Az igazságok pedig kioltják egymást...

Lehetne mondani, hogy Gorkijnak kisebb reneszánsza alakul a Katonában, ha ez nem lenne a most már két repertoáron lévő Gorkij-darab kapcsán mégiscsak kissé nagyképű kritikusi kijelölés. Csakhogy mégis ott az a két Gorkij… Vajon mi lehet az oka? Mitől olyan népszerű ma a testi-lelki iszapban fetrengő „volt emberkék” fénylő nyomorúságának költője, hogy még a nálunk (és a Katona színpadán) sokkal népszerűbb másik orosz zsenit is beelőzte? Ki tudja, talán Csehov vígtragédiái mégis kissé vigasztalanok lennének manapság. Nem illenének a konzumhangulathoz. Talán mert Gorkij világa minden csehovi hasonlatosság ellenére is kicsit jobban illik a mához. Mert kicsit optimistább, az alakok jobban bíznak a jövőben, mint a csehovi ingoványban vergődők, emiatt pedig hajlamosabbak az öncsalásra, a világ dolgaival szembeni süketségre, a haloványságában pláne érthetetlen optimizmusra. Talán ennek az aktualitása vezérelte Zsámbéki Gábor rendezőt, mikor a Kispolgárok rendezésébe belevágott – mereng a kritikus. És persze nyilván megtetszett neki a darab, megérezte benne az áthallásokat, hozzá akart szólni a hazai Kispolgárok-interpretációkhoz – teszi hozzá a pragmatista. Talán a generációs feszültségek is érdekelték a hajdani igazgatót, aki nemrég engedte át a stafétát egy új nemzedéknek – folytatódik a spekuláció. Lám, máris mennyi érdekesség akad Gorkijban.
A Kispolgárok Radnai Annamária új, pontosabb és világosabb, mai fordulatokkal felfrissített fordításában került színre a Katonában. A darab a Besszemjonov család feszültségeiről szól. Az idősödő, de még ereje teljében lévő családfő és neje hallani sem akarnak a világ változásáról, csak dohognak, és elégedetlenségük jegyében tartják lelki nyomás alatt gyerekeiket. Lányuk és két fiuk (egyik fogadott) pedig szorong, civakodik és szenveleg, fiatal felnőttként is képtelenek az áhított elszakadásra. Nyil, a mostohakölyök talpraesett munkásként keresné a kenyerét, de összeférhetetlen, s mikor végre szolgálójukkal, Poljával házasodna, akkor is csak a konyháig jut. Pjotr elcsapott joghallgató, fojtogató küzdelmei során a felső emeletig merészkedik: áthurcolkodik szerelméhez, a Besszemjonov házban bérlő özvegy Jelena lakásába. Tatjána tanítónő lett, de hiába, csak seb maradt neki az élet, vénkisasszonyként savanyodik, hisz Nyil, akiről ábrándozott, már továbblépett, marad az öngyilkosság, de még megmérgezni se tudja magát „rendesen”. Lassan korhad a ház és aszalódik benne minden lélek. A szintén bérlő csavargóé, a (régebben kántor, most már csak) kórista Tyetyerevé is, aki mogorva és szókimondó kocsmafilozófusként tengődik cél nélkül; s a Polja lánya miatt idejárogató, jó szándékú madárvadász Percsihiné, aki pedig talán a legegészségesebben tekint közülük a világba. Feltűnik még az éhenkórász és meggyőződéses Siskin diák, az idealista Cvetajeva tanítónő, Sztyepanyida, a ház locsogó szakácsnője, egy doktor és egy betévedt nő az utcáról.

 

Máté Gábor és Fullajtár Andrea / Schiller Kata felvétele

A rendezés átgondolt, gazdagon dolgozza ki a viszonyokat, s az előadást megspékeli annak a gondolatnak a felerősítésével, hogy valahol mindenkinek igaza van. Ezek az igazságok pedig kioltják egymást, így aztán nem lesz igaza senkinek sem. A felkínált ötletet a színészek a szokásosan magas, katonás színvonalon bontják ki. A Katonában ezúttal is minden pont olyan, amilyennek megszoktuk. Nem rossz, sőt, de megint olyan – suhan át az örök elégedetlen kritikus fejében.

Bezerédi Zoltán központi figurát avat a ház urából, Besszemjonovból. Zsörtölődő, gyanakvó, heves, sőt pukkancs. Remekül füstölög magában vérmesen, és időről-időre kirobban. Kéztördelős feleségét Szirtes Ági alakítja, aki megfakult mamikaként sündörög elő minden robbanás előtti pillanatban, hogy remek tempóérzékkel ne elcsitítsa a szenvedélyek parazsát, hanem szándéka ellenére fellobbantsa őket. Kettejük vibráló kapcsolata harmonikussá szelídül, mikor áthatja a kufárszellem, például egymás mellé kuporodva, kapzsin és sunyin számolgatják Jelena tartozását, vagy máskor a színlelt mártíromság glóriázik felettük, például ahogy fájdalmas fekete varjúként lépdelnek haza a vecsernyéről, juszt is tönkre téve bárkinek a jókedvét.
Kocsis Gergely Pjotrként erélytelen alakot játszik, aki legszívesebben valakinek vagy valaminek támasztja a fejét, karját pedig enerváltan lógatva hagyja, hogy tartsák, simogassák. Az egész figura egy nagy megadás, egy lézengő, sodródó árnyék, ami nem találja önmagát. Fullajtár Andrea Tatjánája egészen másképp passzív. A szorongó, sokszor csak bámészkodó vagy pokróc alatt gubbasztó tanár néni mögött duzzad Fullajtár energikus lénye és párducos ruganyossága: még fájóbb, hogy a láthatóan egészséges testet emészti fel a tétlenség. Nyilként Ötvös András buzgólkodik, úgy gyürkőzik neki az életnek, mintha már maga a sztahanovista munkaverseny rügyezne ki az alakjában. Egyébként Nyil kapta a jelmezek közül a legpompásabbat Szakács Györgyi kollekciójából. Egészen a karakterhez illik az a teherbíró szövetnadrág, amit a hajdani némafilmek vasöklű hőseihez hasonlóan Ötvös is szinte a hasáig húz, és ott keményen, férfiasan, munkásosan húzta meg a derékszíjat.
Ahogy szintén megszokhattuk, remek zsánerfigurákat hoznak a mellékszereplők is. Rezes Judit brillírozik felszabadult, vidám, csupa pozitív sugarakat bombázó Jelenaként, így nem csoda, hogy a csupa negatív Pjotrt mágnesként szippantja magához. Percsihin virgonc és kelekótya, Bán János nyughatatlanul izgő-mozgó, derűs madárember, szaporán adagolt kézenfekvő bölcsességekkel. Épp az ellentettje, bonyolult és komor személyiségként nehezül pompásan nyikorgó karosszékébe Máté Gábor mizantróp Tyetyerevje. Kovács Lehel egy izgága Siskint, Kiss Eszter ábrándos energiákkal teli Cvetaját, Tóth Anita cserfes szakácsnőt és Lengyel Ferenc pedig korrupt orvost játszik azon a kis faalkotmányon, ami Besszemjonovék bárkáját jelképezi a színpadon.
Bagossy Levente díszlete olyan, mint egy szép, organikus elemekkel felturbózott tutaj, amin kompország kiragadott társasága szédeleg és imbolyog. Az expresszionista deszkaelemek többféle szobabelsőt sugallnak, de lényegi tulajdonságuk, hogy ferdék és kiegyensúlyozatlanok, így bizonytalan teret biztosítanak a játéknak. A világ maga kezd itt darabjaira esni Sáry László nyekergő verklimelódiákat idéző zenéjére. Besszemjonov pedig – e roncs sziget sajátos Prosperójaként – jelenleg úgy tűnik, hogy képtelen eltörni a varázspálcáját.

Makszim Gorkij: Kispolgárok
Dramaturg: Radnai Annamária. Díszlet: Bagossy Levente. Jelmez: Szakács Györgyi. Zenei szerkesztő: Sáry László. Rendezőasszisztens: Tiwald György.
Rendező: Zsámbéki Gábor.
Szereplők: Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Ötvös András, Bán János, Pálmai Anna, Rezes Judit, Máté Gábor, Kovács Lehel, Kiss Eszter, Tóth Anita, Lengyel Ferenc, Czakó Klára.

Katona József Színház, 2012. január 20.

 

Facebook Comments