A kezdeti álca után a rendezés a cigánykérdés sok mindent magában foglaló provokatív célú témakörének veselkedik neki.

A Katona József Színház előadásainak fő erénye, hogy a néző akkor is teljes értékű színházi élményt kap, ha nem az éppen dialogizáló szereplőket, főhősöket, hanem a mellékszereplőnek titulált alakok főszereplői szinten kidolgozott viszonyrendszerét és állapotváltozásait követi. Nincs kis szerep, mondja a színházi közhely, és a katonás színészek rendre bizonyítják is; a Cigányok bemutatóján ezúttal Kovács Lehel vitte a prímet. Cigánybrácsás Áskárája belső lelki tusáit egy túlmozgásos purdé gesztusaival dolgozza fel. Mozgékonysága mögött az agyvelő lázas kapkodása munkál – remekül elkapott akarás és megfeszülés -, hogy a család és a banda háttérbe szorított kisembere valahogy kizsarolja a figyelmet, és az áhított középpontba kerülhessen. Őszinte irigység, düh és kéjes rosszindulat emberi kicsinyességgé összedolgozott mixtúrájából mutat fel egész arzenált, mikor Harkocsányéknál végre beárulhatja az istenített vőt, a prímás Danit. Mert az megcsalja nőül kapott lányukat, Szidikét. (A lányt Áskárá is szereti, és magát látná legszívesebben Dani helyén.) Végre sikerülhet, képzeli az egyszerű cigányfiú, aki a maga módján ravasznak gondolt kelepcét állítgat. S ahogy ennek az öröme egyre fényesebben ragyog Kovács Lehel arcán, tagjaiban egyre nyughatatlanabbul fickándoznak az áhított sikercsikók, ahogy alig bírja türtőztetni magát örömében, majd a csalódása, mikor pofára esik, s ahogy ezeken az érzékeny stációkon bőven adagolt humorral végigkalauzol – hát az remek.
A Cigányok első felvonása stílusbravúr: a Tersánszky eredeti darabjából megőrzött néhány jelenetből Máté Gábor rendező stilizált cigány-sztereotípiát fest fel gazdag és meglehetősen teatralizáló ecsetvonásokkal. Minden cigány zenész, állítja a darab, s virtuóz ügyességgel húzzák is a szereplők Rajkai Zoltán Kukac urának mulatós kedvű dzsentrije körül – a levegőt. Az egész csak mutogatás, mozgásgyakorlat (Takátsy Péter koreográfálta, aki az előadásban Kakuk Marcit is alakítja), hangszeres mozdulatok fonják körbe a danolgató ipsét, hogy előmuzsikálják felöltőjéből a bankókat. És minden cigány bajszos is, bár a Szidit játszó Pálmai Anna ezúttal még megúszta szőrzet nélkül, s inkább a szép Esmeralda típusaként tűnik fel, a Szirtes Ági játszotta Harkocsányné már orra alatt bajuszkát húzogatva zsörtölődik Szacsvay László pálinkás duhaj Harkocsány főprímásával. Füzér Anni virgonc hennákat kivillantó jelmezei is szép színesek, dús anyagúak, igazi spanyolos gazdagság tárul fel ebben a cigány miliőben: egy idealizált, Tersánszky ízes és archaikus fordulataival mára nyomtalanul elmerült világ. Ahogyan a hajdani cigányok drámájaként középpontba kerülő szerelemféltés tragikuma is csupán könnyed és nosztalgikus emlék ma már; súlyosabb ügyek határozzák meg napjainkban a romák fő konfliktusait.

Szirtes Ági és Szacsvay László / Koncz Zsuzsa felvétele

A kezdeti álca után a rendezés a cigánykérdés sok mindent magában foglaló provokatív célú témakörének veselkedik neki. Török Tamara dramaturg illeszti össze a zömében Tersánszkyra támaszkodó első felvonást a zömében Grecsó Krisztián átiratára épülő második felvonással. A kettő hangulatában, nyelvében, történéseiben meglehetősen eltérő hangnemet üt meg. Miután a megbecsült prímás Harkocsány família a prímás Danit összepárosította lányukkal, s éppen botránnyá kerekedik a pletyka, mely szerint Keresztes Tamás nemes kiállású Danija visszajár korábbi szerelméhez, a Pálos Hanna játszotta korcsmáros Kisasszonyhoz, bekövetkezik a tatárszentgyörgyi tragédia fel- és átdolgozott változata. Harkocsányt – „az egyetlen cigányt a faluban, aki dolgozott” – lelövik, mire felvonulnak korunk tipikus figurái, akik ilyenkor fel szoktak vonulni. Zsaruk és nyomozók (Fekete Ernő, Kovács Ádám; Kovács Gergely, Simon Zoltán), orvos (Bán János), tűzoltó (Lengyel Ferenc), újságíró hölgy (Kiss Eszter), kisebbségi politikus (Bezerédi Zoltán), illetve a cigány család mellett a Tersánszky-darabból a mai magyar vidékre is adaptálható szereplők, Kukac úr, Vendéglős (Újlaki Dénes), Kisasszony stb. Grecsó Krisztián felvonása a társadalmi csoportok általános feszültségére, és a meg nem értésre épül.

Mindenki tart a másiktól: cigány a magyartól, rendőr a cigánytól, vidéki a fővárosi újságírótól stb. Saját szemszögéből mindenki igazolja is az álláspontját, a másik megértéséhez pedig senki nem próbál közelíteni. Az író pontos érzékkel csap bele a témába, de nem fejti ki pontosan az álláspontok szürreális és abszurd kavargását, hanem a nagy káosz pillanatképeinek elnagyolt sorának hagyja. Az ellentétek helyett ellentétesdi imbolyog az általánosság szintjén, sok kimondott igazsággal, de nem kerekedik ki a Tersánszky megalapozta történet igazán mai folytatása. A megértés(ek) lehetetlenségének nyelvi és történetmondói kuszaságában nem változik több irányúvá a sztori. Csupán elvi síkon mozog az ellenpontozás: felmutat egy tézisdráma megszólalásaiba tömörített, mai magyar látleletet a kérdéskörről. Voltaképpen megalapoz egy másfajta sztereotípiát, amely ugyan ellentétben áll a Tersánszky-értelmezés „sosemvolt mesevilágával”, de nem kerekedik igazán kibontott drámai kifejletté.
A rendezés pedig ehhez asszisztál. Cziegler Balázs impozáns hófehér díszletére a gyilkosság után fekete kulimász csorog, fekete keretek kerülnek a fehér falakba, s a tágas, tiszta formák egyre erőteljesebben sugallják egy börtön nyomasztó puritánságát, ahonnan – ahogy a feloldhatatlannak tűnő dilemmából – nincs menekvés. Mégsem a nyomasztó kiúttalanság érzése uralkodik el, csupán a cigány szereplők alakulnak a délszaki folklór legendáiból mezítlábas toprongyosokká, és szaladoznak ki-be megfejthetetlen vademberként, hogy egzotikus temetkezési szokásaikkal idegesítsék fehér feljebbvalóikat, akiknek csupán az jár a fejükben, hogy ezt a világot lehetőleg ne lássák át a maga összetettségében.

Tersánszky Józsi Jenő – Grecsó Krisztián: Cigányok
Dramaturg: Török Tamara. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Füzér Anni. Zene: Sáry László. Mozgás: Takátsy Péter. Rendező: Máté Gábor.
Szereplők: Szacsvay László, Szirtes Ági, Pálmai Anna, Keresztes Tamás, Kovács Lehel, Pálos Hanna e.h., Rajkai Zoltán, Újlaki Dénes, Takátsy Péter, Fekete Ernő, Kovács Ádám m.v., Kovács Gergely e.h., Simon Zoltán e.h., Bán János, Kiss Eszter, Bezerédi Zoltán, Lengyel Ferenc.

Katona József Színház, 2010. október 15.

Facebook Comments