...lapos, érdektelen - és még a humora is szűkre szabott.

Olyan, mintha valamiféle rossz értelemben vett maeterlincki szimbolizmus vezette volna Spiró Györgyöt arra, hogy édes kis öregek legyenek a príma környéken található, beszédes nevűnek éppen nem nevezhető Édes otthon lakói. Olyan, mintha Spiró, ez az embereket máskor oly mélyen látó, oly metsző pontossággal ábrázoló drámaíró most mellélőtt volna; mintha tudni vélne valamit a darabjáról, amit senki más nem vett észre, vagy ha észrevett, nem foglalkozott vele, vagy ha foglalkozott vele, nem kellő hatékonysággal tette. Akárhogy történt is, a Marton László rendezte előadás lapos, érdektelen – és még a humora is szűkre szabott. Pedig komédia volna a Príma környék, még ha a leggroteszkebb fajtából is: fekete „öregek otthona” humorral fűszerezve tálalt vadkapitalizmus-pörkölt. De nem elég erős a szöveg, nem elég érdekesek a karakterek, nincs valódi feszültség és nincs semmi váratlan fordulat. Azt ugyanis, hogy mi a szürreális végkifejlet – vagy inkább nevezzük titoknak -, minden valamire való néző már az első felvonásban kitalálja abból, hogy az öregek otthonát is magába foglaló kastély egyik szárnyába gazdag orosz és német vadászturisták járnak kétlábúakra vadászni. És hiába lenne az egyre abszurdabbá váló alaphelyzet csupán ürügy Spirónak, hogy tükröt tartson elkorcsosult emberi viszonyainknak – a történet annyira szegényes, hogy minden mélyebb gondolat, ironikus célzás, megjegyzés és kikacsintás, egyszóval mindaz, amitől egy Spiró-darab Spiró-darab lesz, kilóg belőle.

prima-kornyek-foto-szkarossy-zsuzsa_6446

Jelenet az előadásból / Szkárossy Zsuzsa felvétele

Hegedűs D. Géza, aki szemmel láthatóan nagy feladatként tekintett a főszereplő Sunyi Bá megformálására, úgy tűnik, még nem találta meg a bizalmi kastélymindenes karakterének valódi mivoltát; túl nagy lendülettel veti bele magát indokolatlanul hosszú és súlytalan monológjaiba, és azt a benyomást kelti, mintha ő maga sem tudná eldönteni, hogy a gondnok-vadász-idősgondozó kicsoda is valójában. Mintha kivasalták volna a hangját – ahogy kivasalhatták a szereplők mozgását és az előadás ívét is. De nem csak ő, minden színész keresi a helyét a színpadon. Olcsó vígjátéki klisék mögé rejtőzve próbálják átvészelni az előadást – mert az emberihez csak a legritkább pillanatokban férkőznek hozzá. Igó Évának, az otthonba látatlanban is önként beiratkozó okos néninek és a lányát játszó Péter Katának majdnem sikerül – de az értetlenséggel vegyes gyűlölettel átszőtt szülő-gyermek kapcsolat hirtelen feltörő indulata túlzásba fordul át. Csőre Gábor és Járó Zsuzsa házaspárja szappanoperába illő felszínességgel kényszerül figyelmen kívül hagyni az egyre nyilvánvalóbb igazságot, miközben szerepük takaréklángon égeti társadalmunk vélt vagy valós álgondoskodásának fáklyáját. Herczeg Adrienn menedzserdomina Jolikaként nem diktátort, hanem kiégett, ámde agresszív banki ügyintézőt alakít; Börcsök Enikő nőfigurája is céltalanul rezonál, üres metaforaként vegyítve a családját otthagyó apa iránti ellenszenvet és a gondoskodás ösztönét.

Tényleg el kellett volna dönteni, miről szól a Príma környék. Hogy olcsó abszurd komédiát, mélyre hatoló társadalmi drámát, vagy ezek érvényes keverékét állítja színpadra Marton László. Most csak kapkodás látszik, amiben egyformán feleslegesek és esetlegesek a karakterek és az időnként fel-feltűnő, egyébként nagyobb érdemre hivatott képek – a holdfénnyel világított dzsungel-kert, az öregeket halálba gurító, majd a lövések után üresen visszatérő kerekesszék-halálvonat, vagy a vörös hajnalba forduló állati tivornyazaj. Nincs arról szó, hogy a Príma környék ne vetne fel fontos kérdéseket – de ezekkel csak sekélyesen sikerül foglalkoznia. A sikertelenség a szövegbe van kódolva – a színpadon állók pedig tehetetlenek.

Spiró György: Príma környék
Díszlet: Khell Csörsz. Jelmez: Lisztopád Krisztina. Dramaturg: Radnóti Zsuzsa. Rendező: Marton László.
Szereplők: Hegedűs D. Géza, Herczeg Adrienn, Csőre Gábor, Járó Zsuzsa, Börcsök Enikő, Igó Éva, Péter Kata, Keres Emil, Gere Dénes Ákos, Kocsó Gábor, Lázár Balázs, Gilicze Márta, Horváth Veronika, Varga Klári.

Pesti Színház, 2012. október 12.

Facebook Comments