Majsai-Nyilas Tünde különben nem egyedül játszik, hanem egy kerekes székkel.

Éppen negyedszázada, hogy Esterházy Péter bősz nyomozásra késztette a korabeli irodalmi életet azzal, hogy egy ismeretlen szerző, Csokonai Lili munkájaként jelentette meg a Tizenhét hattyúkat. Akkoriban a rejtélyről és annak megfejtéséről szinte több szó esett, mint magáról a regényről. Mára mindez a mű kapcsán megemlítendő érdekességgé szelídült, Csokonai Lili alakja pedig beépült az irodalmi köztudatba, valahová Weöres Sándor Psychéje mellé, sőt, azóta botrányos életű húga is született Spiegelmann Laura személyében.

Majsai-Nyilas Tünde / Schiller Kata felvétele

A Tizenhét hattyúk fiktív önéletrajz, voltaképpen banális, néhol melodramatikus történet egy húszéves lányról, hányatott gyermekkoráról, szerelméről a nős újságíróval, az őt kerekes székbe kényszerítő balesetről, magára maradásáról. És persze sokkal több annál: sorstragédia és női mitológia. Az 1980-as években játszódó történethez azonban a szerző egyedi, archaizáló, a XVIII. századi önéletírókat felidéző nyelvet teremtett. A műből készült monodrámának éppen az lehet az egyik legfontosabb kérdése, hogy ez a nyelv hogy tud megszólalni a színpadon, mennyire követhető és átélhető. Majsai-Nyilas Tünde megszólaltatja. Kell néhány perc, míg rááll a fülünk, de attól kezdve Csokonai Lili természetes nyelvévé, beszédmódjává válik – egyszerűen jó hallgatni.
Sopsits Árpád rendezése néhány karakteres jelzéssel jelöli ki az önvallomás koordinátarendszerét. Az előadás kezdetén Majsai-Nyilas Tünde gézzel körbetekert fejjel, testtel gurul be a színpadra, legöngyölíti magáról a tekercset, beszélni kezd magáról, majd az előadás végén újra magára tekeri a gézcsíkot. Ugyanezt a kitárulkozást-bezárkózást jelzi a térkezelés is. A színpad szűk előtere előbb háromszög alakúvá tágul, később mélységet kap, majd végül újra összeszorul, jelezve egyben Lili életlehetőségeinek, perspektíváinak változását is. A látványvilág meghatározó eleme még a színpadot határoló két falra feldomborított hatalmas napóra is, ami a falak mozgatásával az idő szorításának képzetét kelti, és rímel az előadás végén emlegetett, mindent befedő, eltakaró por képére. A napóra hatalmas mutatóját még külön játékba is vonják. A színpadkép másik meghatározó eleme egy angyalszárnyakkal felszerelt WC, az égből lelógó toalettpapírral, a földhözragadt és a mitikus egyidejűségének könnyen megfejthető jelképével. (És ha már angyal: úgy tűnik, a Hősök tere az angyalszoborral az idei színházi szezon emblémájává válik, mert nem csak az Angyalok Amerikábancímű előadásban vetítik ki, hanem itt is, és azon sem csodálkoznék, ha a katonás Heldenplatzban is feltűnne valahogy.) A nagy szerelem, Kéri Márton pedig egy ronda, időnként világító szemű béka képében van jelen, akiből csak nem akar királyfi lenni.

Majsai-Nyilas Tünde különben nem egyedül játszik, hanem egy kerekes székkel. Aki már próbálta, tudja: még tolni sem olyan egyszerű ebben a nem sima és nem egyenes világban. Itt azonban nem is csak arról van szó, hogy megtanult ide-oda gurulni vele. Folyamatosan átváltoztatja: hol autó lesz belőle, amiben szerelmeskednek, hol műtőasztal, ahol abortusz zajlik, hol egyszerűen csak egy szék, hol pedig börtön. Színésznőt próbáló feladat ez a közel kétórás folyamatos és igen intenzív jelenlét, ahol a nyelvvel és a kerekesszék technikával úgy kell megküzdeni, hogy egyik se kerekedjen a lényeg, a karakterteremtés fölé. Majsai-Nyilas Tünde Csokonai Lilije megéli a végleteket: a testre hallgató vad életigenlést, folytonos szerelemvágyat és a külvilág idegenségétől való ódzkodást. Egyszerre ösztönlény és öntudatos, intelligens nő. És még humora is van, nem is kevés. Néhány, a premierizgalomból eredő bizonytalanságtól eltekintve végig bírja erővel ezt a hosszú, nehéz futamot.
Az archaikus szöveg néha, egy-egy mondat erejéig zökken egyet, mint például, amikor a Prognózis együttes 1986-os slágerszövege kerül be az Esterházy-regénybe: „Tele van a város szerelemmel, nem baj, ha egyedül vagy (Rádió); de baj.” A sláger az előadásban is elhangzik, a falak zárulnak-szűkülnek, a por „nyüzsög, bozsog”, Csokonai Lili húsz éves, és neki is van egy prognózisa: még sokáig fog élni, tolókocsiban, egyedül. Hogy így lett-e vagy sem, azt csak ő tudja, meg esetleg Esterházy Péter. Ami a színpadi életét illeti, a prognózis biztató: most, huszonöt évvel később, életre kelt.

Esterházy Péter: Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk
Adaptáció: Falussy Lilla, Majsai-Nyilas Tünde, Sopsits Árpád. Látvány: Füzér Anni, Sopsits Árpád. Jelmez: Füzér Anni. Rendezte: Sopsits Árpád.
Előadja: Majsai-Nyilas TündeVígszínház, Házi Színpad, 2012. október 5.