Sz. Deme László: Korom a kémény nélküli városban

Sz. Deme László a Főfőnökről
2010-12-28

Anger Zsolt rendezése – mint eddigi munkáiban is – a színészek felszabadult játékára alapoz.

Még szokni kell a Feydeau-ízt Lars von Triertől. Annyiszor leírhatták már a dogma mesteréről, hogy ő a Dogma társadalomkritikus, szókimondó és dokumentarista részletekig hatoló Mestere, hogy egyszer csak megunta, és könnyedebb műfajra váltott. Legalábbis látszólag, hiszen Trier sem bújhat ki teljesen a bőréből. Így hát dupla fenekű dramaturgiát alkalmazva írta meg pár évvel ezelőtt azt a bohónak tűnő filmsztorit, amelyet most a Radnótiban mutattak be.

A Főfőnök minden erénnyel rendelkezik, ami egy jól megírt mai komédiától elvárható. Korántsem ódon helyzeteiben a legősibb és legelcsépeltebb vígjátéki trükkök élik vad orgiájukat, a jellem- és helyzetkomikum legbanálisabb kliséitől kezdve a fantasztikusan kiszámítható fordulatokon át egy meglepő végkifejletig. Szégyentelenül tolong elő a komédia valamennyi fegyverneme, nincs menekvés előlük: ahogy Trier korábban naturalizmusával kavart fel a zsigerekig, most a rekeszizmokat ingerli ellenállhatatlanul. A történet szerint a színész Kristoffer eljátssza a cég legfelső vezetőjét, a Főfőnök Svendt, akit a jog szerinti kapzsi főtulajdonos, a pipogya Ravn azért talált ki maga fölé, hogy ne neki kelljen közölnie a dolgozókkal a különféle megszorításokat és leállításokat. Csakhogy időközben Ravn eladná a céget, ám a szeszélyes izlandi vásárló regénybe illő fordulattal és egy balladai homályba vesző Edda-idézetre hivatkozva a meghatalmazott Ravn helyett csakis a Főfőnökkel hajlandó tárgyalni és a szerződést aláírni. Kristoffer tehát beköltözik Svend soha nem használt irodájába, fogadja számára ismeretlen döntései miatt az alig ismert dolgozók ellenszenvét, illetve hódolatát, akikkel tíz éven át általa soha nem látott e-mailekben tartotta a kapcsolatot. Az alkalmazottak pedig mintha Trier korábbi opusából, az Idiótákból léptek volna át a céges kultúra világába, s ez megint csak gyanút kelthet, hogy valóban felhőtlen szórakozás vár-e ránk. Az abszurddá élezett vállalati miliőben egy váratlan véletlen folytán felbukkan a színész exneje is, mégpedig az izlandi vevő ügyvédjeként. Felvilágosítja volt férjecskéjét, hogy Ravn némi jogi csűr-csavarral valójában kisemmizi és munkanélkülivé teszi szeretett alkalmazottait, akik pedig éppenséggel messiásként tekintenek Ravnra az antikrisztusi Főfőnökkel szemben. Trier gátlástalan ügyességgel és remek melodramatikus érzékkel bonyolítja a szálakat, mígnem a színésznek, csetlő-botló szerepjátszása révén, sikerül jobb belátásra terelnie Ravnt, és megmentenie a céget. Ám ekkor jön a feketeleves, Trier kivillantja a foga fehérjét, mit is kíván vizsgálat tárgyává tenni a bohózati álca alatt.

Szávai Viktória (Kisser) és Schneider Zoltán (Finnur Sigurdson) Koncz Zsuzsa felvétele

Anger Zsolt rendezése – mint eddigi munkáiban is – a színészek felszabadult játékára alapoz. Könnyed színészvezetésével mindig helyzetbe tudja hozni, s úgy képes motiválni őket, hogy görcsök nélküli, jó hangulatú színházat teremtsenek. A Főfőnök játéktere Sebő Rózsa tervei szerint egy leheletnyit stilizált iroda belseje, ahol a céges világ rekvizitumai (gerincjavító ülő-lufi, LCD monitor, fénymásoló stb.) elrajzolt varázslattal telítődnek, ahogy az alakok kezelésbe veszik őket. A rajzfilmszerű abszurd képtelenségét fokozza a hátsó fal árnymozija a megfelelő dramaturgiai pillanatokban különféle mókás vagy groteszk helyzetekbe csoportosított sziluettekkel. Bányai Tamás fényei is mindössze egyetlen paravángerincre futtatott irodai dísznövény árnyékának a kiemelésével képesek az iroda neonhangulatát akár egy állatkert imitált dzsungelévé változtatni. Fekete Katalin jelmezei a hétköznapi ruhák karakterekhez illő jellegét felerősítve valamiféle tarka dresszkódot követő fura seregletté alakítják a szereplőket. Például a csapatépítő tréning koreográfiaszerűen kidolgozott, sokatmondó jeleneteiben a ruhák segítik a színészeket abban, hogy éreztessék a vidám, színes, emberarcú skandináv modell mögött megbúvó kétségbeesett elfojtásokat.
A dupla fenekű dramaturgia számtalan lehetőséget biztosít a kétértelmű szerepértelmezéshez. Már az alaphelyzetet létrehozó Ravn is képtelen figura: pénzsóvár kapitalista, aki nem bírja, ha valaki megvonja tőle a szeretetét. Gazsó György hatalmas gyerek, súlyos fellépésű, de kéztördelős természet, aki magával is elhiteti, hogy a ki nem mondott rossz valójában jó. Meglehetősen különös társaságot alkotnak az alkalmazottak is. Kováts Adél delejes HR-kisasszony; behatóan gondoskodik a férfi munkatársak testbéli komfortjának kielégítéséről is. Péter Kata kislánylelkű asszisztense elhiszi, hogy e-mailben kérték meg a kezét. Petrik Andrea szelíd alvajáróként retteg a fénymásolótól, mióta férje egy adatkábellel akasztotta fel magát. Klem Viktor az ősz és a vidék témakörében ijesztően kompetens agresszív fejlesztő. Tamási Zoltán zsenigyanús Nalléja önmarcangoló zugalkoholista. Adorjáni Bálint vicces akcentusa mellett alkoholgőzbe pácolt szlávos dalocskával villant látleletet a kelet-európai bevándorlók skandináviai beilleszkedéséről.

Petrik Andrea (Mette), Péter Kata (Heidi), Tamási Zoltán (Nalle), Kováts Adél (Lise), Adorjáni Bálint (Spencer), Klem Viktor (Gorm), Gazsó György (Ravn) és Csányi Sándor (Kristoffer) Koncz Zsuzsa felvétele

Igazán azonban az a döbbenetes, hogy mikor kiderül Ravn hamissága, mindannyian készek a megbocsátásra. A kegyelmi állapot korántsem megnyugtató, inkább hátborzongató ez a nyájmeleg összetartás. Ez már nem bohózat, hanem az Ibsen vagy Strindberg alakjait jellemző öncsalás felmutatása. A rendezés azonban nem élezi ki ezeket az ambivalenciákat, csupán felvillantja őket, ahogyan például Schneider Zoltán vehemens izlandijának pompás dángyalázó fröcsögése is – Formán Bálint duruzsoló, nyelvi ínyencségekben vájkáló tolmácsának asszisztálásával – csupán utal a skandináv népek közt is előforduló feszültségre és utálkozásra, de nem mélyül valódi konfliktussá. Egyrészt hál’ istennek, hogy az előadás elkerüli a kétértelműség didaktikus leegyszerűsítését, másrészt viszont kár, hogy időnként alig-alig realizálódik a komikus elemek mögött rejlő fenyegetés. Még a birkatermészetű alkalmazottak jámborsága is elsősorban a szituáció képtelenségét húzza alá, de nem pillant a dolog mélyére, holott ezt az ínyenc ambivalenciát joggal elvárhatnánk a Radnótiban.
Csányi Sándor Svend szerepében a rossz színész ügyetlen színészkedéseit remekül, bár olykor túlpoentírozva játssza el. Kristoffer ugyanis állandóan a nagy Gambini színészelméletéről papol, s ezzel Trier sajátos művészetfilozófiai eszmefuttatást emel a vicces színészi botladozás mellé. Gambini egyik kedvenc gyakorlata a Kéményseprő monológja a Kémény nélküli Városban. Kristoffer ezt mindig úgy adja elő, hogy fest egy koromcsíkot a homlokára. Volt felesége szerint azonban – Szávai Viktória gyengéd szívű, ám racionális ügyvédet játszik – ha nincs kémény a városban, korom sincs, amit magára pingálhat. A füstcsík tehát nem logikus. Ugyanakkor viszont a színpadon hitelességet kölcsönöz a figurának, márpedig színpadon logika helyett a teatralitás törvényei uralkodnak, ahogy a végkifejletben is a szerep törvényei mozgatják Svend figuráját, akár Kristoffer józan esze ellenében is. Anger ezt az igazságot erősíti meg, amikor a Színész ominózus monológját bensőségesre és komolyra hangszereli, hogy az addig kacarászó közönség komolyan figyeljen a színészre. Ám innen visszatekintve ez a komoly hangütés egyáltalán nem következhet Kristoffer túljátszottnak tűnő ripacskodó kedvéből; a színfalhasogatás mögött ugyanis már korábban éreztetni kellett volna a rejtőző lehetőséget, hogy a színész a megfelelő pillanatban a megfelelő hitelességgel képes megérinteni a közönséget. Nem kétséges, érzékeny és összetett kihívás: Trier vígjátékban is feladja a leckét.

LARS VON TRIER: FŐFŐNÖK
(Radnóti Színház)

Díszlet: Sebő Rózsa. Jelmez: Fekete Katalin. Világítás: Bányai Tamás. Dramaturg: Kovács Krisztina. Rendező: Anger Zsolt.
Szereplők: Csányi Sándor, Gazsó György, Kováts Adél, Szávai Viktória, Petrik Andrea, Péter Kata, Schneider Zoltán, Tamási Zoltán, Adorjáni Bálint, Klem Viktor, Formán Bálint e. h.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.