Az örvény jelentésárnyalata félelmetes, lehúzó erőre utal – Lukács Andrást most mégis inkább felfelé tolja.

A Magyar Állami Operaház az évad utolsó táncbemutatóján öt kortárs – ám klasszikus táncosokkal dolgozó – koreográfus kisebb és nagyobb lélegzetvételű munkáját vitte színre. A műsorszerkesztés tekintetében szépen tagolt estén Robert North A halál és a lányka című “modern klasszikusát” három pas de deux követi; míg a harmadik részben az est címadó darabját, Lukács András, a fiatal magyar koreográfus Örvény című munkáját láthatja a közönség. Az örvény jelentésárnyalata félelmetes, lehúzó erőre utal – Lukács Andrást most mégis inkább felfelé tolja.

Volf Katalin és Solti Csaba A halál és a lánykában / Takács Zsolt felvétele

A világszerte ismert, amerikai származású Robert North A halál és a lányka koreográfiájának ősbemutatója 1980-ban Londonban volt. Tíz évvel később, 1990-ben tűzték műsorra Budapesten, és most – húsz év elteltével – az Operaház vezetői ismét jónak látták elővenni az előadást. A harmincéves táncmű bizonyos szempontból időtálló, más szempontból viszont eljárt felette az idő. Robert North megbízható koreográfus, aki ismeri, és jól tudja a szakmát. Gáncstalan a térszervezése, egyensúlyban vannak színpadképei, szépen vezeti végig a szólamokat, mozgásnyelve könnyen emészthető, gördülékeny. A halál és a lányka mindezt jól példázza. Az egyszerű – és szinte a műfajhoz kötelezően tartozó jelmezek – a Győri Balett nagy korszakát idézik; bennük a tánc valahol a klasszika és modern határán reked meg. A díszlettelen térben a főhős és a főhősnő táncol, az arctalan kar pedig kíséri mozgásukat, hol kisebb, hol nagyobb szerephez jutva. A librettó jelenetei a klasszikus (balett)dramaturgia szabályait követi – szóló, pas de deux, női kar, férfi kar. A koreográfus ebben a munkájában nem kíván kísérletezni, hanem a bevált módszerek szerint, jó arányérzékkel, biztos kézzel komponálja meg modern balettjét. North mozdulatvilágára jellemző a klasszikus vonalvezetés; a klasszikából megtartott tourok, balance-ok, jeték, a mímes mozdulatsorok eszköztárának lényeges és alapvető elemei. Ehhez rendeli hozzá kortárs hajlásait és pózait, szokatlan kéz és lábtartásait. A táncosok mindegyike otthonosan érzi magát North lendületes stílusában. Apróbb szinkronhibáktól eltekintve összehangoltan dolgozik az együttes, dicséret illeti a betanító és próbavezető balettmestereket, Rosella Capriolot, Végh Krisztinát és Castillo Dolorest. Volf Katalin érett mozgáskultúrája, kidolgozott kartechnikája szembetűnő. Kevésbé jól sikerült azonban az előadás világítása, amely értelmezési zavart is okoz az előadás egy pontján. A középen táncoló Volf Katalin és Solti Csaba fontos kettőse kissé elvész, mert a fentről érkező erős spot nem őket, hanem a színpad rendezői bal oldalán a kar egy részét világítja meg. A fény kijelölő funkciója ráirányítja a figyelmet a két kartáncosra, de a színpadi történés nem igazolja ennek érvényét. Az ilyen apró hibák emlékeztetnek arra, hogy a színház milyen sokrétű, összetett műfaj. Robert North koreográfiája összességében mégis kiállja az idő próbáját, mert finom modorossága, bravúros szerkezeti és mozgásnyelvi egyensúlya miatt nem válik elavulttá. De előnye éppen hátránya is, hiszen hiányzik belőle a lázadó útkeresés, a megújulás iránti vágy, s ezért túlságosan konvencionális marad.

 

Az est második része nem sok alkalmat nyújt az elmélyülésre, mert a rövid koreográfiák inkább egy nívós balettverseny pas de deux-döntőjére emlékeztetnek. Ilyen esetben akarva akaratlan összehasonlításokat teszünk. A három produkció ugyan más-más hangulatot teremt, és mindegyiknek megvan a maga erőssége és gyengéje, mégis minőségi és élvezhetőségi sorrend alakul ki közöttük. Amíg Myriam Naisy koreográfiája színpadi eszközökkel kíván hatni, addig Krzysztof Pastor a technikát helyezi előtérbe; David Dawson pedig viszonylag sikeresen kombinálja e kettőt.

Myram Naisy North opusát kívánja ellenpontozni a A szerelem és a lánnyal. A néhány perces duett erős színpadi képpel indul. Vörös ruhás lány dacol a széllel és a beáramló falevelekkel. A látvány hatásos, kár, hogy Naisy nem vezeti végig e hatást a teljes koreográfián. Kozmér Alexandra kifejező játéka és kortárs színpadokon szerzett tapasztalata előnyére válik mind a koreográfiának, mind partnerének, Medvecz Józsefnek.
A Még meddig? című koreográfiában Krzysztof Pastor a technikára összpontosít, s ehhez két felkészült előadót szemelt ki. Tsygankova Anna és Cserta József jól vizsgázik a duettben. Cserta partnerolása nagyszerű, összeszokott párt alkotnak. Az előadást Balatoni Éva német nyelvű éneke kíséri, de általa kissé felborul az egyensúly, mert néha inkább a koreográfia tűnik az ének kíséretének. Az énekesnő a színpad elején foglalt helyet, és nincs kontaktus közte és a táncosok között. Az etűd nem egy balettest része, inkább egy gálaműsor hangulatát idézi.
A napfény természetében David Dawson (világítástervezőként) magasról érkező, hideg fényt rendel színpadára, és ez meghatározza etűdjének hangulatát. A három kettős közül az övé emelkedik ki. Összehangolt, minden téren átgondolt munka, amely az amerikai modern balett előadásait és talán kissé az NDT (Holland Táncszínház) klasszikusabb koreográfiáit idézi. A fehér fények, fehér jelmezek, a letisztult stílusvilág összességében élvezhető, de nem különösebben megragadó. Az előadók, Pap Adrienn és Liebich Roland a kortárs felé hajló stílus akadályait jól veszik, biztos tudással képesek tolmácsolni Dawson mozgásüzenetét.
Lukács András koreográfiája, az Örvény végre meghozza az est igazi áttörését. A Philip Glass zenéjére készült koreográfiában rendre visszatér az örvény motívuma, hol a teljes tánckar, hol egy-egy mozdulat erejéig. Lukács nem akar történetmesélésbe bonyolódni, viszont az „árral úszva” hagyja, hogy felsejlő gondolatai szépen kirajzolódjanak, és jelenetenként egymásra épüljenek. A nyugaton szerzett tapasztalata, fiatalsága serkentően hat koreográfiai kreativitására. Nem akar mindent egyszerre felmarkolni, finoman bánik az eszközökkel, hatásosan nyúl egy-egy színpadi eszközhöz. Ilyenek például a térforma-váltásai, de az előadás végén lehulló eső is, amely a legjobb pillanatban érkezik: katartikussá teszi a befejezést. Mozgalmas előadásában egy percre sem lankad a néző figyelme, a darabegész dinamikája folyamatosan fokozódik. Lukács Bajári Levente és Bacskai Ildikó mellett igyekszik lehetőséget adni a többi táncosnak is, és kissé szabadabban kezeli a klasszikus dramaturgiát, de e téren van még tanulnivalója, hiszen ő sem igazán tud elrugaszkodni a klasszikában megszokott jelenet-felosztásoktól. Bajári Levente a tőle megszokott előadói hitelességgel táncol, és néhány forgás-bizonytalanságtól eltekintve pontos, meggyőző teljesítményt nyújt. Partnere, Bacskai Ildikó precizitásban felülmúlja ugyan Bajárit, de előadói képessége nem annyira meggyőző, mint partneréé.

Örvényben – balettest
A halál és a lányka
Zene: Franz Schubert. Betanító balettmester: Rosella Capriolo. Próbavezető balettmester: Végh Krisztina, Castillo Dolores. Jelmez, világítás, koreográfia: Roberth North.
Táncolja: Solti Csaba, Volf Katalin, Bacskai Ildikó, Szekeres Adrienn, Gáspár Orsolya, Gikovszki Sznezsana, Szigeti Gábor, Fodor Dániel, Szentes Máté. Vonósnégyes: Éder Pál, Rajkai Imola, Inhoff Anita, Kántor Balázs.
A szerelem és a lány
Zene: Gustav Mahler. A koreográfus asszisztense: Nicholas Maye. Próbavezető balettmester: Fajth Blanka. Jelmez, világítás, koreográfia: Myriam Naisy.
Táncolja: Kozmér Alexandra, Medvecz József.
Meddig még?
Zene: Kurt Weill. Betanító balettmester: Natalia Hoffmann. Próbavezető balettmester: Rujsz Edit. Jelmez, világítás, koreográfia: Krzysztof Pastor.
Táncolja: Tsygankova Anna, Cserta József. Ének: Balatoni Éva. Zongora: Lázár György.
A napfény természete
Zene: Max Richter. Jelmez: Yumiko Takeshima. Betanította és színpadra állította: Tim Couchman. Próbavezető balettmester: Pongor Ildikó. Díszlet, világítás, koreográfia: David Dawson.
Táncolja: Pap Adrienn, Liebich Roland.
Örvény
Zene: Philip Glass. Jelmez: Herwerth Mónika. Próbavezető balettmester: Venekei Marianna. Világítás, koreográfia: Lukács András.
Táncolja: Bacskai Ildikó, Bajári Levente és a Magyar Nemzeti Balett táncművészei.

Magyar Állami Operaház, 2010. június 5.

Facebook Comments