Rába pontosan annak rendezte meg Molière remekművét, ami: vérbő komédiának.

Pár évvel ezelőtt Szergej Maszlobojscsikov cirkuszi porondon játszatta el A fösvényt az Új Színházban. A Nemzeti Gobbi Hilda Színpadán amfiteátrumszerűen üljük körbe az üres, kör alakú játékteret, Harpagon többször közel jön hozzánk, szúrósan a szemünkbe néz, kutatóan fürkészi a sok embert, aki meglopta, elrabolta élete egyetlen értelmét, és még ki is neveti közben. Blaskó Péter Harpagonjának arcán felindultság, kétségbeesés, rémület, megvetés, és igen, gyűlölet, mert gyűlölni kell azt, aki a legfontosabbtól képes megfosztani az embert. Hogy mi a legfontosabb? A pénz, természetesen. Blaskó Harpagonja lerogy a földre, görcsbe rándul, elterül, kiterítve végigfekszik a padlón, elhaló hangon könyörgőre fogja, már-már siránkozik. A jelenet abszurdba hajló és óhatatlanul mulatságos. Nem démonizált alakot látunk, csak egy embert, akinek monomániájává vált a pénz utáni hajsza.

Makranczi Zalán, Blaskó Péter, Gerlits Réka és Mátyássy Bence / Koncz Zsuzsa felvétele

Molière komédiáját nem kell aktualizálni, mégis mindig roppantul aktuális. Rába Roland rendezése sem akar ráhúzni a darabra extra tartalmakat, pedig csábító lehetne A fösvény kapcsán uzsorázásról, hitelről, kamatról, pénzügyi tranzakciókról értekezni, csupa olyasmiről, amitől hangos manapság a honi közélet. Rába elsősorban a mű összetett jelentéstartalmait igyekszik kibontani, s csak egy picit elemelni közben a darabban túlcsorduló érzelmeket, amelyeket nem lehet már nem ironikus macskakörmök közt látni. A fiatalok epekedése, szerelmi kergetőzése, és masszív küzdelme a zsarnoki apai hatalommal szemben ilyen fílinget kap a játékban. Egyébként pedig a rendező majdnem mindent rábíz a színészeire, az ő reagálásaikból, érzékenységükből, érintkezéseikből bontja ki a komédia rétegeit. Beoson a színre Törőcsik Mari Frosine-ként, és azonmód megsűrűsödik körülötte a levegő, megtelik a játék virgonc élettel és humorral. Az intrikus és kaján házasságközvetítő, akit játszik, szemközt áll Blaskó Harpagonjával, dicsérni kezdi a termetét, a mozgását, a járását. S miközben egyre közelebb lépeget hozzá, egyik lábáról a másikra állva a cipőcskéje orrával érintgeti a padlót, ritmusra lépdel, közeledik, távolodik, ringatózik, mintha csak balettozna; a mozgásával is a szőrösszívű férfit kóstolgatja. Mutassa a kezét, kérleli, s ekkor még közelebb húzódik, hogy megszemlélje a kéz életvonalát, de alig észrevehetően megtorpan, visszahőköl, azonmód visszakozik is, nehogy már egy keresetlen nyakleves elérje attól a nagyon közeli tenyértől. Nemcsak ajnározza a férfit, hanem tart is tőle, hiszen, láthatjuk, ő csak egy szolga, aki kénytelen kiszolgálni ura és megbízója szeszélyeit. Törőcsik mórikál, kajánkodik, brillíroz a hangjával, csicsergős és mélyre ejtett reszelős hangszíneket és hangmagasságokat váltogatva vív ellenfelével, s mikor a nyámnyila fiatalokat kezdi szapulni neki, akik nem átallják a finom és hamvas bőrüket mutogatni, egy pillanatra magába néz: sóváran és vágyakozva. Blaskó szenvedélyes Harpagonja és Törőcsik visszafogott Frosine-ja egészen apró gesztusokkal operál, játszadoznak egymással, mint macska az egérrel, villámgyorsan támadnak és hátralépnek, sosem tudni, melyikük kerül a másik fölébe, adogatják egymásnak a leheletnyi poénokat, olyan a mérkőzésük, mint egy megpörgetett labdákkal tűzdelt gyors lefolyású pingpongmeccs vagy kitartott párbajtőr-asszó: két virtuóz színész bravúrjátéka. S bár a produkcióban számos szépen megoldott és kivitelezett jelenet látható, példának okáért Harpagon és Cléante kakaskodó és sorozatos férfi-összecsapása Mariane birtoklásáért (Makranczi Zalán erőteljesen hozza az öntudatos és dörzsölt ifjút, aki bátran száll szembe apjával), az előadás erejét, unikumát elsősorban Blaskó és Törőcsik jelenléte, formátuma adja.Rába Roland nem egészen kirobbanó erejű, de működőképes és sokféle színjátszói erényt felmutató előadást állított színre. A játékon egyébként végig nagyon sokat lehet nevetni, hiszen Rába pontosan annak rendezte meg Molière remekművét, ami: vérbő komédiának. Pörögnek a precízen szcenírozott jelenetek a puritán térben, pattannak a szópetárdák, s közben egyre mélyebb dimenziói mutatkoznak meg Harpagon monomániáinak, hiszen nemcsak a pénzsóvárságot figurázzák ki, hanem az öntelt férfiúi gőgöt, a hatalmi elvakultságot, az apai zsarnokoskodást. A rendezés erénye, hogy markánsan hozza színre a dráma mélyrétegeit, Cléante és Harpagon vetélkedését például, ami elsősorban nem apa és fiú összecsapása, hanem két rivális és féltékeny férfi egymásnak feszülése. Makranczi Cléante-ja dacos és fölényes, Blaskó Harpagonja hatalmaskodóan öblögeti hangját, és gyerekesen örül, mikor rászedi fiacskáját.

A nemzetis gárda fegyelmezetten és perfektül valósítja meg a rendezői akaratot, a szereplők galériájából kiemelkedik Sinkó László a szituációkat szarkasztikus kedéllyel kommentáló, empatikus Anselme ura, László Attila izgő-mozgó, ízes beszédűen komótos Jacques-ja, Radnay Csilla félénk és megszeppent Mariane-ja, Gerlits Réka odaadó Élise-e, Farkas Dénes süvölvény kópé Fecskéje.

Az ötfelvonásos drámát két részben és két órába sűrítve játsszák. Zöldy Z Gergely pompás kosztümjeiben kortársi műtoprongy vegyül stilizált barokk beütésekkel. Illyés Gyula jól mondható, ám kissé már archaikusnak tetsző fordítását néhány ponton kiigazították; lehet, egy mai magyarra átültetett szöveg ütőképesebbnek bizonyulna.

Molière: A fösvény

Fordította: Illyés Gyula. Díszlet: Menczel Róbert. Jelmez: Zöldy Z Gergely. Dramaturg: Zöldi Gergely. Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia. Rendező: Rába Roland.

Szereplők: Blaskó Péter, Törőcsik Mari, Sinkó László, Makranczi Zalán, Gerlits Réka, Mátyássy Bence, Radnay Csilla, László Attila, Farkas Dénes, Seress Dániel, Ficzere Béla.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2011. október 1.

Facebook Comments