A szórakoztatás mellett lehetőséget teremt a gondolati reflexióra is.

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

Vajdai Vilmos rendezéséből nem derül ki egyértelműen, mikor is játszódik operett-retrója: akár az ötvenes évek „szűrt levegője” reked a kulisszák mögött „aki nincs velünk, az ellenünk van” szlogenjével, akár a hatvanas évek „aki nincs ellenünk, az velünk van” jegyében meginduló kádári konszolidációja ölt testet a Szerencsés flótás kisembereinek kínosan nem közéleti, hangsúlyosan magánéleti vívódásaiban, a korabeli és kortárs politikai éra megidézése elsősorban a tüntető hiány formájában valósul meg. E módszer sikerét bizonyítja, hogy miközben a könnyed, nevettető, zenével, szóval, tánccal, látvánnyal, színészi játékkal és ezek viszonyával egyaránt bravúrosan operáló előadás felmutatja az operett műfaji lehetőségeit, finom iróniával és csöppet sem komolykodva, de a szórakoztatás mellett mégiscsak lehetőséget teremt a gondolati reflexióra is.
A Békeffy-Fényes-Szenes jegyezte eredeti darabot 1955-ben mutatták be, amikor is az ötös lottó nyereménye köré szőtt bugyuta szerelmi történet a szovjetizálás anomáliáit nyögő, nem éppen dübörgő gazdasági és meglehetősen paranoiás társadalmi légkörben élő budapestiekkel volt hivatott feledtetni a reménytelenséget és perspektívátlanságot. (A remény színházában rejlő propagandapotenciált felismerő államhatalom támogatása révén ekkoriban vált a szélesebb rétegek számára általánossá a korábban luxusszámba menő színházlátogatás.) A rendszer épül és szépül, a kollektív pénztelenség kézzelfogható közelségbe hozza a hőn áhított társadalmi egyenlőséget, a sok szolidáris elvtárs nagylelkűen megosztja azt a keveset, ami van, a legnagyobb feszültséget pedig az alaptalan féltékenység, illetve a gyermeteg és természetesen megalapozatlannak bizonyuló gyanú okozza a közösségben (értsd: kollektívában), de ez utóbbit is csak „a pénz bajjal jár” logikája, és véletlenül sem holmi besúgói gyakorlat gerjeszti.
Az más kérdés, hogy Vajdai rendezésében a kísérteties, talpig feketébe öltözött ügynöktől mindenki retteg, pedig ő csak a nyereményt igazoló cetlit kézbesítené kitartóan (mígnem csapot-papot és kimért ügynökmodort odahagyva elrohan, mert „állítólag banán érkezett”). Vagy hogy a neves elmegyógyintézet nevét hiába is keresi a nővérke: megszűnt és egyben törlődött is emlékezetéből. De azért ez mégis inkább a hatvanas évek világa, a Nyugatról beszüremkedő „imperialista” modern és a keleti „ésszerű” szocreál kedélyes találkozása, a beat-nemzedék pszichedelikus őrületének átsejlése a táncdalos, ki mit tudos, szocialista erkölcsösség képmutatásán és a lakótelepi modernizáció sivárságán. Opart mintás, „A” vonalú mini ruhák váltakoznak a piros cipős, tupírozott hajú Csinibaba-divat pöttyös kartonanyagával és az ironikus módon igen korhűnek ható, valójában a retró iránti nosztalgia jegyében mai márkaüzletek polcairól ismert ruhákkal, amelyeket Gergye Krisztián koreográfiája mentén hoznak mozgásba a színészek és a táncosok – az előbbiek éppolyan izgalmas és hibátlan kivitelezésben, mint az utóbbiak. A mozgásvilág némiképp Kovásznai György 1979-es Habfürdőjének groteszk képeire emlékeztet: a musicales, szürreális animációs film kortárs társadalomkritikaként ugyan lényegesen összetettebb képlet, de Vajdai humora közel áll Kovásznaiéhoz.

A Szerencsés flótás önmagukban se nem túl izgalmas, se nem igazán újszerű karaktereit gesztusaik-grimaszaik-szólóik teszik egymástól jól megkülönböztethetően jellegzetes alakokká. Dankó István hetyke-mitugrász jó barátja, Fekete Ernő „itt sem vagyok” maflája, Keresztes Tamás gyomorbajos-neurotikus rajzfilmfigurája vagy Fekete Ádám különc, a nézőket rendezői alteregóként kalauzoló konferansza bizonyítja, hogy a hozott anyagra építő rendező és a koreográfus jól ismert csapattal dolgozott. Kevésbé karakterisztikusak a női szereplők: a libák libák, a jó kislányok jó kislányok, a kisstílű dizőzök ügyesen ügyetlenkedők, de egyéni ízt csak Szilágyi Katalin Blankáján érezni, ahogyan finomkodóan nőies és tipp-topp manikűrös álarca mögül időről időre kikandikál tenyeres-talpas bumfordisága.
A szereplők hátterét előbb össze-, majd a minta belevágása után széthajtogatott papírlapra emlékeztető, háztetővonalakból stilizált várossziluett adja, folyamatosan vetített animációval színesítve. Hol lakótelepek ablakai, hol tűzfalak pirosa, hol hullámlemez által fémjelzett szocreál modernség látható, a drámai pillanatokban a korabeli Budapest fényreklámjainak tipográfiájával kiírt, jellegzetesen akkori reklámfilmes technikával animált feliratokkal ékesítve. A képek éppúgy „reagálnak” a színpadi akciókra, mint a színészek feje fölött, mintegy az erkélyen elhelyezkedő, időnként kiszóló, máskor lentről instruált zenészek, a Budapest Bár tagjai, akik a korabeli operettek, táncdalok, slágerek kortársi átirataival (a tőlük megszokott dzsesszes-cigányzenés hangszerelésben) teremtik meg a hangulatot.
„A humor, az nagy kincs” – mondja Fekete Ernő Kiss Péterként -, „de nekem egy vasam sincs”. Pedig az összefüggés talán fordított: minél inkább döglődik a gazdaság és ezzel szoros összefüggésben a politikai szféra morálja, annál nagyobb szükség van könnyű, nevettető nyári operettre, kabaréra, pesti viccre. Amely, ha hofisan vitriolos vagy propagandaízű, a feledtetés programjának ellenszegülve, éppen hogy emlékeztet – mert szöges ellentétben áll a mindennapok tapasztalatával, amit tudatosan vagy önkéntelenül kiforgat, és így elviselhetővé tesz.

Békeffy István – Szenes Iván – Fényes Szabolcs: Szerencsés flótás (FÜGE – HOPPart – TÁP – Budapest Bár)
Zene: Farkas Róbert. Koreográfus: Gergye Krisztián. Díszlet: Horgas Péter. Jelmez: Bujdosó Nóra. Videó: Balogh Balázs, Taskovics Éva. Jelmez-világítás konzulens: Terebessy Tóbiás – Medence Csoport. Haj, smink: Gerő Anna. Dramaturg: Sebők Bori. Rendezőasszisztens: Gerlóczi Judit. Produkciós vezető: Kulcsár Viktória. Rendezte: Vajdai Vilmos.
Szereplők: Fekete Ernő, Kiss Diána Magdolna, Ujlaki Dénes, Dankó István, Szilágyi Katalin, Tasnádi Bence, Németh Juci, Keresztes Tamás, Behumi Dóri, Gergely Katalin, Pálos Hanna, Barabás Richárd, Farkas Róbert, Kollár-Klemecz László, Fekete Ádám. Zene: Budapest Bár – Farkas Róbert, Farkas Richard, Kisvári Ferenc, Farkas Mihály, Ökrös Károly. Táncosok: Asztalos Dóri, Barabás Anita, Feledi János, Katonka Zoltán.

Városmajori Szabadtéri Színpad, 2012. augusztus 2.

Facebook Comments