…magától értetődő természetességgel hozzák színre a kanonizált klasszikus kortársi tartalmait…

Fazekas Géza / Walter Péter felvétele

Nincs dagály, dúlt kebel vagy baritoni röcögtetés. Semmi „ah” vagy „oh”, pláne nincs „szerette gyermekem”. Kecskeméten szőrmentén fordítják le a Bánk bánt mai magyarra. A szöveg radikális átültetését Szabó Borbála végezte; egyszeri hallás alapján úgy tűnik, semmiféle erőszaktétel nem történt az irodalmi művön. A szleng nélküli nyelv a mai huszonévesek, harmincasok enyhén frivol, kissé nyegle beszédmódját idézi, ám egyetlen trágár szó el nem hangzik az egyébként sistergő indulatokat is görgető előadásban. Az eredeti – 1815 és 1819 között született textus – archaizmusai, veretes, bonyolult mondatszerkezetei, rég nem használatos szóalakzatai okán, mai színpadon jószerével befogadhatatlan. A magyar nyelvtörténetben járatos olvasó is valamelyest rejtvények fejtésébe kezd, ha az egykori textúrát próbálná szorosan követni.
A kecskeméti Katona József Színházban nem „modernizált” Bánk bánt játszanak, hanem magától értetődő természetességgel hozzák színre a kanonizált klasszikus kortársi tartalmait: a kisszerű hatalmi praktikákat és iszapbirkózásokat, szolgai törleszkedést és elvakult önkényt, törzsökös zsigeri gyűlöletet, xenofóbiát és az erkölcsi züllés stációit. Bagó Bertalan rendezése ironizált stílparódiával indítja a játékot s juttatja el végül a sűrű szövésű drámai matériát a tragikus iróniáig. Mindehhez Bagónak megvan az erőteljes víziója a darabról, s megvannak a játékosai is, akik fegyelmezetten megvalósítják koncepcióját. Alapos dramaturgiai beavatkozások is történtek, az utolsó felvonás, a hazatérő II. Endre elrajzoltan parodisztikus jelenete a legyilkolt Gertrudis koporsójánál, előjátékként, a függöny előtt játszódik. Az ötfelvonásnyi drámát egy részben – mondhatni: csontra húzva -, bő kétórányi felpörgetett játékidőben hozza színre a rendező. A mellékszálak lenyesegetése, egynémely szereplők jellemének redukálása természetesen elvesz valamennyit a mű konfliktusszerkezetének árnyalt gazdagságából, ám nem csorbítja a játék erejét. Ekként „természetszerűleg” nem Bánk bán a majdnem végig iróniában tartott történet főhőse, hanem az élesre fent nyelvű korbácsos királynő, Gertrudis, a cinikus kéjenc, intrikus aranyifjú Biberach s az udvar merániai semmirekellői – a széthúzásra, talpnyalásra, dagonyázásra mindig kész honfiakkal egyetemben. Bagó a rárakódott kultúrtörténeti rétegektől megszabadítva, a historikus nemespenészt lepucolva nyitottan, előítélet-mentesen olvassa a darabot, mikor felszínre hozza előadásában az ostoba ideológiák működését, a nyers hatalmi érdekek pőre érvényesülését, a züllött világrend rothadásának szcénáit. Az udvar különféle rendű és rangú figurái legtöbbször nem tragikusak, hanem sokszor röhejes, szétesett jellemű páriák. Ülnek a békétlen udvaroncok a szűk, alacsony mennyezetű térben az asztal körül, előttük kancsók és kupák, s a vezérkedő Petur bán löki csak egyre az ócska, bornírt és elfuserált dumáit holmi hangzatos eszmékről, hazáról, erkölcsről. Körtvélyessy Zsolt markáns arcélű, lobogó ősz sörényű Peturja méla, elmerevülő tekintettel kényesen egyensúlyoz a paródia s az irónia határvidékén. A leghálásabb, egyben legkomplexebb szerep Biberachnak jut, s Szemenyei János vajszín öltönyös, villogó szemüveges hajlékony yuppie-ja játszadozva és unottan szövögeti intrikusi hálóját, kavargatja a felbolygatott bűzös televényt, pörgettyűzi ujjai körül a szédült és megszédített lelkeket. Élveteg, mohó haszonleső („haza ott van, ahol a haszon”), fölényes intellektus, az üzemszerű aljasság magasiskolájának kifinomult játékosa. A Melindáért bolonduló herceg, „Ottóka” (Orth Péter) csak báb neki, unaloműző játékszer, sárba tiporandó féreg, „hercegecske”, aki kielégíti intellektuális és ördögi szenvedélyét. Tompán, erőltetetten röhög fel mindig, ha ellenfele fölébe kerül, összegörnyedve előredől gurgulázó röhhenései alatt, vagy asztalra omlik, s alvilági kacaja maga lesz a bizalmaskodás, a törleszkedés, a fölény, a megalázkodás, s az öngyűlölet furcsa szimbiózisa: jeges és végtelen cinizmus. Meg persze cél nélküli játszadozás. Mert a szétzüllött világban már nincs semmi, se érzelem, se erkölcs, csak a nyers érdek tombolása és a hatalomvágy. Szemenyei és Bagó láthatólag prímán értik és beszélik egymás nyelvét: Szemenyei bravúrjátéka nagyszabású és félelmetes kortársi alakká emeli Biberach figuráját. Danyi Judit Gertrudisa („Trudi”, ahogy Ottó becézi) hiú, kihívó, bosszúszomjas és fennhéjázó, viruló királyasszony. Elsősorban nő s csak aztán uralkodó. Rámenős, kíméletlen fúria. Mikor Bánk bánt várja magához, gondosan elrendezgeti ruházatát a trónszékben, a kivillanó combok, az elpróbált-fölrakott negédes mosolyok, a szélesre tárt karú üdvözlés nem is titkolt gunyoros színjáték csak, amellyel behálózhatja s rabságba döntheti a férfit, akit persze megvet és lenéz. Az alakok galériájában Fazakas Géza erőteljes Bánkja robusztus, szögletes katonaember. Csak lassan ébred a tudatára, hogy miféle szerep is várna most rá. Nincs a jellemében semmi heroikus. Nem „nagyúr” (ahogy Katona nevezi és ábrázolja), inkább elszánt, szolgálatos katona, aki hosszasan hezitál a királyhűség és a lázadó szerepe között. Féltékenysége sem igazán zsigeri természetű, inkább a társadalmi konvencióknak próbál megfelelni. Deheroizált figura, aki nemigen kínálja föl környezetének az erkölcsi példázatot. S mivel Bánk figurája enyhén lefokozott, a „merániai” szereplők válnak nyomatékosabbá…

Érdekes karakterű Tiborcot hoz színre Kiss Jenő: nem a megindító, iszonyú szegénységben tengődő, panaszáriákat urára zúdító parasztot játssza, hanem öntudatos alakot formál. Kertésznadrágos, gumicsizmás Tiborca inkább tűnik mesterembernek vagy háziszolgának, mint éhező szegénynek. Orth Péter szeleburdi, csélcsap Ottója vásott kölyökként koslat Melinda után, s infantilis, védelmet kunyeráló kamaszként bújik testvérkéje, a királyné ölébe. Mikhál bán (Szokolai Péter) intenzív akcentusával, Simon bán (Farkas Ádám) vaskosan eltompított, orrhangú hadarásával tűnik ki. A békétlenek karában bohóctréfáig elrajzoltan dülöngélnek, gügyén és hevesen bólogatnak, szüntelenül aludni mennének, míg szegény Petur őrzi csak magában a hazafiúi lángot. Egy másik jelenésükben már alszanak is, kupáik fémesen koppannak a földön, csak az ősz bán őrzi a lázadás szellemét a pislákoló gyertyaláng fénykörében. Zeck Juli Melindája fertőzetlenül naiv, ábrándos tekintetű leányzó, aki megszállottan hisz szerelmében férje iránt, s alig érintik meg Ottó rohamai, Hajdú Melinda Izidórája lendületes odaadással szolgálja úrnőjét.
A kortársivá transzponált játék kazettásan osztott, rideg, fehér térben zajlik, egy-egy magányos bútor áll csak a helyiségekben, felülről neonfények világítják meg az emeletes építményt, ajtók nincsenek, a játékkockákat határoló lamellás falakon át ki-be járkálhatnak a szereplők. De a falnak is füle van, s a szomszéd szobákban gyakran hallgatózik valaki, ármányt szövő akarnok vagy átejtett szerelmes. A megcsalását kihallgató szegény Bánk kanapé mögé bújik. A szereplők ruhái (az ironizált előjáték vadromantikus kosztümjei, s Bánk katonai uniformisa kivételével) a yuppie-társadalom aranyifjainak enyhén stilizált trendi szerelései. (Díszlet-jelmez: Vereckei Rita.)
Bagó következetesen viszi végig drámaértelmezését, s szigorú kézzel tartja egyben a lendületes produkciót; láthatólag nemcsak eljátszatni akarta a darabot, hanem eszébe is jutott valami Katona remekművéről. Kisebb stílusbotlások, egyenetlenségek persze akadnak a játékban (a Bánk, Ottó és Gertrudis halálos kergetőzését „aláfestő” neonok diszkófény-villogását legalábbis feledném). A nyitó szín ironikus futamai alatt recsegő lemez lehangolt dallamai nyekeregnek, a játék végén, Gertrudis legyilkolását követően Bánk bán áriája zeng Erkel operájából, Simándy József híres (és nemzeti ikonná lett) éneke. Az „igazi” szólam. Bánk némán áll, a kép kimerevedik, s aztán… De a gondosan kivitelezett szcenikai slusszpoént most inkább mégsem mesélném el. Erről csak annyit, hogy valakik mintegy zárójelbe teszik az eddigi történéseket; az ironikusakat, a tragikusakat, a csúfondárosan groteszkeket, az érzelmeseket, a drámai töltetűeket.
Nincs többé semmi lacafaca. Brutális attrakció zárja az ironikus mesét.Katona József: Bánk bán
Mai magyar nyelvre átültette: Szabó Borbála. Díszlet, jelmez: Vereckei Rita. Dramaturg: Hárs Anna. Szövegkönyv: Szabó Borbála. Ügyelő: Domján Sándor. Súgó: Arató Andrea. Rendezőasszisztens: Vári János. Rendező: Bagó Bertalan.
Szereplők: Pál Attila, Danyi Judit, Orth Péter, Fazakas Géza, Zeck Juli, Körtvélyessy Zsolt, Szokolai Péter, Farkas Ádám, Hajdú Melinda, Szemenyei János, Kiss Jenő, Olasz Csaba Ferenc, Porogi Ádám, Vári János, Józsa Kristóf, Domján Sándor, Erdődi Zsolt

Kecskeméti Katona József Színház, Ruszt József Stúdió, 2011. szeptember 21.

Facebook Comments