Kovács Dezső búcsúja Budai Katalintól

2013-10-10

Elment egy finom tollú, felkészült kritikus; a pályatársunk, a Kritikus Céh szakmai polémiákra mindig kész, lelkes, megbecsült tagja.

00_in_memoriam_BudaiKati-229x300Budai Katalin

1954-2013

Tavasszal még együtt jártunk Marosvásárhelyen.
Színielőadásokat néztünk, nagyokat beszélgettünk, vitákon vettünk részt, aztán írtunk a látottakról. Jó volt vele együtt lenni, mert okos volt, kedves, empatikus és művelt, és nemcsak a színház területén. Olvasottsága, tájékozottsága lebilincselőnek tűnt.
Magyar-angol szakot végzett az ELTE-n, majd esztétikát, s még a nyolcvanas évek közepén kismonográfiát írt Somerset Maughamról. Irodalmár lett, és színházi ember, dolgozott könyvkiadóknál és a kultusztárcánál, vagy a Frankfurti Könyvvásár magyar programjainak szervezőjeként. Fordított is, köteteket szerkesztett, kulturális lapoknál működött, a Film, Színház, Muzsikánál, a Magyar Naplónál, s publikált számos orgánumban, a Literától a Criticai Lapokon, a SZÍNHÁZ-on át a Kritikáig, a Kisvárdai Lapokig.
Kritikustársam volt, és hű barát; mindig segítőkész partner, ha könyvek, irodalmi művek világra segítése, folyóiratok megmentése, szellemi alkotások menedzselése azt kívánta tőle. S persze hosszú évek, évtizedek óta írt kritikákat, interjúkat, tanulmányokat, irodalomról és színházról; naprakészen, igényesen. Pár éve kétszer is zsűri-társa lehettem a vidéki színházak Thália-beli fesztiválján (az akkori Rivalda Fesztiválon), s újra meg újra megtapasztalhattam, milyen szenvedélyes, elkötelezett híve, pontos és érzékeny krónikása, elemzője a magyar színjátszásnak. Kiváltképp a határon túlinak, a vidékinek, a függetlennek.
Mondják, minden életnek megvan a maga benső logikája; az övé is megvolt.
És most nincs többé. Felfoghatatlan.
Elment egy finom tollú, felkészült kritikus; a pályatársunk, a Kritikus Céh szakmai polémiákra mindig kész, lelkes, megbecsült tagja. Voksai az évadról, lám, itt állnak a szavazólistán.
Fáradhatatlannak tűnt mindig, ha írt, szervezett, lobbizott, ha jó ügyek mellé kellett állni; váratlan halála ezért is döbbenetes. Autóbalesetben halt meg, ötvenkilenc évesen. Sokunknak fog hiányozni.

 

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.