Két magyar sztár, ha találkozik Feydeau színpadán.

A nő: élesre fent nyelvű kikapós szépasszony.

A férfi: kicsit slemil, kicsit lomha, de azért rámenős és sármos.
A nézők a Csak szex és más semmi című habkönnyű profi mozi-bohóságból emlékezhetnek üdítő párosukra. És bár álltak együtt a Radnóti színpadán, a közös vígjátéki szerepek eddig valahogy elkerülték őket.
A Thália előadása az ő duettjükre épül. (A mozis előtörténet jótékonyan megágyaz a színi komédiának.) Van persze történet is, kicsit szaggatott, kicsit csúszkálós; hat Feydeau-egyfelvonásosból gyúrta össze a matériát a fordítást is jegyző Hamvai Kornél. Hamvai Feydeau-specialita, A hülyéje címmel játszott műfordítói remeklése Egertől az Örkényig sikert aratott. Most is ülnek a hamvais gegek, peregnek a poénok, siklanak a dialógusok, s a Thália közönsége, mi tagadás, vevő a sikamlós humorra. Béres Attila rendező az üzembiztos bohózatíró életrajzi darabjának üzembiztos lebonyolítására törekedett. Mondhatni, meglehetősen konvencionálisan nyúlt Feydeau-hoz. S nemcsak a századelős miliő rekonstruálásában, az édes-bús hangulatok felidézésében (az epizódokat francia sanzonok és nosztalgikus vetített képek kötik össze), hanem a klasszikus bohózati fordulatok kiaknázásában, a játékstílus megteremtésében.
A szín a századelő zsúfolt párizsi szalonja. Horesnyi Balázs festői színpadképe pazar hátteret teremt a komédiához: a bőrkanapék, a berendezési tárgyak polgári jólétről tanúskodnak. Mikor a joviális pszichiáter-apa megérkezik, hogy bemutassa lánykáját leendő vejének, a vőjelölt épp az inas hatása alatt áll. A derék lakáj ugyanis hipnotizálja urát, rátestálva szolgai teendőinek jelentős részét. Úgy is, mint a takarítást, a tűzifahordást. Ez a kisebb baj. Van nagyobb is: a férjjelölt egészen furcsán kezd viselkedni. Előbb látványosan lealázza leendő hitvesét. Majd majomként vinnyogva és banánt rágcsálva oszlopra kapaszkodik. Ez már sok a professzor-apának. Az óhajtott frigy meghiúsulni látszik, ám a gaz inas lelepleződik, s hőseink mégis egybekelhetnek. Jöhetnek a házasság bonyodalmai. Van belőlük elég. Gerard Toudoux-t, a játék férfihősét (Csányi Sándor) hol durcás, hisztis férjként, hol mulya parlamenti képviselőként, hol duhaj fogorvosként látjuk viszont. (Toudoux és Saraux – a polgármestert nevezik így, Szombathy Gyula játssza -, e két beszédes név is némi humor forrása.)

Csányi Sándor és Schell Judit / Schiller Kata felvétele

Hitvese, Clarisse (Schell Judit) csipetnyit unatkozó, bájait alig takargató virgonc asszonyka, harcos amazon, majd válni készülő elszánt feleség. Bukdácsolásaikba időről időre belekontárkodik az öntudatos inas (Szegezdi Róbert játssza, több más szereppel együtt), a cserfes szobalány (Kovács Vanda, ő még bábát is alakít), s a lány rátarti szülei, Mme de Champrinet (Egri Kati) és férje (Szombathy Gyula). Az előadást Schell vidor fiatalasszonya és Csányi akkurátus, lökött férje viszi a vállán. Csányinak igencsak jól áll a kicsit nehézkes, kicsit értetlenkedő, fel-felcsattanó, fiús bájt és férfias vonzerőt elegyítő papucsférj figurája. És Schell is könnyedén feledkezik bele a tűzrőlpattant, minden hájjal megkent ibolyakék ártatlanságba. Dühödten kergetőznek. Véget nem érőn civakodnak. Schell fiatalasszonyát tépik, cibálják, cipelik, vonszolják keresztül-kasul a színen, mígnem valahol egy ölelő férfikar szögletében landol. Csányi könnyed és laza – az előadás legjobb pillanataiban. Semmi manír, semmi erőltetett nagyvonalúság, csak a megdolgozott gesztusok, a kétértelmű pillantások, selma mosolyok. Schell asszonykája sistergő energiabomba. Lehengerlő érzelemcunami. Sodró erejű, mégis finoman elegáns.

A játék egy pontján az áttetsző alig semmiben pihegő és sertepertélő nőci popóját megcsípi a darázs. A csúnya sebet azonmód orvosolni kell, méghozzá a leghagyományosabb módon. Szájjal történő kiszívással. (A férj gyakorlott ebben, végzett már ilyen életmentő műtétet, igaz, egy korosabb dáma nyakfodrain.) Több jelentkező is akad a műveletre. Végül egy alkalmi látogató lesz a befutó. Nyitott ablak előtt végzik a beavatkozást. A szomszédból, ki más, a ráérős miniszterelnök, Clemenceau kukucskál át. A jelenet igencsak kacagtató; a századelőn vagyunk és francia bohózatban.
Az előadás legüdítőbb perceit Schell és Csányi kettősei szolgáltatják. Adogatják egymásnak a poénokat, mint a megcsavart pingponglabdát. Néha csúsztatnak is, de majdnem mindig leütik a magas labdát. Mégis, ide-oda csúszkál a játék az elszabadult komédiázás s a röhögtető és röcögtető bulvárjátszás között. Hajszál híján lemegyünk kutyába, aztán mégis visszakapaszkodunk a normál bohózati tempóba. Van egy jelenetsor, amikor férfihősünk fogorvosi tudományából tart bemutatót. A kezelésbe vett páciens a szegény após („családon belül marad”). A fúrógép úgy sivít, mintha vaslemezt darabolnának flexszel. A felgerjedt doktor kézzel ráncigálja ki az ép fogakat. A nyomorultul óbégató férfi szájából csorog a vér, a jelenet meg ott imbolyog a rémbohózat és a blődli határán.
Az előadásra ráfért volna némi dramaturgi szigor. A lendületesebb első játékrész után elfárad, elszabadul, majd zuhanórepülésbe kezd a produkció. Amelyen bár végig sokat lehet nevetni, úgy tűnik, a rendező elég nagy kilengéseket engedélyezett játékosainak. Stílusegység, na az nem teremtődik. Csak az esszenciális pillatanokban, Schell és Csányi intim jeleneteiben.

Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig
Egyfelvonásosokból írta Hamvai Kornél. Díszlettervező: Horesnyi Balázs. Jelmeztervező: Velich Rita. Rendező: Béres Attila
Szereplők: Csányi Sándor, Schell Judit, Szegezdi Róbert, Szombathy Gyula, Egri Kati, Kovács Vanda

Thália Színház, 2012. június 21.