Tisztelt Kutszegi Csaba,

újságuk online változatában Sztrókay András kritikai ismertetést közölt a művészeti vezetőnkkel, Schilling Árpáddal készült, és a Magyar Narancs augusztus 12-i lapszámában közölt interjúról. Sztrókay írásában több ponton valótlanságokat állít, vagy éppen sugall, ezért kérjük Önöket, hogy az alábbiak szerint közöljenek helyreigazítást.

(a) Nem igaz, ahogyan írásában Sztrókay sugallja (“nehezen képzelhető el, hogy az interjú tartalma és megjelenése eltérjen a Krétakör szándékaitól“), hogy a Krétakör bármilyen háttéralkut is folytatott volna a hirdetést finanszírozó Raiffeisen Bankkal. Ha munkatársuk vette volna a fáradságot, és utánaolvasott volna a programnak, akkor megtudhatta volna, hogy az interjú egy átfogó marketing-kommunikációs kampány részeként került megjelenésre. A Krétakör ebben a folyamatban semmilyen szinten nem volt érintve, sem mint megrendelő, sem mint együttműködő partner. A kampány lényege, hogy a bank saját, prémium kategóriásnak minősített szolgáltatását a köztudatba bevezesse. Ennek érdekében egy külső újságírót felkértek, hogy a magyar kulturális élet kiemelkedő személyiségeivel interjúkat készítsen. Az interjúban elhangzó kérdések, a kérdező pozitív hozzáállása Schilling munkatevékenységéhez nem a Krétakör presszúrájának eredménye. A cikknek ez a megállapítása/sugallata éppen ezért nem helytálló, és súlyosan sértő mind szervezetünk, mind a Raiffeisen Bank részére, mert olyan – a valóságban nem létező – etikátlan előnyszerzést sugall, amely alkalmas a jóhírnév és a becsület megsértésére.
(b) Határozottan visszautasítjuk, hogy a Krétakör kvázi ernyőszervezetként szolgálna Schilling Árpád személyi kultuszának építéséhez (“Személyikultusz-építésre azonban – bár az sem ördögtől való dolog – a színházi világban nálunk ritkán van példa.”). Az elmúlt évek Krétakörös munkáit pusztán Schilling performatív önfényezésének leírni tényszerűtlen állítás, otromba megjegyzés. Schilling Árpád a magyar színházi élet egyedüli olyan alkotója, aki immáron évek óta, rendszeres és nyilvános kritika tárgyává teszi saját munkáját – ezek az írások visszakereshetőek, elolvashatóak, ha kérik szívesen küldünk is belőlük kézbe vehető példányokat; amit egyébiránt eddig is megtettünk minden kedves kollégájukkal, aki figyelemmel kísérte munkánkat és előadásainkon megjelent. Sztrókay Andrást – fájdalom – nem tudhatjuk köztük. Sajnálatosnak találjuk hogy ezek az írások a pusztában elhaló kiáltásokként tűnnek el az értő és reflektáló, akár vitába szálló és ellenvéleményt megfogalmazó reakciók hiányában.
(c) Pontatlannak tartjuk azt az állítást, miszerint “jelenlegi projektjeik (…) nem a nagyvárosi értelmiséghez, hanem falusi közösségekhez szólnak“. Átalakulásunk óta egyetlen projektünk volt – éppen a közelmúltban – amelynek során két borsodi településen hoztunk létre színházi eseményeket. Emellett bemutattuk a nyár elején cirkuszszínházi produkciónkat URBANRABBITs címmel a Fővárosi Nagycirkuszban, májusban egy 3 napos színházi-majálist Pécsett “Utópia Kollégium” címmel az Európa Kulturális Fővárosa programéve keretében, február-március folyamán “Akadályverseny” címmel színházi-nevelési foglalkozásunkat – együttműködésben a Káva Kulturális Műhellyel – januárban pedig “Anyalógia” címmel kiadványbemutatóval egybekötött lakásszínházi előadásokat. Áprilisban Schilling Árpád rendezésében a Bayerische Staatsoper bemutatta Rossini: “La Cenerentola” c. művét. Az előbb említett kiadványunk mellett további 2 kiadványt jelentettünk meg – Mundruczó Kornél “Nibelung lakóparkját”, illetve az első, magyar nyelven elérhető kötetet Ariane Mnouchkineról. Éppen ezért slendrián, és feleslegesen megosztó megjegyzésnek tartjuk Sztrókay fent idézett megállapítását. Nyitásunk a vidék felé jól felfogott és végiggondolt stratégia döntésünk eredménye, ami nem jelent kizárólagosságot vagy távolságtartást a nagyvárosi nézőinktől-érdeklődőinktől.

Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de munkatársuk zárógondolatának zavarossága mellett sem szeretnénk szó nélkül elmenni. Az idézett Szorokin műben – és így az egykori Krétakörös produkcióban is – a jég-gyógyító-komplexum geg, avagy fricska, kritikai fordulat volt a fogyasztói kultúra sajátosan ördögi működésével kapcsolatban. Ennek lényege, hogy saját kritikáját is képessé vált a működésébe integrálni, termékké formázni és ezáltal a fogyasztói igények felkeltésének és majdani kielégítésének friss eszközeként új piacokat szerzett saját maga életbentartásához. Sztrókay analógiája éppen ezért nehezen értelmezhető – vagy ami értelmezhető belőle az mélységes cinizmusról árulkodik. Ez esetben a Krétakör tevékenysége gyakorlatilag abban merül ki, hogy megtaláljuk a kultuszépítés sajátos és innovatív eszközeit, amelyek az érvényesülésünket szolgálhatják. Ezért foglalkozunk társadalmi kérdésekkel, a vidéki élethelyzettel, a színházcsinálás szociális vetületeivel, a művészet hasznosulásának problémáival – Sztrókay értelmezésében. Ahogy írja – “Talán lesz egyszer népterápiás Krétakör webshop is.” A személyes véleménynyilvánítás szabadságát nem kérdőjelezzük meg, és nem vitatjuk el. Ugyanakkor tisztelettel kérnénk, hogy amennyiben a jövőben a Krétakör tevékenységéről írást kívánnak közölni, igyekezzenek kicsivel többet adni magukra, és legalább olyan arányban idézzenek tényszerű megállapításokat, mint amilyen arányban ezt a pikírt megjegyzésekkel teszik. Együttműködésüket és megértésüket köszönjük, a helyreigazítással kapcsolatban további szíves tájékoztatásukat várjuk. Kérjük továbbá, hogy levelünket Sztrókay András részére is továbbítani szíveskedjenek.

Tisztelettel,

Gulyás Marci

Krétakör
projektfelelős

***

Sztrókay András válasza:

Fontosnak és örömtelinek tartom, hogy a Krétakör reagált a cikkemre. De sajnálattal veszem tudomásul, hogy bár írásommal kizárólag az említett hirdetést kifogásoltam, és arra próbáltam rávilágítani, hogy az Schilling munkásságához méltatlan, Gulyás Marci (és gondolom, a Krétakör többi tagja is) jegyzetemet (!) éppen a Krétakör és Schilling Árpád teljes munkásságának semmibe vételeként értelmezte. Remélem, hogy szándékom az elfogulatlan olvasó számára világos volt.
Engem mint színházi újságírót, színház iránt érdeklődő értelmiségit nem érdekel a Raiffeisen Bank kampánya. Engem Schilling Árpád és a Krétakör érdekel. Engedtessék meg, hogy zavarjon, ha egy bank kampánycélra használja a művészetet, a művészeket- ráadásul ilyen alantas és visszatetsző módon.
Ha Gulyás Marci figyelmesen olvasta volna el írásomat, akkor különböző pontjain található szavait és kifejezéseit nem keverte volna össze. Nem írtam például, hogy a Krétakör mint szervezet szolgálná Schilling Árpád piedesztálra emelését. A „jelenlegi” szót pedig annak szótári jelentésében, nem pedig „ezen naptári évben történt” jelentésben használtam.
Továbbá: szép retorikai fordulatnak (és a terhemre rótt cinizmus jó példájának) tartom felkészültségem firtatását. Fájdalom, hogy nem talált. A tények: négyszer voltam Bobignyban, háromszor a szentendrei performanszon, a Városterápia minden részét megnéztem. Az Urbanrabbits két előadására kértem jegyet, egyre is nehezen kaptam. Rongyosra olvastam Schilling esszégyűjteményét. Két iskolába is szerettem volna elhozni Krétakörös előadást – de csak az egyikbe jöttek el. Olvasok, nézek, hallgatok Schilling-interjúkat.
Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy sem magamat, sem más szakmabelit nem tartok hibásnak a Schilling Árpád (vagy bármely más színházi alkotó) elméleti munkássága körüli hallgatás bűnében. A színházelméletek bírája a történelem és annak földi helytartója, a taps. Arisztotelésszel, Brechttel, Brookkal és Boallal sem szokás vitatkozni. A közönség eldönti, hogy igazuk van-e.

Itt elolvashatja Sztrókay András vitát kiváltó jegyzetét: Lábjegyzet egy márkanévhez

2010. szeptember 8.

Facebook Comments