Itt a publikum szórakozni akar, nem megrendülni és magába nézni.

Pedig bevallom: titkon csodát reméltem. Kern Andrásért mint ifjú színészért a Közjáték Vichyben óta rajongtam (magam is ifjabb valék), amikor Ljubimov benne látta meg a maga Raszkolnyikovját, ujjongtam. Aztán, kissé már józanabbul, szomorkásan gondoltam: ő is egyike azon színészeinknek, aki ha jobb helyre születik, világszám lehetett volna. (Mert aki honunkban megérdemelten számít nagy színésznek, nem biztos, hogy exportálható volna.) Lehet, hogy avatott rendezők-menedzserek a nagy drámai színészre helyezik tétjüket, lehet, hogy valahol Woody Allen és Dustin Hoffman között találják meg a helyét, de kitalálták volna. S akkor már előbb-utóbb ő választott volna magának darabot, rendezőt.

Ehelyett valahol a középkor táján valami eltört. Még futotta egy népszerűségre termett tipo fisso megalkotására: fanyar, csipetnyit kesernyés, ironikus, intellektuális humorú modern clown-féle (mert ritka éles eszű fiú ám a mi Kernünk), de ahogy ez a figura egyre újabb kiadásokban újra meg újra előjött, a Játszd újra, Sam még újdonságával elbűvölő játékos fanyarsága mindinkább ismerős eszközöket variáló fásultságra váltott. És úgy tetszett: a színész, ha nem is önelégült, de beletörődött pályája ilyetén alakulásába. Elhelyezkedett benne.
De hátha… – gondoltam, amikor a készülő Színházcsinálóról, Thomas Bernhard remekművéről hallottam. Végre egy szerep – a szerep. Amibe tökéletesen belefér az intellektuális clown, aki azonban ezúttal világot teremt. Aki bukott emberként is önmarcangolóan kegyetlen ítéletet mond országról, világról, népről, környezetről, családról, mesterségről és önmagáról – akinek elhisszük, hogy Staatstheaterből (hiszen az állami színész állami színházban szokott játszani) Utzbachig zuhant, ahol még az elemek is összeesküsznek ellene. (Talán ennyire futotta a tehetségéből? Talán túl sokat ketyegtette az agyát?)

Kern András / Schiller Kata felvétele

Utzbachban csoda történhetett volna. Nagy színészt láthattunk volna nagy előadásban.

Kétlem azonban, hogy igazán ez lett volna a szándék. Ha mégis – a vendégrendező Csizmadia Tibor meg tudta volna valósítani. Ehelyett, gondolom, közvetlenül vagy közvetve tudtára adhatták, netán magától is rájött, hogy ez itt a Váci utca, sok nerccel a ruhatárban – itt a publikum szórakozni akar, nem megrendülni és magába nézni, és ha nem is celebre, de sztárra vágyik. Minél ismerősebb, annál jobb.
És lett egy szabályos, könnyen emészthető komédia, sziklákat görgető monodráma helyett – mert hiszen arról van szó – kulinárisra húzott szöveggel, már-már személyes konfliktusok felpörgette cselekménnyel, a bernhardi majdnem-statiszta árnyalakok helyett ízes, körüljárható, önálló kis drámákat villogtató epizodistákkal (e minőségben Karácsony Zoltán sunyi, szervilis fiúja és Borbiczki Ferenc jó öreg kocsmárosa válik ki, és nagyon vicces maszkot kapott Igó Éva és Kútvölgyi Erzsébet). A néző számára egyedüli meglepetés, hogy Kernnek mekkora irdatlan hosszú szöveget kellett megtanulnia (és teljes biztonsággal, egyetlen baki nélkül is adja elő), de félni ettől sem kell: Kern Andrásban megnyugodva ismerhetünk rá „a” Kernre, az állami színészben az öltöztetőre, a kellékesre, az unott férjekre, blazírt rezonőrökre, sorozatban gyártott bóvli kommerszek kellemesen önazonos kabalafigurájára.
A plakát viszont tanúsítja: Thomas Bernhardot játszanak a Pesti Színházban, Csizmadia Tibor rendezésében, a főszerepben Kern Andrással.
Bármi megtörténhetett volna.
Vagy ez naivitás?

Thomas Bernhard: A színházcsináló
Díszlet: CSANÁDI JUDIT. Jelmez: OPRA SZABÓ ZSÓFIA. Zene: FUTÓ BALÁZS. Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA. Ügyelő: RÖTHLER BALÁZS.
Súgó: ZSOLNAY ANDREA. A rendező munkatársa: MOLNÁR KATA, D. MUCSI ZOLTÁN. Rendező: CSIZMADIA TIBOR
Szereplők: Kern András, Kútvölgyi Erzsébet, Karácsonyi Zoltán, Járó Zsuzsa, Borbiczki Ferenc, Igó Éva.

Pesti Színház, 2012. január 6.

Facebook Comments