A cél nélküli zötykölődés a pénteki dugóban kevés.

Közvetlenül a nézőhöz szólni, kilépni a színpad zárt teréből és a közönséghez férkőzni, akár interakcióba lépni vele – mindez a kortárs színház meg-megújuló felbuzdulásainak egyik fő vonulata. De sokszor gellert kap azon, hogy bár az előadás bátran kimozdul a hagyományos színpad-nézőtér viszonyból, saját merészségét és az újdonságból eredő kockázatokat képtelen teljes körűen felvállalni. Ettől döccen a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar színház produkciója is. Gianina Cărbunariu háromszereplős darabja nem egy kamaraszínpad berendezett terében, hanem egy tizennyolc fős mikrobuszon „kerül színre”. Az ötlet kiváló: buszra a színházzal! Vessük el a bevált színházi körülményeket! Csak akkor legyenek szívesek végig is vinni következetesen, tessék elragadni a nézőt, és könyörgöm, ne forduljanak vissza a régi, biztonságos megoldásokhoz.

Nézőtársaimmal a hajós utcai Thália művészbejárójánál várakozunk a buszra szállásra. Körbevizsgálódva azt tapasztalom, mind kissé fel vagyunk ajzva, mi is fog velünk történni. Lelkesedésem azonban egy néni – talán szervező, segítő, vagy ügyelő, azaz bennfentes – romba dönti, mikor titokzatos arccal megkörnyékez: legyek már szíves a mikrobusz legelső, szóló székére ülni. De miért – kérdezek vissza ugyancsak titokzatosan. Mert a darabnak az a jó, ha van elöl egy fiatalember… – érkezik a válasz, már cseppet sem titokzatosan. Vicces igyekezet: újak akarunk lenni, de azért nehogy az alkotót váratlan meglepetés érje. Engem, a nézőt pedig ezért a legteljesebb szabálysértéssel illetnek: meg vagyok fosztva a színházi meglepetéstől! Már biztosan tudom, hogy az előadás interakcióval dolgozik, és engem kíván felhasználni. A Titok nem titok többé! Várjatok csak, ha ti így „játszotok”, akkor én meg úgy „nézek” – döntöm el, és bár színleg engedelmesen ülök a megadott székre, magamban már izgulok, mit fogok csinálni, majd a busz elindul.
Bekanyarodunk az Opera mögé, ahol egy csillogó, flitteres, bohócszerűen öltöztetett lány fut a busz elé, és felszáll. Kezdetét veszi a kortárs román szerző, Cărbunariu darabja, ami Madyről szól. A bukaresti lányt Voicu nevű barátja Írországba hívja, és segítséget, munkát, nagy fizetést ígér: Mady felkerekedik. A repülőtéren megismerkedik Bogdánnal, aki szintén az írekhez tart, vizuális művészetet tanulni. Hármójuk „sorsa egybefonódik” és egy mára (természetesen igaz, de) meglehetősen közhelyessé vált kelet-európai bevándorló-történet rajzolódik ki. Madyt Voicu prostitúcióra kényszeríti, amiben ráadásul Bogdán is kiveszi a részét, pornófelvételeket készít stb. Végül Mady terhes lesz, állítása szerint Bogdán gyermekét hordja a szíve alatt, a két férfi viszont halálra rugdalja a lányt.

 

Borbély B. Emília / Nagy József felvétele

A három szerepet egyetlen színésznő játssza, és ő mozgósít erőket a mi bevonásunkra is. Az energiától duzzadó Borbély B. Emília vidám kislányt alakít, felszabadultan cseveg és árasztja a jóságot magából, majd szépen lassít és válik egyre komorabbá, ahogyan megtörténnek vele a szörnyűségek. Mindvégig sugároz magából valami egyszerre naiv és angyali derűt, ami felragyogtatja a figurát, így végül, Mady halálakor tényleg angyalként bújik ki a tető szellőzőjén. Máskor stilizált teatralitással mondja be a Madynek válaszoló Bogdán vagy a szitkozódó Voicu szövegeit is. Bennünket nézőket is kérdez, és mi válaszol(hatunk) neki, mint Bogdánok és Voicuk, illetve mint civilek, hiszen temérdek improvizáció csúszik a jelenetek közé. Szerepe van az én első helyemnek is, a színésznő leginkább Bogdánként tekint rám és kérdezget, majd később olyan magvas társalgásig jutunk, amelyek a kedvenc ételem, vagy a párkapcsolatom firtatják, illetve, hogy miért nincs kedvem csinálni azt, amit éppen kér tőlünk.

Talán sikerül is mindkettőnk dolgát megnehezítenem, de a magam nézői szerepét mindenképpen. Amikor a színésznő felszólít egy orrfújós dalocskában való részvételre, aljas és galád módon igent mondok, majd juszt se teszek semmit; mikor arra kér, tapsoljak meg dobogjak a többiekkel együtt, juszt se örömködöm a nézőtársaimmal; amikor pedig kérdez, végtelenül lassú és ironikus felhangú, kurta válaszokat adok (mondjuk az izgalom miatt is). Hogy miért ülök be egy előadásra, ha nem akarok partnerként viselkedni? Készen állok én az interakcióval való találkozásra, csak éppen nem értem, miért a nézőnek kell magától, gondolkodás nélkül végrehajtania azokat a bohóságokat, amiket kérnek tőle? Miért nem a színész küzd meg a nézői figyelemért, miért nem ő teremt ehhez világot? Miért nem ő ragad el magával, hogy beszélgetni, megnyílni akarjak, és részesévé válni az előadásnak?
Érteni vélem az előadás szándékát, miszerint a mi viszonyunk a színésznővel leképezi az ír társadalom/gonosz román fiúk viselkedését szegény Madyvel (ezek szerint én teljesen Voicuként és Bogdánként viselkedem), mégis valahogy az egész forma felületes és didaktikus marad, hiszen mindez a stúdióban maradva is megtörténhetne. De ha már kimozdulunk, miért nem találjuk szembe magunkat valódi kockázattal? Amikor például Mady arról beszél, hogy megállítja a buszt és táncol az utcán, hogy egy kis pénzt keressen, miért nem kényszeríti a sofőrt, hogy ha nem is az út közepén, de egy ismeretlen helyen megálljon, és táncba vigye a járókelőket? Miért halogatja addig, amíg vissza nem érünk a kiindulópontra, ahol az utcán – csodák-csodája – még egy mikrofon és erősítő is várja? B. Fülöp Erzsébet rendezése ahelyett, hogy élne vele, az egész buszos helyzetet egy busz alakú kamaraszínházként kezeli, ahol a színész ugyan megszólítja a nézőt, de nem tudja irányítani, valóban bevonni, csak felületesen teszi részesévé az út történéseinek. Nézőként azt érezni, hogy a cél nélküli zötykölődés a pénteki dugóban kevés, még akkor is, ha Mady is egy adott ponton bajba kerül egy autóban, egy városban. Kevés a néző színházba vonásához a heherészés is, például hogy nézőtársam Józsikat tart otthon a fiókban. Mélyebb, zsigeribb és összetettebb színházi tapasztalatot is lehetne keresni, ha már egyszer valaki kimozdul a hagyományos felállásból.Gianina Cărbunariu: Mady-Baby (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Fordította: Csűrös Réka. Rendező: B. Fülöp Erzsébet.
Szereplő: Borbély B. Emília.

Thália Színház, 2011. április 12.
Határtalan Színházi Szemle