…a történetmesélés elsodorja a táncot a maga sajátosan absztrakt beszédétől a médiaköznyelv felé.

A tánctér hátsó falán selyem, vagy leheletvékony bőrszerű drapéria jelzi a látható és a láthatatlan határát, a színpad és a mögötti világ dimenzióit. A méternyi széles csíkokból összeálló, a varrás mentén enyhén húzott függöny horizontálisan ráncokat képez, majd hullámokba rendeződik a mögötte búvó test lassú, pulzáló, majd egyre energikusabbá váló mozgására. A meleg, aranyos fénnyel megvilágított, látványosan animált hártyát írja, dobolja, püföli a táncos; tenyerével újra és újra nekifeszül. Misztikum és monumentalitás, organikus mozgásforma, figyelemre méltó táncosi teljesítmény, látványosság, olykor túlduzzasztott artisztikum és akadozó dramaturgia jellemzi Akram Khan koreográfiáját, a VerticalRoadot (Függőleges út), melyet 2010 szeptemberében mutatott be először, Angliában.
A kezdeti aranyszínt pár pillanat sötétség követi, majd a hidegülő, ezüstössé váló fényben nyolc táncos, három nő és öt férfi mozdulatlan sziluettje válik láthatóvá. A testek alkotta ék alakú térforma ekkor még nem érzékelhető, csak nyolcuk szilárd tömbje. Majd építményükből, mint gyenge, rosszul illesztett tégla, kidől az egyik lány. Társa, egy erőteljes fizikumú, sötétebb bőrű táncos elkapja, visszaállítja. Ő rendezi, alakítja a színpad előterében egymás mögé sorakoztatott-döntött-elfektetett tenyérnyi (kőtáblás törvényeket szimbolizáló?) téglákat; ő a hatalom, az erő, aki karját előre nyújtva, ujjait csodatételre készen az emberre irányítva képes mozgást generálni, Mozgatóvá válni. Egy csoportnyi ember hol világos, hol zavaros története van kibontakozóban, megszakítva bravúros kettőssel, bámulatos emeléssel, intenzív talajmunkával. Az expresszív mozgássorokat váltó elbeszélő jellegű duettek, a különböző mikro történések, a szimbolikus kőlapok egytől egyig a darab epikus szálát gombolyítják, s megkockáztatom, még a szemet ragadó drapéria, a mozdulatokat hangsúlyozó ruházat, a soknációjú előadógárda is a történetmesélést szolgálja. Elsősorban ezen a téren merülhetnek fel esztétikai aggályaink, hisz kétféle fogalmazásmód ütközik a koreográfiában: egy fizikaiságában is elvont testi, és egy történeti/történelmi. A kettő persze megférhetne egymással, kiegészülést nyerhetne a másiktól, ha nem csomagolódnának további, fényes-zörgős show-köntösbe.

 

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

Nitin Sawhney zenéje markáns kulisszája az előadásnak, a filmek programzenéjéhez hasonlatos. A szívdobbanásokra, vagy kőfejtők egyszerre lecsapó baltáira emlékeztető hang teremti meg a koreográfia monoton alapritmusát. Fenyegetés és fenyegetettség rejlik az állandó, ütemes dübörgésben; ennek a roppant erőnek a táncosok egyszerre hordozói és áldozatai is. Ez irányítja végtagjaikat, egész testüket. Nagy kezdőenergiájú és hirtelen megállított mozdulataik súlya a nézőre nehezedik, csakúgy, mint a termet betöltő robosztus hangképek – olykor mintha pusztai nép asszonyainak éneke színezné alá az egyhangúságában expresszív metrumot, máskor drámai hangvételű programzene kúszik a gyorsuló, variálódó ritmusminták fölé. A sodró, másodpercre sem kiengedő intenzitás, a már említett epikusság és a karakteresen jelen lévő zene szűk ruhába kényszerül a Trafó színpadán. A mozdulatok erővonalai nem futhatnak, nyúlhatnak tovább a térben; a színpad előterében folyó cselekmények egyszerűen nem láthatók; a zene pedig visszacsapódik ránk meg a táncosokra. A legszembeszökőbb veszteséget azonban a történet szimbolikus vetülete és ködös, de érzékelhető spirituális tartalma szenvedi. Ez utóbbi tény azonban már nem írható a szűkös tér számlájára. A Függőleges út cím, a koreográfus által megjelölt irodalmi ihletforrás – vagyis a perzsa misztikus filozófus, Rúmi költészete -, a kerengő dervisekére hasonlító öltözék és egyben maga a „kerengés” is spirituális irányt jelöl a darabnak. Csakhogy a cselekményszinten megjelenített misztikum, vagyis a téma, a „függőleges út”, azaz Isten keresése nem nyer kifejező formát a mozdulatokban. (Hacsak a gyakran ég felé nyúló karokat nem tekintjük „kifejezőnek”.) Így az epikusság, a történetmesélés elsodorja a táncot a maga sajátosan absztrakt beszédétől a médiaköznyelv felé.

Akram Khan jellemzően sokféle nációból gyűjti össze táncosait, ez esetben is válogatott, izgalmas egyéniségek adnak találkozót a színpadon. A koreográfus bevallottan a globalizált világra, a globalizáció nyomán bekövetkező változásokra reagál, a globalizáció felvetette kérdésekre keresi a választ. De, a vertikális megoldásnál láthatóan elérhetőbb számára a horizontális.

Vertical Road (Akram Khan Company)
Zene: Nitin Sawhney. Fény: Jesper Kongshaus. Jelmez: Kimie Nakano. Koreográfus: Akram Khan.
Táncosok: Eulalia Ayguade Farro, Konstandina Efthymiadou, Salah El Brogy, Ahmed Khemis, Yen-Ching Lin, Andrej Petrovic, Elias Lazaridis, Sung Hoon Kim.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2011. november 4.

Facebook Comments