Egyszerre vidám és igen fájdalmas kiáltás a rasszizmus, a kolonializmus, a véres polgárháborúk, az erőszak, az öldöklés ellen, miközben az egységes emberi kultúra ékes bizonyítéka.

Hihetetlen, de mintha megint ott tartanánk, hogy utazunk alig több mint kétszáz kilométert nyugati irányba, és megérkezvén, idegenül toporgunk a minket ott körülvevő, furcsa világban… Nem kezdem sorba venni, hogy a kánikulával sújtott Bécs hétköznap délutáni csúcsforgalmában egyetlen izzadt, idegbeteg, anyázó autóst sem láttam, viszont a biciklistákat mindenhol udvariasan előre engedték, a Burgtheaterrel szemben, a Városháza előtti téren pedig békés, hetero járókelők által is látogatott meleg-demonstráció zajlott köpködő nemzeti matrónák és buzikat, zsidókat zusammen Dunába küldő bőrfejűek nélkül. Arra sem térek ki, hogy a mi kétharmados politikusaink és az őket körülvevő „értelmiségi” holdudvar agygörcsöt kapott Conchita Wurst győzelmétől, és említettek komolyan azt hiszik, hogy a szakállas hölgy-úr jelenség arra agitál: neveljünk homoszexuálisokat a gyerekeinkből. Úgy látszik, újra kell tanulnunk, hogy vannak országok (valamennyi normális ilyen), ahol a populáris művészeti termékek is szimbolikus jelentéstartalmat hordoznak, tehát nem kell megannyi kicsi kis Conchita Wurstokká válnunk (és főleg nem kell nemi identitásunkat váltogatnunk), hanem talán meg kellene értenünk, hogy a szeretet, az összetartozás, a másik ember tisztelete satöbbi a nemiségen is felülemelkedő fogalom, legalábbis annak kéne lennie.
Hunniából érkezett látogatóként este a színházban is zavarban voltam, mert a Wiener Festwochen fesztiválon a brüsszeli Royal Flemish Theater (KVS) és a Les Ballets C de la B által bemutatott Coup Fatal című produkció olyan utalásokat tartalmaz, olyan stílusban fogalmaz, sőt olyan színpadi műfajban mutatkozik meg, amellyel szembesülve minimum eltanácstalanodom. Történet és verbális szöveg nélküli koncertszínházat látok, melyben persze dalszövegek hallhatók, de jórészt olyan nyelveken, melyeket nincs esélyem megérteni. De ha lefordítanák nekem a franciával díszített kongói nyelvjárásokat, akkor sem tudnék mit kezdeni a kitendi nevű új vallással, melyet a Sapeursök gyakorolnak néhány évtizede. Mielőtt valaki megrémülne, és átlinkelne másik weboldalra, gyorsan elárulom: rém egyszerű dolgokról van szó.

coup4

Fotók: Chris Van der Burght

A SAPE egy mozaikszó, a Société des Ambianceurs et des Personnes Élégantes rövidítése, amit lazán és önkényesen így fordítanék le: Hangulatos és Elegáns Személyek Társasága. A mozgalom gyökere több mint száz évre nyúlik vissza, amikor is a nyomorban élő kongói feketék egy része megpróbált hasonlítani a gyarmatosítókra: elegáns európai ruhadarabokat szereztek, és az egész napos kőkemény rabszolgamunka után elmentek lazán-csinosan szórakozni, zenélni, énekelni, táncolni. A későbbiekben ez életformává, sőt, a kolonializmus elleni tiltakozássá vált. Nagyon egyszerű a pszichológiája: a fekete ember ugyanolyan, mint a fehér, ugyanarra is vágyik. A fekete embert kicsattanó életöröm jellemzi, ha jól élhet. Befogadja a fehérek kultúráját öltözködésben, zenében, táncban, mesélésben, persze mindehhez hozzáteszi a maga ízlését és ősi motívumait, és az ebből kevert mixre nagyon büszke.

A Coup Fatal („halálos ütés”) koncepcióját ketten jegyzik: Serge Kakudji, Kongóban született és nevelkedett, ma már Európában élő kontratenor, valamint Paul Kerstens, a KVS kulturális projekteket szervező Afrika-szakértője. A produkció rendező-koreográfusa Alain Platel, a Les Ballets C de la B művészeti vezetője, akit jelen munkájában a Sapeursök inspiráltak. Nem is hasonlít az előadás az általam látott néhány Platel-koreográfiához, szerintem tévútra is keveredik az, aki a produkciót a kortárs színház valamilyen korszerű elméletébe vagy vonulatába akarná beilleszteni. A Coup Fatal inkább szórakoztató koncert, melybe súlyos üzenetek vannak kódolva. Egyszerre vidám és igen fájdalmas kiáltás a rasszizmus, a kolonializmus, a véres polgárháborúk, az erőszak, az öldöklés ellen, miközben az egységes emberi kultúra ékes bizonyítéka. Az előadáson gyönyörűen, komoran fenségesen találkoznak az „afro” ritmusok és hangzások Händel és Gluck muzsikájával, általában a barokk zenével. Mindez mai hangszerelésben, elektromos gitárokkal, elektromos likembékkel (afrikai ütős-húros hangszer), percussionnal.

coup2A színpadon a szólóénekes Serge Kakudji mellett tizenhárom férfi muzsikus dolgozik, akik táncosként is briliáns teljesítményt nyújtanak. Kakudji pedig a műfajában szerintem a világszínvonalból is máris kiemelkedő egyik csúcs. Teljesítményét könnyű felidéznem és összehasonlítanom a Youtube-on: az előadás vége felé ő is elénekli az egyik leghíresebb kontratenor dalt, a Lascia ch’io pianga… kezdetű áriát Händel Rinaldo című operájából (lásd a Youtube-on ugyanezt a felülmúlhatatlan Philippe Jaroussky előadásában). Az ária megrázó, adekvát helye van a Coup Fatalban: a kegyetlen sorsról és a szabadság utáni vágyról szól. A kongói valóságra utal a produkció egyik állandó látványeleme is: a színpad hátsó emelvényén és két oldalán lelógó fémes szálakból összerakott, átlátszó térelválasztó „függönyök” láthatók (és mozgatásuk révén néha hallhatók). E szálak felfűzött, kilőtt töltényhüvelyekből állnak (színpadkép: Freddy Tsimba).
A Coup Fatal értelmezése, valamint be- és elfogadása, azért nehéz, mert ezt a műalkotást (igaz, mint sok másikat is) nem szabad sem túl-, sem alulértékelni. Márpedig mi ezt a kettőt szeretjük: vagy egekig magasztalunk, vagy megvetően és végletesen elutasítunk, mindeközben hangsúlyozzuk, hogy világszerte tiszteletet érdemlünk. Talán jobb lenne felvennünk a kitendi vallást… Paul Kerstens azt írja róla, hogy „önmagunk és a testünk, valamint az emberi értékek és méltóság kölcsönös elfogadásán nyugszik…”

Coup Fatal (Royal Flemish Theater, Les Ballets C de la B)

Ötlet és koncepció: Serge Kakudji, Paul Kerstens. Zenei vezető: Fabrizio Cassol, Rodriguez Vangama. Rendező-asszisztens: Romain Guion. Színpadkép: Freddy Tsimba. Jelmez: Dorine Demuynck. Fény: Carlo Bourguignon. Hang: Max Stuurman. Rendező, koreográfus, művészeti vezető: Alain Platel.
Szereplők: Serge Kakudji (kontratenor), Rodriguez Vangama (elektromis gitár), Costa Pinto (akusztikus gitár), Angou Ingutu (basszus gitár), Bouton Kalanda (likembe), Erick Ngoya (likembe), Silva Makengo (likembe),Tister Ikomo (xilofon), Deb’s Bukaka (balafon), Cédrick Buya (percussion), Jean-Marie Matoko (percussion), 36 Seke (percussion), Russel Tshiebua (ének), Bule Mpanya (ének).

Burgtheater, Bécs, 2014. június 11.
Wiener Festwochen

Az utazást és a színházjegyeket a Trafó – Kortárs Művészetek Háza szervezte.

Facebook Comments