Ezek mind mink vagyunk, mink, magyarok.

A magyar színházi életben egészen különlegesnek számító dolog történt a MU Színházban: egy előadás gyorsan és bátran reagált a világra, amelyben élünk. Sőt: a közelmúlt aktuális (kultúr)politikai eseményeit célba véve, keményen megfricskázta az éppen regnáló kormányzat (várható) kulturális preferenciáit, pontosabban annak felszínes, „zemberek” elé szórt, magyarkodó sablon-megnyilvánulásait. Azt még nem tudhatjuk, hogy ma ez mekkora bátorság. Börtön biztosan nem jár érte, legfeljebb a hírhedt három T-t mára felváltó három F első fokozata (lásd: Felejtendő, Felejthető, Finanszírozható).
A három F víziója az előadásban, Gergye Krisztián Adaptáció Trikolorjában jelenik meg, mintegy organikusan kifejlődve a korban őt megelőző három T-ből. (Óhatatlanul eszembe jut a brezsnyevi pangás korszakának moszkvai értelmiségi vicce: – Mi Brezsnyev szemöldöke? – Sztálin bajusza magasabb szinten.) És igen, a szofisztikáltabb, látszat-demokratikusabb, gazdasági kényszerre hivatkozó három F logikája már működik: a legnagyobb elvonás a hatos kategóriába regisztráltakat érte, és ez akkor is diszkrimináció, ha a kultúra más területein tevékenykedők sem dúskálnak a jóban (az F-ek között, igen beszédesen, nem is szerepel „Feltétlenül” támogatásra érdemes kulturális értékre vonatkozó kategória).
Gergye dühös és elkeseredett. Hatalmas tükröt tart elénk: jelenkori és múlt századi történelmünk feledhetetlen korszakaira utalgatva, óriástablókban tárja fel, milyenek vagyunk mi, Kárpát-medencében élő magyarok. Az Adaptáció Trikolor sokkal jobb és hitelesebb annál, hogy sértődött, egyéni kesergésnek hihessük. Megkockáztatom (lassan írom, hogy mindenki értse): az Adaptáció Trikolor felelősen gondolkodó, hazáját szerető-féltő művész vallomása, mindemellett nem nehéz kitalálni, hogy aktuális kurzusaspektusból szemlélgetve, mennyi nemzetgyalázó kígyó-béka hányható rá.
Gergye totális színházi eszközökkel operálva, a kortárs esztétika nyelvén, de közérthetően fogalmaz. Higanymozgással végiglejt a borotvaélen: nem válik banálissá, erőltetetté, pedig határozottan érezhető, hogy ezúttal nem annyira elvont, hanem igencsak konkrét mondandó (is) feszíti. Ahogyan totalitásra törekszik magyarságtudatunk valamennyi lélek-attribútumának megjelenítésében, mintha – az utalás szintjén – ugyanúgy számba akarná venni a kortárs tánc és színház eddig elért összes eredményét. Búcsúzik tőlük. Ezért is zajlik az előadás elején hosszú, esős temetés, a végén pedig ezért állnak a levezető zenében néma gyászsorfalat a szereplők.

Frigy Ádám és Gergye Krisztiám / Koncz Zsuzsa felvétele

Az előadásnak filmes kerete van. Vetítés is zajlik benne, elején-végén animáció, előzetes reklám, vége főcím látható. Gergye – manapság trendin Magritte-kabátnak nevezhető felöltőben – a filmvászon mellett jelenik meg. Első gesztusa egy hatalmas (szinkronizált) oroszlánbőgés. Sebzett oroszláné, de oroszláné. A temetés (a nézők előtt, az első sorban ülő zenész-színészek helyzete és akcióik felidézik a szintén Gergye rendezte Nádas-Temetés előadását is) után pergő jelenetek váltják egymást, amelyekben a tánc, próza és vetítés mellett – kitűnő minőségben – csoportos és szólóénekek, valamint instrumentális zene is felhangzik. Csak felsorolásszerűen említek meg néhány történést.
Elhangzik énekelve (korabeli nyelven, mai feliratozással) az Ómagyar Mária-siralom. Gergye Lőrinc Katalinnal német szövegre kettőst lejt (több jelenetet megérint a német szószínház szövegmondó stílusa). Virágdíszes, népies animáció fut a filmvásznon, előtte magyarkodó, felszínes „hungarikumok” vonulnak el. Úttörők úttörődalokat énekelnek, Tárnok Marica átlátszó fóliából készült, „tartalmatlan” zászlót lenget, Philipp György hajlított fűrészlapon vonóval intonálja a Fényes szellők dallamát. Kultúrharcra biztató nacionalista szöveg hallatszik, eleinte eldönthetetlen, hogy mai, vagy a harmincas évekből való (aki nem hisz az összecserélhetőségükben, olvasson több Nyerges Andrást). Részlet Petőfi Sándor Magyar vagyok című verséből („Magyar vagyok. Természetem komoly, / Mint hegedűink első hangjai…”) Hallható Himnuszunk énekelve, finn és kazah nyelven. Félmeztelen táncosok öntapadó nemzetiszínű kokárdával „viaskodnak”: ahogy távol tartják maguktól, mágnesként visszavonzzák a testet, a trikolórok feltapadnak mellre, hátra. Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójából Szakács Ildikó elénekli Gara Mária esküvői áriáját, az utána következő énekszámban szócsavarás hallható: Gara Mária-áriából „Gara Mária árja” lesz. Egy Szomorú vasárnap-blokk evangelizációs „Vidám vasárnap“-ba vált. A magányos Gergye Krisztiánt pattogó karikás ostorral vegzálják.
És végül Gergye (az Accord Quartet által magas színvonalon, élőben előadott Ligeti-vonósnégyesre) hosszú szólót ad elő. Közben oldalról, függönyhasadékokból kellékeket nyújtanak be neki. A pőrére vetkezett táncos vándorbotot vesz, batyut köt, majd a bottal hirtelen öregemberré válik. Aztán bekötött szemű, fejkendős, púpos banyává változik, úgy rángatózik. Lesz sísapkás bűnöző és rakoncátlan lovacska, seggébe dugott karikásostor-nyéllel. Művészbe is átvált: sálat teker a nyakára, cigire gyújt, kezet fog egy benyúló kézzel. És még megjelenik számos tárgy, magyarságtudatunknak azok a bizonyos lélek-attribútumai. Ezek mind mink vagyunk, mink, magyarok. Akár tetszik nekünk, akár nem, akár elmegyünk innen, akár itt maradunk.
Az előadás szünet nélkül megy, kábé másfélórás. Hamar eltelik az idő: dühöngök, kesergek, sírva vigadok. Hiába, én is magyar vagyok, mint Petőfi (Petrovics) Sándor.

Adaptáció Trikolor (Gergye Krisztián Társulata)
Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Móni. Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs. Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin. Dramaturg, a rendező munkatársa: Miklós Melánia. Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra.
Rendező, koreográfus, látványtervező, szólista: Gergye Krisztián.
Szereplők: Ágens, Barsi Márton, Bánfalvi Eszter, Bocsi Eszter, Frigy Ádám, Hoffman Adrienn, Lőrinc Katalin, Madák Zsuzsanna, Tárnok Marica. Zenei előadók: Philipp György (zenei szerkesztő), Szakács Ildikó, ACCORD Quartet.

MU Színház, 2010. október 29.

Facebook Comments