A próbák alkotói folyamatok, ahol a táncosokat különböző állapotokba juttatják, majd azt kutatják, hogy egy-egy mozdulat milyen érzethez kapcsolódik, és az mennyire rögzíthető.

A Cullberg Ballet a világ egyik legismertebb tánctársulata, amelyről azonban kevesen tudják, mivel is foglalkozik napjainkban, és milyen átalakulásokon ment át az elmúlt néhány évben. Helyesbítenék: az elmúlt csaknem ötven évben. Bár a Cullberg Ballet „édesanyja”, alapítója és névadója, Birgit Cullberg közel tízéves aktív – bázis fontosságú – tevékenységét követően fia, Mats Ek is hasonló elképzelésekkel folytatta a munkát, a két alkotó stílusa között szignifikáns a különbség.

Birgit Cullberg a klasszikus balett szigorúan strukturált technikáján és szépségesztétikáján alapuló, annál mégis szabadabb mozgásnyelvvel indította útnak társulatát 1967-ben. A klasszikus balett „sejtető” eszköztáránál konkrétabb szimbólumokat használt, neoklasszikus stílusával kilépett az operaházak falai közül. A klasszikus technika, ezáltal a szépség fenntartása mellett a mondanivaló súlyát erősítő modern táncdrámáival az emberi kapcsolatok, intrikák és a politika helyét is megteremtette a táncban. Fia, Mats Ek egészen huszonhét éves koráig nem kívánt részt vállalni a társulat munkájában, ám ezt követően, miután átvette az együttes vezetését, édesanyjánál dinamikusabb és szabadabb stílust honosított meg. Az emberi érzékenység és humor mellett elsősorban a kirekesztetteket, elnyomottakat, valamint a zsarnokságot jelenítette meg koreográfiáiban. Mats Ek húszéves igazgatása alatt a Cullberg Ballet máig élő, sokak számára jelenleg is együttest fémjelző történelmet írt: ez egyre bátrabb, tabukat döntő és titkokat felszínre hozó, a mindennapi élet és munka mozdulatait saját kritikai látásmódja szerint formáló, egyedi stílust jelent.
1993-tól egy hosszú periódus lezárásaként és a Cullberg Ballet által jelenleg képviselt irányvonal kezdeteként az új művészeti vezető, Carolyn Carlson improvizációs elképzelései jelentek meg a társulat életében. A rögtönzés, a belülről táplálkozó egyéni mozgások előcsalogatása révén önnön struktúrájukat felépítő előadások születtek. A táncosok szerepét és karakterét a koreográfussal közösen megélt alkotási folyamatban a kialakult helyzetek, érzések, személyiségjegyek és gondolatok formálták.
2014 májusában tett kéthetes látogatásom alatt betekinthettem a Jefta van Dinther által koreografált Plateau Effect című előadás próbájába. Azt tapasztaltam, hogy a Carlson által elindított folyamatot egészen különleges módon fejlesztették tovább. A 2013-ban bemutatott előadás – a szó szoros értelmében – nincs megkoreografálva. A próbák alkotói folyamatok, ahol a táncosokat különböző állapotokba juttatják, majd azt kutatják, hogy egy-egy mozdulat milyen érzethez kapcsolódik, és az mennyire rögzíthető. A produkció közösen, lépésről lépésre születik meg. Más szavakkal: nem a koreográfus által előzetesen kidolgozott mozgásanyagot tanulják be, és nem megadott térformák és idősávok alapján hozzák létre a koreográfiát, hanem kísérleteznek, megfigyelnek, majd rögzítenek, vagy éppen elhagynak.
Carlson idejében számos kortárs koreográfus – Ohad Naharin, Johan Inger, Alexander Ekman, Benoit Lachambre – szabadelvűbb, több koncepciót és kevesebb hagyományos értelemben vett technikát alkalmazó munkamódszerének hatására a klasszikus balett egyre inkább háttérbe szorult, majd végleg eltűnt a repertoárról.
A várhatóan négyéves munkaperiódusát 2014. május 1-jén megkezdő új művészeti vezető, Gabriel Smeets azt mondta, mostantól még inkább a kortárs trendek felé fordul az együttes. Smeets a leginkább naprakész, legújabb irányzatokat követő koreográfusokat fogja meghívni a társulathoz. Nem a népszerűségre, a megszokottra, az ismert mozgásvilágra és stílusra kíván hangsúlyt fektetni. Sokkal inkább az egyedi mozgásnyelvvel bíró, különlegességet, újdonságokat kutató, „nem felkapott” alkotók keltik fel az érdeklődését. A klasszikus balett a napi gyakorlatok révén továbbra is az együttes életének szerves részét képezi ugyan, de az új bemutatók egyre erősödő kortárs jelleget öltenek. (Az új művészeti vezető jövőbeli tervei között a névváltoztatás lehetősége is szerepel.)
A Cullberg Ballet szervezetileg – sok más hasonló, állandó és alkalmi jellegű művészeti szervezettel egyetemben – a Riksteatern, a Svéd Nemzeti Utazó Társulat részeként működik. Előadásainak nagy részét külföldön tartja. A folytonos utazás komoly szervezési háttérmunkát igényel. Korántsem színházi hangulatú, inkább gyárépületszerű főhadiszállásuk saját műszaki műhelyt működtet, ahol a könnyen szállítható, strapabíró díszletek készülnek. A gyárépületben a Cullberg több kisebb és egy nagy próbateremmel rendelkezik, így alkotói rezidenciát is kínál az erre kiválasztott művészeknek. Ottlétem alatt egy argentin és egy szerb rezidens két-három hétig dolgozott egy-egy számukra kijelölt próbateremben; a munka eredményét később egy szűk körű bemutatón láthattuk. Egy-egy periódusban egyszerre három rezidenst fogadnak, korábban ott járt a hazánkat képviselő Zambrzycki Ádám. A rezidencia kapcsolatok kialakulását is lehetővé teszi, a résztvevők számíthatnak a táncosok és az apparátus segítségére, tanácsaira, támogatására.
Az évad végéhez közeledve, a majdnem két hónapos nyári szünet előtt a repertoárdarabok próbái helyett az egyéni fejlődésre és a csapatépítésre helyezték a hangsúlyt. A reggeli tréningeket Ralf Jaroschinski kontaktimprovizáció-tanár vezette. A választott stílus meglátásom szerint megfontoltabb, nyugodtabb, több belső figyelmet és kevesebb szabályt követelő jellege miatt is jó választás erre a periódusra. A Cullberg Balletnél eltöltött két hétben magam is részt vehettem a gyakorlatokon. Azt tapasztaltam, hogy a táncosok érdeklődőek, tudatosan végzik az oktató által kért egyéni és csoportos, zömében improvizációs feladatokat, érzékenyen viszonyulnak egymáshoz és a kívülállókhoz. Ez tovább erősítette a korábban Németországban szerzett hasonló tapasztalataimat: a nyugati országok táncművészei és alkotói sokkal nyitottabbak és befogadóbbak az újonnan érkezőkkel, az ismeretlenekkel. Amikor „CoolBerg” balettnak nevezem őket, nyitott, jó- kedvű csapatra gondolok a „cool” szó másik értelmezésének megfelelően. (Mivel hidegnek és tartózkodónak egyáltalán nem nevezhetők. )
Ralf Jaroschinski tréningje a már említett Plateau Effect improvizációihoz is hozzájárult. A napi gyakorlat és az aktuális próbafolyamat összehangolása Gabriel Smeets szándékai szerint a továbbiakban még erőteljesebb lesz. A csapatszellem erősítésére, így a közös „játékokra” jó példa az új művészeti vezető workshopja. A táncosok elmondása szerint a kurzuson sok különleges élményben és kihívásban volt részük, melyek közül a legemlékezetesebb az a nap volt, amikor az utcáról kellett járókelőket közös alkotásra invitálniuk. Az így készült installációkat és készségfejlesztő feladatokat videón rögzítették, a felvétel előreláthatólag később a nagyközönség számára is elérhető lesz. Smeets korábban az Amsterdam School of the Arts koreográfusi részlegének (SNDO) az igazgatója volt, eredetileg a vizuális művészetek és a művészeti újságírás területén szerzett képesítést. A műhelymunkát független művészek prezentációi is színesítették, olyan témákkal, mint például a közterületeken megjelenő „előadó-művészi test” és annak emberekre gyakorolt hatása. Programjukon egyéni kondíciófejlesztő és erősítő tréning is szerepel, egyfajta felkészülésként az önképző időszakra.
E szabad szellemű, nyitott, de szigorú munkamenet további érdekessége az iroda és a próbaterem közötti szoros kapcsolat. Meglepődve tapasztaltam, hogy a heti stábüléseken a táncosok is képviseltetik magukat, minden alkalommal más táncművész személyében, aki később továbbítja a többieknek az elhangzottakat. A meetingen én is részt vehettem, ami szintén magas fokú bizalomról tanúskodik. A megbeszélésen szó esett egy, a közeljövőben esedékes svédországi, helyi művészekkel kooperáló fellépésről, mely része a Cullberg Ballet megszokott színházi keretekből kilépő tevékenységének. A társulat a nagyszínpadi és kisebb színházi előadásokon túl nem megszokott környezetben, helyszínen és kontextusban is rendszeresen látható. Ezzel táncot és színházat juttatnak olyan közönségrétegek számára, amelyek maguktól nem váltanak színházjegyet. Stimulálják az érdeklődésüket, miközben tapasztalatcserére is törekszenek más műfajokkal, együttesekkel, alkotókkal. Ha magam nem tapasztalom, talán el sem hiszem, hogy egy ilyen rangos társulatnak van ideje, energiája s legfőképpen vágya és motivációja az ilyen civil, sőt intim közegű előadásokra.

A cikk a Műhely Alapítvány „Tempus Life Long Learning” programja, valamint a Fülöp Viktor-ösztöndíj 2014 támogatásával készült.

Facebook Comments