Erőtől duzzad a színészi játék…

A jó színház mindig a meglepetés erejével hat, de Budapest határán belül, egy kilométernél messzebb távolodva a 4-6-os villamos vonalától, még varázslatosabb ráakadni. Elhagyni a főváros színházi nyomvonalát, és egy Afrika-utazó elszántságával hatolni az ismeretlenbe, nagyjából sejteni lehet, mire számíthatunk: művházakba illő műkedvelő produkciókra, lelkes amatőr előadásokra, amelyek nagyon helyes és dicséretes módon léteznek egyébként, csak hát az igazi színház, az mégiscsak más… Így fanyalog ilyenkor a színházban jártas műkedvelő, bár van, hogy az expedíció váratlan sikerrel jár. Ahogyan ezúttal is történt. A KoMa társulat a XV. kerületben, egy hajdani iskola tereit színházzá alakított Bázisán mutatta be A tizedik gén című előadást.

Nyilván a KoMától nem is számítunk harmatos lelkű pancsolásra, de az évek múlásával azért professzióban lehetett fejlődnie. A jelenlegi előadás mögött már biztosnak érezni a technikai és menedzsmentbeli teendőket ellátó stábot, amely jelenleg jórészt a FÜGE (Függetlenül Egymással) ernyőszervezet munkatársaiból áll. Kirobbanó formában teljesítenek a színészek, mély koncentrációval és figyelemmel, összhangban. Azért érdekes a harmónia, mert a hajdani, közösen végzett osztálytársak helyére időközben új tagok csatlakoztak. Van köztük, aki a Színművészetin végzett, mások kaposvári és erdélyi színész szakokról érkeztek, de az összjátékban ennek semmi nyoma. Végül pedig mindig új meglepetés a KoMa szimpatikus és konok ragaszkodása ihlető alapgondolataihoz (kortárs magyar drámák felkarolása, élő szerzők foglalkoztatása és a realista hagyományok helyett a stilizáló színpadi megoldások faggatása), sőt mintha a társulat egyre gyarapodó tapasztalatával egyre pontosabban tudná, mit is akar, mi áll nekik jól, és azt hogyan érhetik el magas művészi színvonalon. Garaczi például eddig két drámai kihívásból két sikeres produkciót hozott a csapatnak.

Polgár Péter, Valcz Péter, Szabó Vera és Vékes Csaba / Koncz zsuzsa felvétele

Garaczi László kortárs drámaszövegei azért jelenthetnek kulcsmotívumot a KoMa identitásához, mert általában megbuknak a hazai színház hagyományos színpadi értelmezésében, nehezen találnak rá érvényes formát, játékmódot. A KoMánál viszont – jelen sorok írója szerint – eddig ezek sikerültek a legjobban, mert bátran lemondanak olyan (Garaczi-szövegekre veszélyes) koloncokról, mint realista színpadkép, hagyományos jelenetfűzés, részletező szerepértelmezés, és merészen hátukra veszik a szerző impressziófüzérként lebegő képsorozatát. A tizedik gén elcseszett kis országunkról szól, miközben Fehér és Írisz elcseszett szerelméről beszél. Van itt valami kattanás, mondja kaján szelídséggel Garaczi, a magyar felveszi a kereszténységet, pajzsként védi Európát, rendszert is változtat, mégis csak köpködni tud a másikra, és nem akar európaizálódni. Ez van, gyerekek (tárja szét szerzői karjait), a színházi értelmiségi Fehér és a szabad életművész Írisz egy tőről fakadnak, akár élhetnének együtt normálisan is, de a csaj állandóan elégedetlen, és arra vágyódik, ami nincs, Fehér meg csak keresgél és keresgél, sértődöttségében pedig szívesen elveszti a fejét. Jól elkapott párhuzam ez, a tíz százalékban kiszámíthatatlan magyar géné, amely mindenről tehet, és bár vannak jelenetek, ahol talán mélyebbre is lehetne vájkálni, de a darab kafkai alámerülés helyett a groteszk pamflet útját választja, és lendületes, biztos kézzel felhelyezett skiccekkel ábrázolja azt a mulatságos történelmi epizódot, amiben élünk.

Keszég László rendezése sem bíbelődik a részletező árnyalatokkal, inkább pontos tempót diktál a jeleneteknek. A lelki motívumok ábrázolása és egy valós környezet kibontása helyett a történések stilizált, teátrális eszközökkel történő bemutatására fókuszál. A zene szerves használata erősíti a fura világot, G. Szabó Hunor, Márkos Albert és Zságer-Varga Ákos olykor szereplőként is részt vesz vagy csak beszól a játékba, és a trió dallamokkal, egy-egy ütemnyi hanggal festi alá a szereplők belsejében dúló változásokat, amik persze egy-egy szám erejéig fel is csendülnek, ha már csordultig töltődtek. Az egész kap valamit az orfeumok felszabadult hangulatából, míg Cziegler Balázs díszlete a cirkuszi arénából emel át egy kicsit: megdöntött bordásfalakon mászva a játszók egy emelvényre jutnak, ahonnan tovább lehet kapaszkodni egy újabb bordásfalsoron fel, egészen a fekete falig. A színészek Gergye Krisztián koreográfus irányításával ügyesen használnak ki minden akrobatikus lehetőséget, a próza mellett hangsúlyt kap a mozgás, friss energiákkal töltve ki teret és előadást. Talán a képek közül a legélvezetesebb megoldás Fehér színészcsoportjának megjelenített videofelvételei, amelyeken a színészek egészen pontosan játsszák el a felgyorsított kép mozgásait.

Erőtől duzzad a színészi játék, talán máskor túlzottan is harsánynak tűnne ennyi játék és pörgés, de ebben a furcsa és feszült, kiélezett pillanatfelvételben helyére kerül a temérdek vibrálás. Ahogy szinte mindannyian, Fekete Zsolt is több szerepben állja meg a helyét, de ezúttal pincérként való két rövid feltűnésből is remek zsánert sajtol elő. Jaskó Bálint riporterként csúszik alá kéjjel telve egy bordásfal-lyukon, mikor megszunnyad politika és retorika viszonyán. Lass Bea Íriszként egyszerre taszító, sebzetten erőszakos és csábítóan titokzatos: minden ízében bonyolult és dögös dögöt játszik. Mohai Tamás Derest felnyírt frizurájára és vagdalkozó kemény gesztusokra alapozza. Polgár Péter szürkén csillogó turbán-bábjából szeretetre méltó bánáti csigát bólogat ki, Fehér blues-betétjénél pompás duettet nyalakszanak össze Valcz Péter élveteg örömmel pislogó Enciánjával. Szabó Vera a csoportjelenetekben teljes erőbedobással vesz részt, bátortalanságára Kármen szerepében nem indok a haloványra írt figura. Vékes Csaba vitriolos Gálitz, aktuális és ismerős figura. Zrínyi Gál Vince Fehérének pedig biztos fellépése szmokingos alternatív színházi emberként és csatázása önmaga tizedik génjével – egészen élethű alakítás.

Garaczi László: A tizedik gén

Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Sinkovics Judit. Zene: Márkos Albert. Zenekar: G. Szabó Hunor, Márkos Albert, Zságer-Varga Ákos. Koreográfus: Gergye Krisztián. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Műszaki vezető: Mervel Miklós. Asszisztens: Szabó Julcsi. Rendező: Keszég László.

Szereplők: Fekete Zsolt, Jaskó Bálint, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Szabó Vera, Valcz Péter, Vékes Csaba, Zrínyi Gál Vince.

KoMa Bázis, 2011. szeptember 24.

Facebook Comments