A karakterek néha már a paródia határáig elrajzoltak…

„Oroszhon! Oroszhon! Hová repülsz? Felelj! De Oroszország nem felel.” – áll a Holt lelkek végén, igaz, ez a részlet az előadásban nem hangzik el. Valló Péter azonban nem bízza sem ránk, sem a véletlenre, hogy a XIX. századi Oroszországban magunkra ismerjünk: a nyitó- és a záró képben is bejön a színpadra az összes színész, és felkapcsolt nézőtéri fényeknél, utcai ruhájukban néznek bennünket, miközben Bálint András narrátorként a szemünkbe is mondja, hogy semmivel sem vagyunk okosabbak, mint ostoba elődeink, ha rajtuk röhögünk, magunkon röhögünk. A nyitó- és záró kép között is erős, direkt jeleket használ az előadás. A karakterek néha már a paródia határáig elrajzoltak, a mozgások pantomimszerűek. Mintha rájátszanának az epikus művek színpadra állításánál gyakran elhangzó kritikára: itt a mozdulatok, arckifejezések szándékoltan illusztrálják, követik a narrátor által felolvasott szöveget, mégpedig lelassítva, eltúlozva mindazt, amit hallunk.

holt-lelkek-foto-schiller-kata-083

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

A narráció egyébként is kiemelt szerepet kap: Bálint András már az előadás kezdete előtt ott ül a színpad fölötti, erkélyszerű emelvényen, és olvassa a Holt lelkeket. Az első felvonásban jobbára még a szereplők feje fölött üldögél, aztán egyre többször jön le közéjük, belehallgat a beszélgetéseikbe, közbeszól, sőt, mivel ő nem az a bizonyos mindentudó elbeszélő, van, amiről tőlük értesül. Főleg pedig kibeszél hozzánk, ahogy egyébként Csicsikov is, mert ők ketten látnak csak ki abból a világból, amelyben a szereplők élnek. Annak ellenére azonban, hogy a mű epikus jellegére a rendezés ilyen módon rájátszik, használja azt, az előadás a maga háromórás játékidejével a kelleténél terjengősebbnek, hullámzó intenzitásúnak, és még így is túlzottan epikusnak érződik.

A világ pedig, amiben N. kormányzóság lakói élnek, mármint az a része ennek a világnak, ami testi valójában is megjelenik, a helyi elit és néhány belső szolga, végtelenül korlátolt és szűk látókörű. Ebbe a világba az alattuk állók, legyenek élő vagy holt lelkek, nem férnek bele, csak úgy, ha üzletelni lehet velük. Horgas Péter díszletében ez úgy képződik le, hogy ezek a lelkek képek a falon. Sok-sok fekete-fehér fénykép a szürkésfekete falon. (A fényképek a színház által meghirdetett fotópályázat anyagából valók.) De az egész színpadképet ez a két szín határozza meg. Szürke, gurítható és állítható repülőgépülésekből lesz kocsi vagy éppen szalonberendezés. Az utazás-rázkódás ezekben az ülésekben hangsúlyos motívum, szintén a múltat hivatott összekötni a mával – Somody Kálmán nagyon jól adja a kocsist hozzá. A soros házigazda lakását a vászonra kivetített arcképe jelzi, aztán van még egy titokzatos törésvonal a színpad közepe táján, amiről nem tudom eldönteni, hogy része-e a díszletnek, vagy csak valami technikai malőrt nem tudtak teljesen eltüntetni, szívem szerint az előbbire szavaznék. Benedek Mari jelmezei is a mához állnak közel, sok apró, karakterhez adódó részlettel, mint Rudolf Péter autós táskája vagy Petrik Andrea felemás cipője-papucsa. Jólesően tagolja az előadást a Vodku zenekar gyakori feltűnése, vagy inkább feltűnés nélküli játékba épülése. Dalaik mind hangulatukban, mind szövegükben jól illeszkednek az előadáshoz.Csicsikov személyleírását kétszer is meghallgathatjuk, egyszer a narrátor, egyszer pedig a saját előadásában. A se túl öreg, se túl fiatal, se túl kövér, se túl sovány szerepre Rudolf Péter ideális választásnak tűnik. Csicsikovja a messziről jött, az emberi természetet jól ismerő, és ezzel a tudással jól (vissza)élő ügyeskedő. Akit nem lehet gyűlölni, legfeljebb utálni, hogy átvert minket, ha átvert egyáltalán. Ahogy Csomós Mari Dobozocskája sem tud megnyugodni, amíg biztosat nem tud arról, hogy mi az árfolyama jelenleg a holt lelkeknek. Ha valakit, akkor ezt az idegesítő, együgyű, drága öregasszonyt, ezt a Dobozocskát biztosan nem fogjuk elfelejteni, ahogy Csicsikov sem, persze, mert végül, ha csak itt, N. kormányzóságban is, de mégis ő győzi le a furfangos handlét azzal az egyszerű igazsággal, hogy ha valamit nagyon meg akarnak venni, annak jó ára kell hogy legyen a piacon. Schneider Zoltán felhúzott vállú, nyakatlan Kucsevics mackója, Lukáts Andor mániákus zsugorija, Gazsó György kézimunkázó, buta és könnyen manipulálható kormányzója mind-mind szépen felrajzolt karakterek. Adorjáni Bálintnak az idei évadban kijut a duhaj oroszokból: Dmitrij Karamazov után itt Orrjukov szerepében harsány, széles gesztusokkal uralja a színpadot azokban a jelenetekben, amikor jelen van. Martin Márta a decens kormányzóné mellett Sejmesin gazdasszonyának szerepében ad elő egy remek, mezítlábas, havon táncoló jelenetet. Wéber Kata Anna Grigorjevna szerepében magabiztos mindentudó és mindenről véleményt nyilvánító, szinte ikerpárja a nála azért butább Szofja Ivanovnának, akit Petrik Andrea alakít bögrényire festett szemekkel. Szofja Ivanovna felszínessége mellett azonban a színésznő Dobozocska szolgálólányaként mutathat őszinte szeretetvágyat és ragaszkodást is.

Egy kicsit mindig elrémítenek a radnótis bemutatók. Talpalatnyi helyre összezsúfolva az a rengeteg fontos ember, mint most is: főpolgármester, kulturális államtitkár és a többiek – színház a színházban. Hazafelé, a néhány nappal korábbi állapotokhoz képest kiürített, abszurd módon körbekordonozott aluljáróban egyre az a furcsa repedés járt az eszemben a színpad közepén, és az, hogy az innen (nem) hiányzó lelkek most hol vannak? Meg hogy ott vagyunk most is, mi mindannyian, Gogol köpönyegében.

Gogol: Holt lelkek
Fordította és Mihail Bulgakov adaptációjának felhasználásával színpadra alkalmazta: Morcsányi Géza. Díszlet: Horgas Péter. Jelmez: Benedek Mari. Világítás: Baumgartner Sándor. Koreográfia: Fejes Kitty. Zene: Vodku Zenekar. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Rendezte: Valló Péter.
Szereplők: Rudolf Péter, Bálint András, Adorjáni Bálint, Csomós Mari, Schneider Zoltán, Lukáts Andor, Gazsó György, Martin Márta, Szűcs Péter Pál, Wéber Kata, Petrik Andrea, Somody Kálmán, Formán Bálint, Rétfalvi Tamás, Andrusko Marcella e.h.

Radnóti Színház, 2013. január 27.

Facebook Comments