… mindkét produkció alapkoncepciója miatt kritizálható leginkább.

Jelenet a Lear királyból

2005 óta rendezik meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált, melynek programja az idén két fontos előadást ígért: a bukaresti Bulandra Lear királyát a világhírű Andrei Şerban rendezésében, és a temesvári magyar színház Rosencrantz és Guildenstern halott című előadását, mely a tavalyi évad legjobb előadásának járó UNITER-díjat kapta Romániában. Mindkét produkció kiindulási pontnak használja Shakespeare-t: előbbi a hűségesebb a szerzőhöz, bár Şerban, akit fordítóként és forgatókönyvíróként is jegyez a színlap, kardinális változtatásokat hajtott végre a szövegen; az utóbbi előadás alapjául szolgáló Stoppard-dráma pedig maga is csupán nyersmatériaként, hivatkozási alapként tekint a Hamletre. A gyulai reprízek nyomán a Lear tűnik formátumosabb előadásnak, miközben a Rosencrantz és Guildenstern is erősen viseli a rendezői kézjegyeket – és mindkét produkció alapkoncepciója miatt kritizálható leginkább.
Şerban csupa nőkkel játszatja a Lear királyt – ez önmagában se nem jó, se nem rossz ötlet, az azonban komoly probléma, hogy az előadásból nem derül ki, mi e rendezői gesztus tulajdonképpeni célja. Az, hogy a nagyszerű Mariana Mihut sallangtalanul, helyenként igazán katartikusan prezentálja minden idők egyik legnagyobb férfiszerepét, legfeljebb első ötlet, alkotói geg, amelyhez viszont az előadás nem igazítja hozzá saját rendszerét. Helyesebben rendszereit: Şerban Learjében legalább három kompakt koncepció felvetül – és időnként továbbgyűrűzik -, az ökonómiának azonban meglehetősen híján van a produkció. Mindjárt több magyarázata lehet annak, hogy minden szerepet színésznő játszik: például hogy igazi, prototipikus, józan gondolkodású, egyenes szívű és szavú férfi egy sincsen a történetben, ám mivel a férfiszerepet játszó színésznők az első pillanattól egyértelműen férfiakat jelenítenek meg, az előadás nem lehet sem feminista kritika, sem valamiféle férfi-hommage. Azután Lear minden birtokát felosztva egy Románia-térképet szab három részre, első megjelenésekor az udvar ritmikus tapssal, a „király” szót skandálva köszönti, akárha egy kommunista pártgyűlésen – hátha a tekintélyuralmi rendszerek kritikája az előadás referenciája, merül fel egyszerre, ám rövidesen ez a szál is semmivé vékonyul.

 

Jelenet a Rosencrantz és Guildenstern halott előadásábó / Koncz Zsuzsa felvételei

Şerban Learjének legimpresszívebb és legkövetkezetesebben értelmezhető vonulata a keretjáték és a tér. Dragos Buhagiar díszletterve önmagában véve is beszédes folyamatábra, a romlás és a romláson felvirágzó új létezés metaforája, vagyis valamiféle folytonosság leképeződése, és ugyanezt: a „mégis élni kell” kötelességgé lett lehetőségét képezi meg a keretjáték. Az előadás elején a balról, a tér ép feléről érkező bohóc – aki kétszer is megkapja a Vízkereszt szépséges körforgásmonológját („Míg apró voltam, csöpp gyerek…” – „Aztán fölnőttem férfivé…” – „Vén lettem aztán, mint a fa…” >Nádasdy Ádám ford.<) – Gloucesterrel labdázik, végül jobbra, a tér romlást szimbolizáló, lepusztult oldalán távozik, és mintegy utójátékként ismét balról tér vissza, ismét labdázva, nagy túlélőként.

Victor Ioan Frunză temesvári Rosencrantz és Guildensternje ugyancsak szakszerűen összerakott építmény, egyet nem igazol csupán: Stoppard darabjának időszerűségét. Az első alkalommal 1966-ban színpadra állított dráma prototipikus posztmodern mű, az angol drámairodalom szent szövege, a Hamlet szemtelenül ironikus, pompás rendszerbe foglalt kiforgatása, egyúttal értekezés életről és halálról, létről és időről, színházról és valóságról. Frunză a darab abszurdoid, valamint színházat és valóságot összemosó élét feni ki igazán. Egyfelől Rosencrantz és Guildenstern erősen Beckett Didijére és Gogójára hajaz – nemcsak külsőségeiben, de a színészi játékban is: Balázs Attila Guildenstern szerepében például mindjárt a felütésben ritmusban-ritmusból (nem pedig értelmezve) old meg egy tekintélyes méretű monológot, de párjeleneteik zöme a Rosencrantzot játszó Katona Lászlóval ugyancsak megkomponált bohóctréfa, félreértés-komikus helyzetgyakorlat. Másfelől Adriana Grand színházi nézőteret tervezett a színpadra, a színészeket tulajdonképpen két nézőtér közé szorítva, eljátszva a színház a színházban ősi, többek között Shakespeare Hamletjét is alapvetően meghatározó gesztusával, és megteremtve azt a környezetet, amelyben a Hamlet – első és harmadik fölvonásának – történéseit kommentáló Rosencrantz és Guildenstern egyidejű kívülállása és involváltsága megvalósulhat. Amint a Lear kulcsmotívuma a folyamat(kényszer), ezé az előadásé a viszonylagosság, a bizonytalanság, a többjelentésűség. Ahogy például a szín jobb szélén álló, az előadás utolsó szakaszában játékba hozott hatalmas téglatest jelenthet hálókabinokat egy tengerjárón, de hullatároló fachokat is egy boncteremben. Hogy tétje volna bármelyiknek is: az nem világos.

William Shakespeare: Lear király (Bulandra Színház, Bukarest)
Fordította: Ioana Ieronim, Andrei Şerban, Dana Dima. Díszlet: Dragos Buhagiar. Jelmez: Lia Mantoc. Forgatókönyv, rendezés: Andrei Şerban.
Szereplők: Mariana Mihut, Valeria Seciu, Ioana Pavelescu, Andreea Bibiri, Daniela Nane, Irina Ungureanu, Nicoleta Hancu, Iuliana Ciugulea, Virginia Mirea, Ioana Macaria, Liliana Pana, Lia Bugnar, Cristina Casian.

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár)
Fordította: Vas István, Eörsi István. Díszlet-jelmez: Adriana Grand. Zene: Cári Tibor. Dramaturg: Gyulay Eszter. Rendező: Victor Ioan Frunză.
Szereplők: Katona László, Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Páll Gecse Ákos, Bonczidai Dezső, Vass Richard, Nagy Sándor, Tar Mónika, Faragó Zénó, Szűcs Noémi, Kiss Attila, Szilágyi Ágota, Kardos M. Róbert, Asztalos Géza, Kocsárdi Levente, Tankó Erika, Páll Anikó Katalin, Czumbil Marika.

Gyulai Várszínház, 2010. július 16-17.

Facebook Comments