…nyilvánvaló illúzió a The Wooster Group, a Théâtre du Soleil vagy Robert Wilson kilátásba helyezése.

A Trafó-pályázat művészeti vonatkozású része alapvetően három kérdéscsoport kidolgozását írta elő: a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészeti koncepcióét; a Trafó addigi működésére vonatkozó észrevételeit; az alkotótársak, együttműködő partnerek felsorolását. Bozsik Yvette 2011. december 2-i pályázata1 elsősorban a második problémakörre fordítja a legnagyobb figyelmet.2 Röpke bevezetése jelzi (igaz, implicit módon): ahogy válságban van a gazdaság, a társadalom, a kultúra, krízisbe jutott a Trafó is, s erőteljesen azt sugallja: a Liliom utcai produkciós és befogadó műhelyben nincsen elegendő bizalom és nyugalom az önfeledt alkotáshoz, a Trafó kirekeszt, s nem nyitott az együttgondolkodásra.
Az ő elképzelése szerint a Trafó „az egyetlen olyan befogadó rendszerben működő művészeti tér, ahol a hazai és nemzetközi kortárs művészet megjelenési lehetőséget kap”, ahol „[a felkért alkotók n]em az én ízlésemnek kell, hogy megfeleljenek. Sokkal inkább az önmagukkal szemben támasztott követelményeknek.” Színházvezető művész művészeti koncepcióval szokott egy-egy intézmény élére kerülni. Elképzelhetetlen, hogy személyes ízlésével, tudásával, tapasztalatával ne befolyásolja az ott folyó alkotómunkát, ellenkezőleg: tartózkodjon ettől.
A Magyar Narancsnak adott interjúban3 a Trafó „ízlésterrornak” nevezett munkamódszerét pályázóként már finomabban írja körül. „Az évek múlásával […] mindinkább a közönséget kiszolgáló intézménnyé vált. A kezdeti bátorságát és nyitottságát is kissé feledve elindult […] a nemzetközi mezőnyből a fesztiváldíjas, nem kockázatos előadások meghívására törekvő divatos színház működtetése felé. […] A hazai alkotók úgy érezhették, hogy kiszorultak. […] Ahogy [a Trafó] egyre népszerűbb lett a közönség körében, úgy vált mindinkább az aktuális trendek kiszolgálójává.”

Ezek a megállapítások nyilván arra alapoznak, hogy a Trafó táncos, színházi, cirkuszi, irodalmi vagy képzőművészeti programjai mára megtalálták saját közönségüket – a ház előadásainak sofműfajúságából eredően nem egy homogén csoportot, hanem több, időnként természetesen fedésbe kerülő réteget. Ez igen örömteli eredmény, hiszen mindenféle művészet célja végső soron a befogadót elérni. Ennek során a Trafó (történetének általam ismert szűk kilenc évében) egyszer sem vált – sem a közönség, sem más – kiszolgálójává.
Ami a nemzetközi mezőnyből való válogatás kockázatkerülését illeti, világosan érzékelhető, hogy a külföldi társulatok kiválasztásában, bemutatásában többféle szempont érvényesül: egyfelől fesztiváldíjas előadások meghívása (de persze triviális, hogy rizikó nélküli színház nincsen); másfelől a Trafóban időről időre megforduló „kockázatos” és „nem kockázatos” alkotók és pályájuk nyomon követése; végül pedig idehaza ismeretlen, új utakon járó művészek és produkciók bemutatása. E három szempont együttes érvényesítése – melyet Bozsik Yvette pályázata negligál, de alternatívát nem kínál fel – szavatolja a sokféle közönségigény lehető legszélesebb körű kielégítését, és biztosítja a Trafó nyitottságát, kínálatának komplexitását. A teljesség igénye nélkül, csupán az elmúlt évekből: Anna Teresa de Keersmaeker, a Rimini Protokoll, Philippe Quesne, Akram Khan, Tim Crouch vagy a Cirkus Cirkör előadásainak meghívása a maga idejében is, most is hiánypótló (volt) a magyar palettán – bemutatásukat ez hitelesíti; az amerikai Reggie Watts és a Young Jean Lee Company, az észt Teater No99 vagy a kanadai Dave St-Pierre (a Kortárs Drámafesztivál kezdeményezésére meghívott) produkcióival semmiképpen nem mehetett biztosra a Trafó. A vissza-visszatérő együttesek mind nagyobb szakmai érdeklődéssel és közönségigénnyel találkoztak: a Trafó nem a trendek követőjévé, hanem trendteremtővé, alakítóvá vált idehaza, sőt – jóval inkább, mint amennyire ez józan logika szerint egy közép-kelet-európai főváros intézménye számára lehetséges volna – nemzetközileg is.

Nem értek egyet Bozsikkal, miszerint a Trafóban minden hazai alkotónak megmutatkozási lehetőséget kellene kapnia. Természetes, hogy a Trafó művészeti vezetése, e szakmailag potens, a hazai és a külföldi viszonyokat egyformán ismerő, nemcsak belső munkatársakból álló team szelektál. És ez nyilvánvalóan konfliktusokat szül. Ugyanakkor – Bozsik Yvette állításával ellentétben – a magyar független színházi társulatok, műhelyek mindegyike szerepelt a Trafóban, ráadásul az elmúlt három évben, így a Krétakör, Pintér Béla és Társulata, a HOPPart, a Maladype, a TÁP Színház, láthatóak voltak a FÜGE-produkciók és Mundruczó Kornél darabjai is, valamint a független színházi szcéna további élvonala: a PanoDráma, a Természetes Vészek Kollektíva, a KoMa, a Baltazár – azonkívül természetesen a Horváth Csaba vezette Forte Társulat és a Bozsik Yvette Társulat vagy az Orlai Produkciós Iroda előadásai is. Maga Bozsik Yvette szó szerint ugyanezeket a „kiszorult” magyar együtteseket hívná meg pályázatában. (Egyedül az amúgy saját játszóhellyel rendelkező Szputnyik beharangozott előadása hiúsult meg – Bozsik természetesen őket is beígéri.)
Ugyancsak meglepő a meghívásra kiszemelt külföldi társulatok névsora.4 Csupa fesztiváldíjas, „nem kockázatos” szereplő, egy részük volt nálunk, vagy egyenesen visszatérő vendég. A Derevo például már 1992, a sheffieldi Forced Entertainment 2007 óta. Az ugyancsak visszatérő DV8 Physical Theatre Can We Talk About This? című produkciója kevéssel e sorok megjelenése előtt látható három alkalommal a Trafóban, a Temps d’Images fesztivál 2012-es kiadásában. Egyedül a LAByrinth Theater Company új név a listában, amely profiljában is, formátumában is a Trafóhoz illik. Merthogy nyilvánvaló illúzió a The Wooster Group, a Théâtre du Soleil vagy Robert Wilson kilátásba helyezése, lévén technikailag, infrastrukturálisan és/vagy anyagilag nem volt, nincsen, és nagy valószínűséggel belátható időn belül nem is lesz olyan intézmény, amely a meghívást megengedhetné magának.5 A nemzetközi mezőnyből elsőként a bukaresti Bulandra, az egyik legfontosabb és legelismertebb román kőszínház meghívása tűnhet föl – amely ugyancsak több alkalommal járt már Magyarországon -; de hát hogy kerül a Trafóba egy mindenestül klasszicizálódott, konzervatív kőszínház előadása? Az ember egy körül nem írt profilbővítési koncepcióra gyanakszik.

Szóról szóra (PanoDráma). Koncz Zsuzsa felvétele

6 Bozsik Yvette szeretné kinyitni a Trafó ajtaját a gyerekközönség számára. Nem vitatom, hogy nagy szükség van kortárs gyerek- és ifjúsági színházi előadásokra, helyenként kísérletekre. Vannak is erre szakintézmények Nyugat-Európában, amelyek a színház, az iskola és bizonyos szempontból a művelődési ház funkcióit egyesítik. E feladatra a Trafó nemcsak jelenlegi profilja miatt nem alkalmas (amit ebből vállalhat – a beavató színházi programot – magas hatékonysággal jelenleg is végzi), de egy játszóhelyes, nem is túl kicsi színházi térként infrastrukturálisan sem. Az elképzelés nincs részletezve, mindenesetre a pályázat „idehaza még kezdeti próbálkozásait élő” kísérletnek mondja a csecsemőszínházat, noha a műfajnak Magyarországon is egyre komolyabb szakirodalma és több mint félévtizedes gyakorlati története van.
Sorra véve a IX. kerületi kulturális helyszíneket felemlíti többek között a Művészetek Palotáját, a Nemzeti Színházat, a Stúdió „K”-t, a Pinceszínházat, a Ráday Könyvesházat és a Kultuccát, valamint a Stúdió „K” régi helyén létrejött Sanyi és Aranka Színházat és Operát, amelyet a Bethlen Téri Színházzal (Közép-Európa Táncszínház) együtt a Trafó amolyan külső helyszíneként működtetne. Nem tisztázva, hogy ez a két intézmény megőrizné-e eredeti profilját, vagy a Trafó – elsősorban infrastrukturális – szükségleteinek kiszolgálójává válna. A IX. kerületi egyéb színházi, művészeti létesítményeivel való együttműködésről csak annyit olvashatunk, hogy a Trafó ebben a környezetben „kell hogy megtalálja saját profilját és közönségét”. A Trafó elmúlt tizenhárom éve alatt tiszta profilt és jelentős közönségbázist alakított ki, a pályázati felhívás pedig nem ír elő profilváltást, a jelenlegi arculat megtartását körvonalazza.
1 Forrás: http://szinhaz.hu/images/2012/januar/01_16/bozsiky_trafo_palyazat_szinhazhu-nak.pdf, utolsó letöltés: 2012.01.30. A pályázatból kiemelt idézetek minden esetben szöveghű közlések.
2 A támogatók és az együttműködők – a pályázat tartalomjegyzéke szerint egyoldalnyi – listáját Bozsik Yvette nem hozta nyilvánosságra.
3 „A győztes áruló, a vesztes mártír”. Sisso interjúja Bozsik Yvette-tel. Magyar Narancs, 2011/13. http://magyarnarancs.hu/film2/a_gyoztes_arulo_a_vesztes_martir_-_bozsik_yvette_tancos_koreografus_rendezo-75825, utolsó letöltés: 2012. január 29.
4 NB: Bozsik Yvette pályázatának Színházi programok című fejezete mindösszesen tizenkét sornyi szöveg, a meghívni szándékozott társulatok névsorával együtt is alig haladja meg a tizenötöt. Ez részletes, több évre szóló művészeti koncepciónak meglehetősen kevésnek tűnik.
5 Robert Wilson rendezte teljes előadás – az 1992-ben készült Doctor Faustus Lights the Lights – egyetlen alkalommal szerepelt hazánkban: 1994-ben, hatalmas anyagi és technikai áldozatvállalások, hosszas előkészítő munka árán a Madách Színház nagyszínpadán.
6 Vagy a pályázó személyes ízlésére. „Nagyon szeretem a román színházat”, mondja e lapszám hasábjain Bozsik Yvette.

Facebook Comments