Életműösszegzés patakykláris öniróniával.

Mit tudjátok ti – mondja (és nem kérdezi) Pataky Klári legújabb koreográfiájának címében. El kell ismernem, a cím tök jó, mert például én aztán tényleg nem tudom… Lassan azt sem tudom, hogy mit nem tudok. Nem tudom például, hogy ezt a Mit tudjátok ti-ket minek is kellene vennem. A tippjeimmel teli a padlás, ezennel nyilvánosságra hozok közülük néhányat.

Igényes hakni. És itt az igényesen van a hangsúly. Amúgy is úgy veszem észre, hogy a hakni szócska kezd kikopni nyelvünkből, legalább is a pejoratív jelentésárnyalata elveszni látszik. Ezen egyáltalán nem csodálkozom. Ha színházi és táncprodukcióink hetven-nyolcvan százaléka a régi idők – igényes – haknijainak tartalmi mélységét és színvonalát célozza meg, logikus, hogy a hakni szóból egy idő után szemérmesen elillan a lekicsinylő mellékzönge. Azon sem csodálkoznék, ha a hakni hamarosan a „különösen értékes művészi alkotás” szinonimája lenne, valahogy úgy, ahogy Örkénynél a „magyarni” főnévi igenév a világ minden nyelvén a lehető legkellemesebb dolgok művelését jelenti (az ifjabbak kedvéért elárulom: be kell írni a netkeresőbe azt, hogy „Nézzünk bizakodva a jövőbe!”). Igényes, mert Pataky négy kitűnő táncosnőt (Arany Virág, Egyed Beáta, Kántor Katalin, Nagy Andrea) mívesen megtáncoltat Karády-dalokra, ráadásul nem zenéhez illő korabeli társastáncokat lejtet, hanem elvontan kortárstáncoltat.

 

Gergye Krisztián és Kántor Kata / Schiller Kata felvétele

Rejtett mondanivaló, diszkréten becsempészett áthallások. Biztosan van benne ilyen. Annál is inkább, mert a négy lány mellett szerepel egy ceremóniamester is (Gergye Krisztián), aki mintha egyszerre érkezett volna Thomas Mann Mario és a varázslójából, Bob Fosse Kabaréjából és a kereskedelmi tévék celebvetélkedőinek műsorvezetői székéből. A ceremóniamesternek van egy varázsdoboz mintázatú koporsója is, abból bújnak elő, és abba bújnak vissza az elmúlt idők különös, rég holt lényei. Gergye riporter-ceremóniamester állandóan kényszeresen interjúzik, mint az ötlettelen főszerkesztő, igaz (és ez igen hallgatóbarát, nemes tett), ő mindig csak egy szót akar kihúzni az alanyából.Életműösszegzés patakykláris öniróniával. Erről is szó lehet. Ki ne emlékezne a Hull az elsárgult… című üde Pataky-opusra, amelyben Karády Katalin mostani szerepét Máté Péter vitte. Vagy a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress! nagyon szerethető csajos világára, amiből valamennyi átmentődött ide. Látható az évek alatt kidolgozott-érlelt egyéni mozdulatnyelv is, amelyen a Basta cosí! és a Valami történ(e)t is megszólalt. Nem bűn az időnkénti összegzés, csak az kellemetlen – ezt most nem Patakyra értem -, ha másra már nem telik, ha másra már nincs motiváció és mersz.

Nosztalgia I. Az előadás végig nosztalgiaérzést kelt. Van, aki ezt szereti, van, aki utálja. Engem nem zavar. Sőt, Karádyról mindig néhai felmenőim jutnak eszembe, akik közül többen szerették fütyörészni-dúdolgatni a dalait. A valódi nosztalgia nyilván nem a Karády-dalok felé teremtődik meg, hanem a kor iránt, amelyben még fontos szerepük volt az érzelmes daloknak (óh, azok a boldog harmincas-negyvenes évek!). A nosztalgiában mindig van egy adag dekadencia. A lányok gyakran gyorsan, szaggatottan táncolnak a lassú, legato dalokra is, könnyű fekete ruhácskáikban néha olyanok, mint a régi, fekete-fehér némafilmeken rögzített korabeli mozdulatművészek. Aztán eltűnnek a koporsóban. A riporter az egyik szám végén a két szereplőből ki tud csalni egy-egy szót. Az egyik azt mondja, pillangó, a másik azt, zuhanás. Ekkor a bal oldali hosszú, keskeny járástakaró függönyön fiatal lány vetített képe jelenik meg. Ruhájáról sorban, lassan lehullnak a fekete pillangók, s földre érve pacnikká zúzzák össze magukat. Szép és szomorú.

Nosztalgia II. Ha itt valóban életműösszegzés és nosztalgia együtt munkál, akkor bennem kialakul egy speciális nosztalgia: nosztalgiával gondolok a nem is oly régen még létezett, kísérletező, eredeti utakat, megoldásokat kereső magyar kortárs táncra. A legmerészebb tippem az, hogy Pataky Karády ürügyén általában beszél a nosztalgiáról és az elmúlásról. Mindenről, ami éppen múlóban van. Mi is fejezhetné ki szebben a kortárs művészet haldoklását, mint fekete pillangók öngyilkos zuhanása? Igénytelen haknin tuti, hogy égve eldobott, hamvadó cigarettavégeket hajigálnának.

Mit tudjátok ti (Pataky Klári Társulat)

Fényterv: Payer Ferenc. Video: Massih Parsaie. Jelmeztervező: Szeibert Katalin. Koreográfia: Pataky Klári.
Szereplők: Arany Virág, Egyed Beáta, Kántor Katalin, Nagy Andrea, Gergye Krisztián, valamint Barabás Béla, Novák Gábor, Monojlovics Eszter.

 

Merlin Színház, 2011. október 11.

Facebook Comments