... arról beszélnek-játszanak előadáshosszat, ami éppen körülöttünk zajlik...

Polgár Csaba ott folytatja a MU Színházban, ahol csaknem napra pontosan két éve az Odeon-Lloyd moziban abbahagyta: akkor Heinrich von Kleist szövegét adaptálta igen finoman és érzékenyen az aznapra, most William Shakespeare darabja fordul kérlelhetetlenül kortársivá a fiatal színész-rendező kezei alatt. Ezek a fiatalemberek – az egykori Ascher-Novák zenésszínész-osztályból kisarjadó HOPPart Társulat tagjai – arról beszélnek-játszanak előadáshosszat, ami éppen körülöttünk zajlik, ennél fontosabb és hasznosabb küldetést pedig nemigen tudok elképzelni a kortárs színháznak.
Mert mi történik Coriolanus Rómájában? Az emberek esznek, alszanak, adót fizetnek, olcsóbb kenyeret akarnak, meg persze erősebb valutaárfolyamot és kamatcsökkentést, hangzatos jelszavakat skandálnak, gyűlölik a szomszédaikat, és bedőlnek ilyen vagy olyan politikai blikkfangoknak. Mi tagadás, 2010 októberének Magyarországán sincsen másképp – aligha véletlen, hogy a bemutató az önkormányzati választások hétvégéjének előestéjére esik -, az előadás többszörösen rá is játszik azokra a párhuzamokra, aktualitásokra, áthallásokra, melyek a két kor között megvonhatók, fölfedezhetők, kihallhatók. Primer szinten az alapvetően Shakespeare-en nyugvó szövegkönyv a maiság letéteményese: Gáspár Ildikó és Bánki Gergely dramaturgiai munkálkodása nyomán a textus teljességgel huszonegyedik századi stílbe fordult, emellett jócskán felfedezhetők teljesen direkt politikai utalások (melyekkel tán szerencsésebb volna szűkmarkúbban bánni, s inkább hagyatkozni a nézői felismerőkészségre). Furfangosabban, de ugyancsak az aktualizálás szolgálatában működik Izsák Lili és Borovi Dániel látványterve, mely egyszerre konkrét és elemelt: a nejlonszatyor, a négycsíkos ál-Adidas tréningnadrág, a divatjamúlt műszálas felsőruha túl azon, hogy mesterien felmutatja a szereplők egy-egy jellemvonását, valamiféle lepattant kelet-európaiságot is kölcsönöz az estének, mindemellett a produkció a térelemeket áttételes funkciókban használja – így válhat egy nagy trezor teteje a Capitoliummá, egy hűtőláda a hadizsákmány rejtekhelyévé, vagy akár egy eldobott cigarettacsikk a teljes volszki gyalogság rohamává.

 

Drága Diána, Friedenthal Zoltán, Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána / Koncz Zsuzsa felvétele

Nem csak Izsák Lili és Borovi Dániel díszlete és jelmezei szavatolnak az olykor stílusidegen elemekből felépülő este példás alkotói ízlésről tanúbizonyságot tevő stílusegységéért. Polgár Csaba minden realitástól mentes, ám konzekvensen végiggondolt térhasználatot ír elő, s a cselekményt a capella előadott dalbetétekkel szabdalja meg. A stílus részeiben itt sem egységes – Monteverdi és Schubert, Magnificatok és Sanctusok között Amanda Lear és Koncz Zsuzsa -, ám a választott forma olyan következetesen vonul végig a teljes felépítményen, hogy gond nélkül képes szervezni, egységbe kovácsolni az előadást.

Amely túl azon, hogy – a fent taglaltak miatt – tökéletesen mai, jól teljesít az egyéni történetek kidolgozásában is. A recesszió békétlenjei telibe kapják a karaktereket, Baksa Imre az együgyű, megvezethető erős embert, Bánki Gergely a szélforgó hangadót, Földi Ádám az inkorrekt érdekembert játssza el igen érzékletesen, finom játékötletekkel megspékelve, miközben összmukájuk a tömegpszichózis alaptermészetét festi meg. Kiss Diána Magdolna egy személyben a volszki Aufidius alvezére és római zavargó polgár – amikor volszki katonaként a rómaiak kórusához csatlakozik csúcsszopránnak, kis vállrándítással jelzi: nincs mit tenni, ha nóta van, dalolni kell. Barabás Richard és Máthé Zsolt a plebejusokat csak elvi szinten (de úgy nagyon is) szánó elméleti emberek, Herczeg Tamás és Szilágyi Katalin néptribunus-párosa a tipikusan jót akaró, de rosszat okozó kisemberről készített pillanatportré. Terhes Sándor Aufidiusza neki-nekibőszülő vesztes, aki már életében világosan látja: a történelmet nem ő írja, de ővele írják mások.
A Coriolanus című tragédia talán legnehezebben fölfejthető, mert legsokrétűbb feladványa a címszereplő, valamint Volumnia és Virgilia hármas viszonyrendszere. A HOPPart előadása szépen bogozza ki és fonja össze a szálakat anya/anyós, meny/feleség és fiú/férj között. Takács Nóra Diána bivalyerős, akaratával mindent uraló anyakirálynőt formáz – ha kell, szülői tekintélyét használja, ha kell, női érzékenységével-érzékiségével operál, de mindenképpen: célt ér. Drága Diána Virgiliája éppen csak tanulja anyósa fortélyait: olykor ő is sírva fakad, olykor ő is felhorgad, de (még) nem lehet úrrá Coriolanuson. Friedenthal Zoltán a címszereplő karakterének több aspektusát képes egyszerre megjeleníteni, egyfelől az anyjától megnyomorított, de elnyomottságából semmit nem észlelő fiút, másfelől a politikai életben félszegen és/vagy ormótlanul mozgó rendíthetetlen bátorságú katonaembert. Friedenthal akkor lubickol igazán Coriolanusban, amikor folyamatábrát játszhat: a demagógia természetét feltáró jellemtanulmányt, a hatalomtól való megrészegülés processzusát. Örök idők örök kérdéseit: épp, mint az előadás.

Korijolánusz (HOPPart Társulat)
William Shakespeare Coriolanus című tragédiája alapján készült. Produkciós asszisztens: Matók Szilvia. Látvány: Izsák Lili, Borovi Dániel. Zenei munkatárs: Matkó Tamás. Dramaturg: Gáspár Ildikó, Bánki Gergely. Rendező: Polgár Csaba.
Szereplők: Baksa Imre, Bánki Gergely, Barabás Richard, Drága Diána, Friedenthal Zoltán, Földi Ádám / Gémes Antos, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Máthé Zsolt, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor.

MU Színház, 2010. október 1.

Facebook Comments