A nyári színházi fesztiválkínálatban mindenki kedvére válogathat, a Thealter a „független, kísérletező, a színházi munkát és műhelygyakorlatot életformaként választó, de a hivatásos, állami vagy kommersz-magán színházi struktúrán kívül” tevékenykedő alkotók és a rájuk kíváncsi nézők találkozási lehetősége, tudható meg a szegedi MASZK Egyesület, a szervező honlapjáról (www.maszk.hu). Kiderül innen az is, hogy összművészeti fesztiválról van szó, a színházi kínálaton kívül kiállítások, koncertek, szabadtéri- és gyermekprogramok is fogadják az érdeklődőket. A nemzetközi jelző értelmében külföldi előadókat is meghívnak, az ún. déli vonal koncepció jegyében járnak el, vagyis „a hármas határ közelében földrajzi és kulturális találkozási pontot kínálva különös figyelmet fordítanak a Balkán és Kelet-Európa izgalmas, újító, alternatív társulataira, a határon túli magyar színházak bemutatására”. A két központi helyszín Szegeden a Régi Zsinagóga (Alterra – Kortárs Előadóművészeti Központ) és a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínháza. A fesztivál eseményei a legnagyobb közösségi oldalon és saját, hivatalos honlapján (www.thealter.hu) is követhetők voltak, utóbbin ehhez a fesztivál hivatalos bloggere is nagyban hozzájárult. A radiomi.hu-n pedig visszakereshető rengeteg, eredetileg élőben sugárzott beszélgetés, interjú, köztük a hasonló nyári találkozók struktúrájából ismerős kritikus órák. Tehát a fesztiválra el nem jutóknak is megvolt és megvan a lehetőségük a tájékozódásra.

Vaknyugat / fotók: Révész Róbert; forrás: facebook.com/thealter

A megnyitó a hagyományaihoz híven performanszformát kapott: a MASZK elnökéről, Balog Józsefről, miközben beszélt, ollóval levágták a ruháját, majd az is kiderült, hogy az idei fesztivál állata a nyúl. A résztvevők között nincs versenyeztetés, díjakat sem osztanak, tehát megmaradhat az egyszerű találkozás felett érzett öröm, mígnem aztán az utolsó napon szintén Balog József – rögtönzöttnek tűnő beszéde végeztével – kiosztott három díjat, arra hivatkozva, hogy a 23 év alatt már megérett erre a helyzetre. Azt gondolom, az önirónia nem áll távol ettől a gesztustól. A díjazottak: egy néző, Lencsés Gyula, aki a kezdetektől jár a fesztiválra, a leglátogatottabb előadás, a Vaknyugat és Horváth Csaba, a kritikusok által díjazott díszvendég.

A különböző szemtanúk leírása és a hivatalos közlemények alapján megállapítható, hogy sok érdekességet tartogatott ez a kilenc nap, azokat emelem ki, amelyek az én érdeklődésemet is leginkább felkeltették.

Kebab

A fesztivál díszvendége tehát Horváth Csaba volt, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, akinek Toldi-koreográfiáját a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya mutatta be (amelynek Horváth az osztályfőnöke), illetve másik koreográfiája is látható volt: Agota Kristóf A nagy füzete, amely a Forte Társulat Szkéné Színházzal közösen készített koprodukciója. Horváth Csaba emellett a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjével, Juronics Tamással együtt Tea for Two címen tréninget tartott több napon át (laikusoknak is akár). A táncnak, a fizikai színháznak tehát különösen nagy szerep jutott, több más előadást is ide lehet sorolni, erről lásd Turbuly Lilla írását a Tánckritika.hu-n: Testközelben

A nagy füzet

Témáját és karakterét szemlélve A nagy füzet hasonlít a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Balog József rendezte Kebabjához és az Átrium Film – Színház első, a Kultúrbrigáddal közösen színpadra állított előadásához, a Vaknyugathoz. Legalábbis a kegyetlenség, az elborzasztó világok körvonalai szembeötlők. A Vaknyugat közönségsikerében minden bizonnyal szerepe van Alföldi Róbert főszereplésének és Gothár Péter rendezésének, tehát a fősodor felbukkanásának – egy függetleneket szerepeltető fesztiválon. Találó a fesztivál bloggerének megjegyzése erről: „Kétségtelen, hogy Alföldi Róbert nevével meg lehet tölteni egy színházat – és kétségtelen az is, hogy ma este nemcsak miatta volt érdemes beülni a kisszínházban meghirdetett Vaknyugatra”. Egyébként „híres” alkotók szerepeltetése nem idegen a fesztiváltól, az egyensúly fenntartása az, amit célul tűznek ki: „ügyelünk arra, hogy ne csak a leghíresebb tengerentúli, nyugat-európai és térségünkbeli csoportokat mutathassuk be közönségünknek, de nyitottak legyünk a most születő progresszív kezdeményezések felé is.” (maszk.hu)

 

Toldi

Ennek szellemében különleges csemegének számítottak a diákság megmutatkozásai. A már említett SZFE-előadáson, a Toldin kívül a kaposvári II. évfolyamos színészhallgatók Jeles András: A nap már lement című munkáját adták elő a szerző rendezésében. A színházzal, tánccal foglalkozó, felsőoktatásban részt vevő hallgatók világa engem mindig különleges bizsergéssel tölt el, hiszen ilyen alkalmakkor műhelymunkájukból előbújva bepillantást engednek nekünk, kívülállóknak, furcsa, elszigetelt világukba, ami miatt az egészet valami misztikus hangulat lengi körbe.

Rajtuk kívül két középiskolai produkciót is láthatott a szegedi közönség: a Janus sr. nevű pécsi középiskolai színházi egylet Balkán című, a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó közönség- és alkotói díjas, és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium A legnagyobb magyar című utcaszínházi előadását. Az első a West Balkán-tragédia kapcsán beszél a fiatalokat érintő problémákról, a második a mai magyar politikai állapotokra reflektál, a magyarnak lenni érzését járja körbe. Nem maradhat említés nélkül Gergye Krisztián Társulatának Opera amorale – amorális opera egy elvonásban, a(e) Bizottság nyomában című előadása, mely szintén a mai közállapotokra reflektál (sokan ki is emelték a két előadás hasonlóságát), melyről Gergye így gondolkozik: „rendkívül abszurdnak indult ez, de végtére is egy kisrealista darabot hoztam össze.” (7ora7.hu). Azon aztán már igazán nem lepődhet meg senki, hogy Székely Csaba-darab is szerepelt a műsoron, ezúttal a Bányavakság, a Szkéné Színház és a FÜGE Produkció jóvoltából.

 

Balkán kapcsolat – Játék fogpiszkálókkal

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, Az ember komédiája című, Sziveri János vajdasági író alakját és művészetét felidéző produkciója Táborosi Margaréta rendezésében és az Aradi Kamaraszínház Oroszok című Viszockij-estje Harsányi Attila és Vihula Mihajlo előadásában kiemelendő a határon túliak közül, utóbbi helyszíne a Csillag Börtön volt, ami kétségtelenül speciális atmoszférát tud teremteni.

Végezetül néhány szó a nemzetközi előadásokról. Nekem szemet szúrt, hogy a legtöbb helyen a Thealter „Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiváljaként” definiálja magát, csak a maszk.hu-n fogalmaznak szerényebben, a „nemzetközi viszonylatban is jegyzett” minősítést használva. Állást foglalni ebben nem tudok, inkább idézek a bloggertől a szlovén Via Negativa A Balkán kapcsolat-programba tartozó három előadásához (Mit mondott nekem Joseph Beuys, mialatt döglötten hevertem az ölében, Játék fogpiszkálókkal és Interjú egy művésszel) fűzött megjegyzéséből: „a Via Negativa mindig kiakaszt, de ennek ellenére, vagy éppen ezért szeretem őket. A Thealterrel közös eddigi történetünkben náluk éreztem többször a balta a fejbe érzést, hogy ülsz a nézőtéren, kapsz egy gyomrost, aztán még jól fejbe is vágnak baltával, és csak fekszel ott és lihegsz, és arra gondolsz, hogy anyám, és hogy még, még, még.” (A teljes bejegyzés itt olvasható: boris kadin, a balkáni donnie darko

23. THEALTER, Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója, Szeged, 2013. július 19-27.