…a színpadi masinéria elemei, a színek, a fények, a hangok, a zenék, a zörejek, az effektek meg a Nemzeti pazar színpadtechnikája szinte maguk alá temetik a megjelenített drámai tartalmakat.

A fiatalok ereje, lelkesültsége élteti a színházat. Kiváltképp Puckké és Helénáé. A villogó, sötét szemüveges, délceg Puck (Farkas Dénes) ironikus, pimasz karmesterként vezényli végig a játékot, néha a szó szoros értelmében is. A hosszú hajú rocksztárnak öltöztetett fiú (a hatvanas-hetvenes évekbeli „virág gyermekei” kései utódaként – jelmeztervező: Bánki Róza) könnyed eleganciával, dévaj virgoncériával lép színre jelenetről jelenetre, hogy irányt szabjon az ifjak bolondozásainak, szerelmi kergetőzéseinek, összekuszálja a bonyodalmas cselekmény szálait, vagy éppen kibogozza a félreértések hálóját. Van belőlük elég. Tompos Kátya eszményi Helénaként a sokszorosan megcsalt, becsapott szerelmes fertőzetlenül naiv, szenvedő és szenvedélyes alakját hozza színre, illúziót keltően.

Jó hallgatni Arany János és Nádasdy Ádám szavait, mondatait a Nemzeti Színházban. Az „Egy nyárközép-éji álom”-ból (A Midsummer Night’s Dream) a világnagy költő Arany tollán lett a magyar néphagyományba ágyazott Szentivánéji álom, amit azóta is bölcs belátással használnak a hazai színházak. Hiába, így szocializálódtunk, régóta. A grúz rendező, David Doiasvili szerint a „második, harmadik és negyedik felvonásban, vagyis a varázslatosan lidérces álom során Arany János 19. századi szövege hangzik el, amelynek sajátos archaikussága kifejezetten »álomszerű« színezetet ad a szereplők megszólalásának”. Vajha úgy lehetne! S akkor a szegény, kisemmizett Heléna joggal sóhajthatna föl: „Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel, / Mérkőznöm Hermia csillagszemével.” Az álom és a valóság egymásba csúszása, egymásba játszása az előadás alapdilemmái közé tartozik, ám a valóság dübörgő, harsány, színes és kápráztató képzuhataga sokszor fölébe nő az álomban fogant jeleneteknek.

álom álom

Farkas Dénes / fotók: Eöri Szabó Zsolt

Doiasvili ugyanis olyan látványszínházat komponált a Szentivánéji álomból, amelyben a színpadi masinéria elemei, a színek, a fények, a hangok, a zenék, a zörejek, az effektek meg a Nemzeti pazar színpadtechnikája szinte maguk alá temetik a megjelenített drámai tartalmakat. A technikai trükkök, a látványelemek valóságos orgiája bontakozik ki a színen. Emelők, süllyesztők, lefutó és fölemelkedő lépcsősorok, lesüllyedő színpad, kiemelkedő, lesikló kicsiny pontok (Szarvas József Zubolya föl-le liftezik), füstök, gomolygó ködök, szembe világító reflektorok, levegőbe röptetett szereplők lennének hivatottak szolgálni a rendezői koncepciót a „sötét álomról”; az ürességről, a kietlenségről, a csillogó kiüresedettségről, a mechanikus szexről, a partner- és szerepcserékről. Erotikus mozzanatokkal bőven átitatott, néha túlcsordulóan telített az előadás, igaz, ez nem idegen Shakespeare darabjától. Sikkantások, lihegések, nyögések hangzanak, obszcén imitációk, vad szeretkezések esnek, férficsókok is csattannak, Oberon (Horváth Lajos Ottó) és Puck között például; néhány jelenethez nyugodtan ki lehetne tenni a piros, tizennyolcas karikát. Oberon, szegény, pisztollyal hadonászik, a levegőben bicikliző álom-szereplők úsznak, repkednek, cikáznak, emelkednek, eltűnnek. Hibátlanul működik a Nemzeti színpadtechnikája, mindez azonban csaknem elhanyagolható applikáció, külsődleges hatáselem, mert némely kulcsszituációk kevéssé kidolgozottak; egy-egy ötletesen induló szikár jelenetsor hamar úszik át émelyítően érzelgős szentimentalizmusba. A rendező legalább háromféle stílusvilágot képviselő értelmezést zsúfolt bele az előadásba (amit lágy zongorafutamok, harsogó sanzonok, dübörgő rockzenék is nyomatékosítanak), amely így, mondhatni, nemcsak ellentmondásosra, de bombasztikusra is sikeredett.

álom

Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes és Nagy-Kálózy Eszter

Mindezzel szemben áll a szerelmesek üde, tiszta, vidám és fertőzetlen viháncolása, kergetőzése, csillámló szenvedélye. Testek feszülnek testeknek, kockahasak mérkőznek, akrobatikus ügyességgel gimnasztikáznak a gumitestű pasik és lányok. A testjátékok arabeszkjei érzéki szőttesként simulnak a játékra, Doiasvili fantáziája e pontokon gyúl ki igazán. Ilyen például Hermia (Fátyol Kamilla) és Heléna (Tompos Kátya), valamint Lysander (Fehér Tibor) és Demetrius (Mátyássy Bence) évődése, játszadozása, mondjuk egy magas paraván előtt, fölött, ami ágyként is funkcionál (a rádobott párnák feltapadnak a falra), megspékelve a kotnyeles clown Puck csetlő-botló tüsténkedésével. A szép és dekoratív Fátyol Kamilla Hermiája mégis sokszor halovány marad, Fehér Tibor lubickoló Lysandere rámenősen vehemens, Mátyássy Bence Demetriusa epekedően naiv és lelkesült; Tompos Kátya Helénájától megtelik fénnyel a színpad. S e ponton, távoli emlékként felrémlik bennem Szikora szolnoki fény-fantáziája, Kerekes Vica virgonc, mohó Hermiájának és Sárvári Diána sudár, légies Helénájának vérre menő tündér-birkózása, ám az egy másféle színpadi világ volt. A dráma leghálásabbnak tartott, s a különféle interpretációkban többnyire hatásosan kiaknázott (ám legtöbb csapdát is rejtő) jelenetei, a mesteremberek ziccer-szerepei ezúttal szinte elsikkadnak; a rendezőt láthatólag jobban foglalkoztatta a felturbózott szenvedélyek áradása és tombolása, az érzelmek zűrzavara, mint a játék pszichológiája, avagy a színház mibenlétéről való gondolkodás. Az előadás különnemű játékelemeket, színpadi fogalmazásmódokat próbál harmonikusan összebékíteni. Az Oberont/Theseust játszó Horváth Lajos Ottó szinte végig pátoszba burkolózva mondja a szövegét, Szarvas József Zubolya köcsögkalapra szerelt szamárfülekkel ámul a váratlanul jött gyönyörön, Nagy-Kálózy Eszter Titániaként érzékenyen adja a gátlásoktól szabadult, zabolátlanul tomboló kipirult tündérkirálynő álom-kalandjait.

A tavaszi MITEM-en látványos, színpompás, de eléggé elnagyolt Macbethet láthattunk Doiasvilitől; ezúttal a már megismert dramaturgiát, jelenetkezelést, világítást, s főként színpadtechnikát vonultatja föl a monstre produkcióban. Az előadás persze így is hatásos; bizonyára önfeledt perceket szerez majd fiatalok nemzedékeinek. Az már más kérdés, hogy mi jut el hozzájuk a varázslatból, a megunhatatlan tündérmeséből.

William Shakespeare: Szentivánéji álom (Nemzeti Színház – Gyulai Várszínház)
Arany János és Nádasdy Ádám fordítása alapján készült. Jelmeztervező: Bánki Róza. Dramaturg: Kozma András. Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia. Díszlettervező, rendező: David Doiasvili.
Szereplők: Horváth Lajos Ottó, Nagy-Kálózy Eszter, Farkas Dénes, Tóth László, Fehér Tibor, Mátyássy Bence, Fátyol Kamilla m. v., Tompos Kátya, Reviczky Gábor, Kristán Attila, Szarvas József, Schnell Ádám, Varga József, Rácz József.

 

 

Facebook Comments