Ibsen drámája arról a magányról szól, amelytől rettegünk.

Andrei Şerban ismét a függönnyel játszik. A budapesti Nemzeti Színházban rendezett Három nővér-előadásban is átértelmezte a függöny fogalmát, most pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójában használ vörös függönyt, szimbolikus jelentést tulajdonítva neki. Amikor nem akarunk látni, vagy megmutatni valamit, behúzhatjuk, máskor pedig széthúzzuk a függönyt, és kitárjuk a történetet a kíváncsi szemek elé – érzékeltetik a színészek a metaforát.
Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámája a Kolozsvári Állami Magyar Színház évadjának negyedik bemutatója. A rendező feltárja a darab problematikáját, azokat a tárgyakat, amelyekről gondolkodnunk, beszélgetnünk kell. Azonban nem engedi, hogy ezt az előadás alatt tegyük, a nézőnek azt követően kell magának feldolgoznia a látottakat. A színpadon megjelenített közösség nem jelent feltétlen biztonságot, abban ugyanis mindenkit meglesnek, megfigyelnek. Şerban az előadásban folyamatosan használja az elidegenítés jól ismert effektusát, kiiktatja az átélés lehetőségét, a nézőnek figyelnie kell, aktív résztvevőként kell szemlélnie a történéseket. Előadás után pedig a felfakadó gondolatokhoz hozzá kell öntenie saját érzéseit is. Bármilyen fájdalom jelenik meg a színen, a néző nem azonosulhat vele, mivel a következő másodpercben a humor távolságot teremt.
Ibsen drámája arról a magányról szól, amelytől rettegünk. A főhősnőben, Gabler tábornok lányában büszkeség és magány veszélyes keveréke lakozik, nem adja át magát érzelmeinek, életébe nem kerülhet szerelem, a „szeretni” igét egyenesen undorítónak tartja. Hedda Gabler (Kézdi Imola) fekete párducként játszik, kijelöli a területét, amelyet idegeneknek tilos átlépniük, a szörnyű pedig az, hogy neki mindenki idegen. Kézdi Imola színészi játéka pontosan követi Hedda Gabler fájdalmát, lelkiállapotának gyors változásait. Házassága könnyelműsége következménye, Jörgen Tesmannal (Bogdán Zsolt) való viszonya nevetséges, kettejük között nem jöhet létre egyenrangú kapcsolat. A rendező erős jelzésekkel formálja Tesman karakterét: a férfi önfeledten örvend saját papucsának, gyerekes viselkedése nem engedi felnőni, nem tud férjjé válni, hiszen fél a feleségétől, akinek kitöréseit gyorsan semlegesíti. Bogdán Zsolt a mindenkori kiszolgáltatott szerepét játssza, eltúlzott gesztusai, széles testhasználata révén kimozdul a realista értelmezésből, Hedda Gabler tulajdonlásának egyik szimbólumává válik. Bogdánt magával ragadja a szerep, önfeledten játszik, kisebb improvizációit humorral béleli, tisztán érzi szerepének határait. Brack bíró (Hatházi András) szenvedéllyel próbálja felöltöztetni Hedda unalmát, de a vonzó férfi képe nagyon távol áll tőle, állatias ösztönei miatt képtelen emberi kapcsolatot kialakítani. Csupán árnyéka akar lenni egy viszonynak, harmadik szereplő lenne egy háromszögben, csakhogy a háromszög többi kapcsolata is roncsszerű. Hármójuk – Hedda, Tesman, Brack bíró – közös tulajdonsága az önmegtartóztatás, mindhárman csillapítják, nyugtatják magukat, „kímélik” énjüket az intenzív kitörésektől.

Kézdi Imola és Bogdán Zsolt / Biró István felvétele

Ejlert Lövborg (Szűcs Ervin) szintén szenvedéllyel ragaszkodna Heddához, akivel korábban „lelkitársak” voltak. Szerelem pislákolhatott kettőjük között, amelyet Hedda szoborszerűsége nem engedhetett kibontakozni. Bár Lövborg férfiassága a színen legyőz minden szereplőt, Hedda megközelíthetetlensége mégis felülkerekedik. Az asszony elégeti Lövborg kéziratait, melyeket a férfi múzsájával, Elvstednével (Györgyjakab Enikő / Pethő Anikó) írt. Tettével megöli ezt a kapcsolatot is, a férfit, akit saját területén belülinek, saját tulajdonának tekint, öngyilkosságba kergeti. Hedda retteg a botránytól, miközben az öngyilkosságban szépséget lát, hiszen bátor tettnek tekinti.
Szélsőségesek a szereplők: humort csempésznek a drámába, fájdalmaikat viszont a nézőre ruházzák, mivel ők maguk nem veszik komolyan érzelmeiket. Későn döbbennek rá helyzetük kilátástalanságára. A rendező mindegyik szereplővel túloztat: Juliane Tesman (Varga Csilla), illetve Berte, a cseléd (Csutak Réka) is széles gesztusokkal játszik, ez az előadás egyik humorforrása. Elvstedné dupla szereposztása lehetőséget ad a karakter árnyalatainak megfigyelésére, Györgyjakab Enikő figurája játékosabb, apró részletekig felépített, hangjának formázása is kidolgozott, Pethő Anikó pedig néhol elsieti a reakciókat, nem várja ki a válaszok pillanatának feszültségét, azonban arcjátéka közelebb áll a többi szereplő túlzásaihoz.
Az előadás Marilyn Monroe, Frank Sinatra, Guy Mitchell korát idézi; az erotikával telített zenét a szereplők élvezettel használják ki. A szexualitást finoman ábrázolják, a ’60-as, ’70-es évekbeli ízlés szerint érzékien jelenítik meg. A díszlettervező (Carmencita Brojboiu) háttérként zöld teret választott, amely ellenpontozza a felkavaró, tobzódó érzéseket (a kórházakban is használt zöld színnek nyugtató hatása van). A tükör is finom eszközökkel új jelentést teremt: négyszögletű, ám közepén lágy, ovális alakban Gabler tábornok képe látható benne. Hedda apja megtanította lányát a fegyverek használatára és a kemény jellem viselésére. A tükör torzít, képében a közönség elváltozott formákat fürkészhet csupán.

Henrik Ibsen: Hedda Gabler
Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. A rendező munkatársa: Daniela Dima. Dramaturg: Biró Eszter. Fények: Maier Sándor, Nagy Alpár. Hangterv: Deák Tamás. Ügyelő: Kerezsy Imola. Rendező: Andrei Şerban.
Szereplők: Kézdi Imola, Bogdán Zsolt, Györgyjakab Enikő / Pethő Anikó, Hatházi András, Szűcs Ervin, Varga Csilla, Csutak Réka.

Kolozsvári Állami Magyar Színház, új stúdióterem, 2012. január 23-24.

Facebook Comments