlékezetes.
Amikor a tapsrendnél a közönség dönti el, hogy melyik számból kéri a ráadást, a Maya teljes pompája – a szereplők, a tánckar, a tarka jelmezek karneválja, az operett és a balett – felvonul a színpadon. Mint valami színes képes lexikon, mely tobzódik a műfajok, a hagyomány és az újítás sokszínűségében.
Harmath Imre – Fényes Szabolcs: Maya (Gárdonyi Géza Színház, Eger)

Dramaturg: Ungár Júlia. Díszlet: Ambrus Mária. Jelmez: Benedek Mari. Koreográfus: Ladányi Andrea. Zenei vezető: Kákonyi Árpád. Rendezőasszisztens: Lázár Rita. Rendező: Zsótér Sándor.
Szereplők: Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Mészáros Sára, Schruff Milán, Ötvös András, Vajda Milán, Venczel Valentin, Fekete Györgyi, Vókó János, Horváth Zita, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya, Csere Zoltán, Kiss Róbert, Túri Lajos.