Az emberi faj fejlődését például annak visszafejlődésével hozzák párhuzamba…

A címben idézett klasszikus kérdést, na meg a tyúkra és a tojásra vonatkozó folytatását szó szerint fel is teszik a Charles Darwin evolúciós elméletét dobbantónak használó előadásban. A kérdésben feszegetett problematikához hasonlóan csúszik egybe a darabban a valóság és a fikció. Film pereg a filmben, vagyis film a színházban.
Több szál fonódik össze, illetve ellenpontozza a másikat a produkcióban. Az emberi faj fejlődését például annak visszafejlődésével hozzák párhuzamba: a Galambos Péter ismeretterjesztő filmeken edzett hangján megszólaló tudományos idézeteket hajléktalanok tengődésével vonják össze. Így a faj fennmaradását elősegítő győzelmes felegyenesedés szinonimája például a matracszendvicsből való kikecmergés lesz. Alantas, esetleg teljesen hétköznapi emberi gesztusok illusztrálják a fajunkkal való sorsfordító történéseket. Ez az egyébként idővel kiapadó humorforrás az előadás egyik szála, amely egyébként totális blődlibe csap át, amikor a hajléktalanok kéregetés gyanánt magnóról játszott zenére visznek végre „artistamutatványokat”, amelyek éppen attól humorosak, hogy csak formájukban idézik a cirkuszi számokat, valójában üvegek felrugdosásáról, hasra esésről vagy a másik pofán vágásáról van szó. Sokszori alkalommal ez sem hat úgy és annyira, mint először. Fontos, hogy ezekkel a helyzetekkel szembesülünk először, majd a karakterekhez hozzáadódik a sorsuk, és kiderül, mit is láttunk a bevezető részben. Válasz érkezik a kérdésre: hogyan jutottak idáig? A nem kevésbé szürreális és komikus kiindulópont egy filmforgatás. A Mucsi Zoltán alakította, korábban egyetlen, a Duna TV éjszakai műsorsávjában adásba kerülő kisfilmet alkotó rendező filmet készít az akarnok producer (Scherer Péter) felkérésére. Pontosabban a producer a rendező egy meglévő, az emberi evolúcióról szóló forgatókönyvét vásárolja meg (rendezőstül), hogy garantáltan magas nézettségű szuperprodukciót mutasson be. Csirkéknek. A feladattól először természetesen ódzkodó filmes végül elvállalja a munkát, így kerül képbe a történet harmadik szereplője, a csirkegondozó (Thuróczy Szabolcs). A különösebbnél különösebb forgatási szituációk során a történetbe csöppen egy valódi csirke, a producer az állat alkalmatlansága okán és pénz híján csirkeruhát ölt, a gondozó pedig ősembernek öltözve lóbál egy mű kőbaltát. Az el sem készülő filmnek köszönhetően végül nem megtollasodnak, hanem tökéletesen legatyásodnak. Így a kör bezárul: ők a film elején látott hajléktalanok. Érdekes kérdés, hogy a róluk szóló jelenetek a rendező filmjének részletei-e (hiszen ő is erről a témáról akart filmet készíteni), vagy a szereplők valóságát mutatják meg, ahova a film juttatta őket. Tehát a többféle gondolati és időbeli sík többféle módon mosódik össze a darabban, valójában felfejthetetlen, melyik az indító, éppen ezért izgalmas ez a játék.

 

Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs / Schiller Kata felvétele

A fajok eredetét „munkatársként” jegyző Tasnádi István egy korábbi munkája, a Nézőművészeti Főiskola több alkalommal felidéződik az előadást nézve, elsősorban az evolúciós kerettörténet esetében, illetve a szerepek leosztásában, vagyis abban, hogy a Mucsi Scherer, Kapa-Pepe pároshoz ezúttal is csatlakozik egy kevésbé domináns, a történéseket inkább elszenvedő, mint mozgató figura. Az a darab azonban sokkal tisztábban beszélt valamiről, a színházfogyasztásról pro és kontra, mint a mostani bemutató, amelynek leginkább a dimenziókkal való említett játék az erénye. Hiszen kérdés marad, miről is szól a produkció? Természetesen többféle címkét rá lehet akasztani, beszélhet az emberiség sorvadásáról, miközben a fajunk mindenhatóságát ünnepeljük, esetleg a (hazai) filmkészítés vagy „kultúrakészítés” abszurditásáról. Az alakítások persze jók és szórakoztatóak, Mucsi Zoltán remekül hozza az önérzetes művészt, Scherer Péter az önjelölt, ámde láthatóan kisszerű producer-zsenit, akinek a bukása, önáltatásának lelepleződése tragikussá is tud válni, Thuróczy Szabolcs pedig dokumentarista igényességgel rajzolja meg az egykor szépreményű félvilági vállalkozóból csirkegondozóvá lett figurát, akinek csirkék iránti szeretete kifejezetten megérinti a nézőt ebben a bárgyú embervilágban.

A Dömötör Tamás rendezte előadás részleteiben rejlő eredetisége és szürrealitása ellenére nem találja meg azt a csapásirányt, amelyen haladva ezeket a tulajdonságokat, stílszerűen szólva, „ősrobbanássá” tudná egyesíteni. Mindenesetre a csirkét, tojást, csöveseket és filmipari self-made maneket tartalmazó képlet így is több petárdát hatásosan puffogtat el, és némileg el is gondolkodtat azzal, hogy az említett képlet eredménye minden kétséget kizáróan maga a homo sapiens.

A fajok eredete (Nézőművészeti Nonprofit Kft.)
Munkatársak: Tasnádi István, Papp Janó, Gyulay Eszter, Mátis Inez, Mervel Miklós, Kálmánchelyi Zoltán. Rendező: Dömötör Tamás
Játssza: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs.

Sirály, 2010. szeptember 16.