A játék különben egyenetlen, stilárisan összehangolatlan, de ez nem csökkenti az előadás élvezeti értékét.

Akár jelentős esemény is lehetne A nagymama bemutatója Kaposváron. Gesztusértéket persze mindenképpen tulajdoníthatunk annak, hogy egyszerre három színész is fölbukkan a múltból, olyanok, akik nemcsak évtizedeket töltöttek itt, de meghatározó tagjai voltak az egykor színháztörténeti jelentőségű társulatnak. A XX. század utolsó három évtizedében a magyar színházi nyelvet megújító együttesben jelentős, olykor meghatározó szerepeket játszott Molnár Piroska is, Koltai Róbert is és Spindler Béla is. Mellettük természetesen jelen vannak a régi nagy időkből olyanok is, akik ott maradtak Kaposváron: Gyuricza István, Tóth Eleonóra, Hunyadkürti György.
Hogy mi rejlik a gesztus mögött, azt nem tudhatjuk teljes bizonyossággal. Legfeljebb találgathatjuk, van-e valamilyen szándék is a nosztalgiára számító sikervadászaton túl. Bár ha komolyan lenne, akkor aligha Szikora János rendezné az előadást, sőt talán nem is A nagymamát játszanák. De az biztos, hogy nem így. S ez most nem a szakmai minőségre, hanem a stílusra, a szellemiségre, a vállalásra vonatkozik. Szikora felhőtlen, önmagért való, némiképp önjáró vígjátékként rendezte meg Csiky Gergely egyébként is habkönnyű remekét. Az édes érzelmességbe pontos adagokban csempészi a játékos, komolytalankodó, csipkelődő humort, néhol iróniát. A díszlet, melyet ugyancsak ő tervezett, az első részben mézessárga-barna tapétával borított lányiskolai terem, a másodikban napfényes tengerparton hatalmas terasz még hatalmasabb kék-fehér csíkos napernyő alatt. Baloldalt hátul fekete függöny mögött rejtőzik a tenger, amelybe előbb-utóbb szinte mindenki beleveti magát merész rugaszkodással és nagy csobbanást keltve. Mindig jókor, mindig precízen poentírozva ugranak a szereplők, mindig hatásosan egészítik ki a történet humorát, vagy éppen ellenpontozzák a cselekmény érzelmi hőfokát.

Sztárek Andrea (Langó Szerafin) és Koltai Róbert (Tódorka Szilárd). Klencsár Gábor felvétele

A játék különben egyenetlen, stilárisan összehangolatlan, de ez nem csökkenti az előadás élvezeti értékét. Sztárok, kitűnő színészek és rokonszenves fiatalok mulattatják a nézőket. A vendégek nem a régi Kaposvárt hozzák vissza, hanem mai önmagukat adják. Molnár Piroska a címszerepben nem jutalomjátékot ad, nem a nagy színésznőt játssza, hanem egy józan, bölcs nagyasszonyt, aki tanult élete példájából, és nem szeretné, ha szívének kedves utódai hasonló sorsra jutnának. Az érzelmeket nem mutogatva, hanem racionális derű mögé rejtve jelzi, a törékeny egészségére tett célzások lepattannak róla, csupa életkedv és életerő ez a nagymama. Spindler Béla az ajtóban elakadás ősrégi mutatványával teszi le a nyugalmazott ezredes, a hevülékeny, morózus katona komikus névjegyét, előbb csípőre tett kezei, majd keresztbe forduló kardja akad el az ajtónyílásban. Marcona ősz szakálla mögül kommandíroz. Az utolsó jelenetre azonban megborotválkozik, és szakállával a figura jellemét is az öltözőben hagyja, vajpuha, bármivé formálható emberként tér vissza a sorsdöntő párbeszédhez. Eleve legyőzetve indul a csatába. Koltai Róbert eleinte ripacskodik egy keveset, aztán mintha próbálna mértéket tartani, de ettől meg elszürkül. Ez csak részben tesz jót az előadásnak, Tódorka Szilárd ízléssel megformálva is lehetne izgalmasabb, érdekesebb alak. Sztárek Andrea, az egyetlen nem régi kaposvári vendég, Langó Szerafin szerepében ugyancsak mértékkel alkalmazza az álszent, szereleméhes vénlány, csaknem örök menyasszony szerepközhelyéhez illő színészi közhelyeket.
Gyuricza István viszont szigorú következetességgel egyesíti a maró gúnyt a bohózati kedéllyel a nyugalmazott tábori lelkész különcségeit ábrázolva. Ő még mindig önmaga, még mindig kaposvári. És a régi Kaposvárt idézi Tóth Eleonóra, amint a címszereplő bizalmasaként derűs iróniával kommentálja az esztelen eseményeket, Varga Zsuzsa, aki a lánynevelő intézet vezetőjeként nyújt sokkal többet a szövegénél, és Hunyadkürti György, aki szinte néma pincérként közlekedik a második részben, lesújtó véleményt éreztetve rezzenéstelen arca mögött.

Czene Zsófia (Márta) és Molnár Piroska (Szerémi grófnő). Klencsár Gábor felvétele

A fiatalabb és legújabb kaposváriak közül Mohácsi Norbert pontosan megfelel annak, ahogyan a nagymama csélcsap, vonzóan könnyelműsködő unokáját elképzeljük. A kicsit tömzsi Mózes Balázs viszont csöppet sem az eszményi vígjátéki amorózóalkat, nem külsejével, nem a modorával, a sármjával hódíthat, csakis komolyságával, tartásával, érzelmei mélységével. Az ifjú színész rutin nélkül, de nagy igyekezettel járja ezt az utat. A főpróba idejére még nem ért célba. De még odaérhet. Esetleg nem ebben a szerepben. Grisnik Petra színészetét meghatározza langaléta termete. Egykor Kaposváron Gőz István szerepköre volt fejjel kiemelkedni társai közül, nőben ez még hatékonyabb komikus eszköz, és Grisnik Petrának megvan a kellő humora, öniróniája is, hogy ezt kihasználja. Ezúttal még egy trottőrcipősarkat is kap, hogy mindenki fölé nőjön. Így a neki rendelt partner fölé is, amit a rendező okosan használ fel arra, hogy tovább fokozza a sokszorosan boldog végbe már a szerző által becsempészett vicces árnyalatot. Czene Zsófia pedig azt a csodát követi el, hogy az unokát, az érző lelkű, szerelmes fiatal lányt az előadás egyik legérdekesebb, legeredetibb alakjává formálja. Roppant egyszerű trükkel: a szerepbe beleírt összes közhelyet, az ifjonti szertelenséget, az érzések szélsőséges viharait, a konok önfeláldozás gesztusát egyaránt elevennek, igazinak éli át. Egymásra találásuk a nagymamával két kitűnő színész precízen kivitelezett, pontosan ritmizált összjátékától különösen hatásos.

Az előadás erősségei, elementáris sodrása és a néhány pompás alakítás bőven ellensúlyozza apróbb gyengéit. Valami mégis hiányzik. Tudjuk, minden bohózatban, komédiában, vígjátékban benne rejlik egy, néha több tragédia. Csiky Gergely is két élet tönkremenetelére építette rá az új nemzedék boldog végű történetét. Molnár Piroska tesz róla, hogy a múltbeli szenvedések érzelmességtől mentesen, tárgyilagos távolságtartással idéződjenek fel. De attól is mentesíti a nézőt, hogy belegondoljon a történet fájdalmas hátterébe. Az előadás egy pillanatra sem zavarja meg a publikum felhőtlen mulatságát. S ezzel a régi Kaposvár hiányzik a mostaniból.
CSIKY GERGELY: A NAGYMAMA (Csiky Gergely Színház, Kaposvár)

Jelmez: Tresz Zsuzsa. Segédrendező: Pintér Kata. Díszlet-rendező: Szikora János.
Szereplők: Molnár Piroska, Mohácsi Norbert e. h., Spindler Béle, Mózes Balázs, Grisnik Petra, Varga Zsuzsa, Czene Zsófia, Koltai Róbert, Sztárek Andrea, Gyuricza István, Decsi Anna, Katona Szimonetta, Halmos Kata, Forgács Nikolett, Sudár Alexandra, Szarka Szabina, Horváth Eszter, Tóth Eleonóra, Hunyadkürti György.