István térden állva kéri Istent, hogy segítsen rajta és a magyarokon. Fohászára válaszul felzúgnak a templomi harangok. Úgy tűnik, hogy nincs szükség itt tettekre, csak hinni kell.

A debreceni Csokonai Színház idei évada a középkori színház jegyében telik. Ennek megfelelően olyan darabokat tűznek műsorra, melyeket a szakrális és profán tartalom, illetve forma együttese hat át. Az előadások alapjául a világ drámairodalmának Magyarországon sosem játszott darabjai és elfeledett, fontos magyar nemzeti drámák szolgálnak – olvashatjuk a színház ismertető füzetében.
Ratkó József Segítsd a királyt! című drámája valóban sokak számára az ismeretlenség homályába vész, noha 1985-ben az Év drámájának jelölték és Szép Ernő-díjat is kapott. A Csokonai Színház és a Nemzeti Színház művészei szerint megmagyarázhatatlan, hogy Ratkó műve miért nem gazdagítja a hazai színházak repertoárját, mint más magyar nemzeti dráma, például a Bánk bán. A két színház alkotói így elhatározták, közösen életre hívják a méltánytalanul elfeledett művet. A kérdés csak az, hogy valójában nem tetemre hívásnak leszünk-e a szemtanúi.
A Csokonai Színház színpadát egy kiszáradt, gyökerét vesztett fa uralja, mely fenyegetően lóg a levegőben, és ijesztő ágaival mint megannyi kéz nyúlik a föld felé. A gyökerét vesztett fa egyszerre szimbóluma a pogány hitet elhagyó és az ősi szokásokat elfelejtő, a keresztény hitre áttérő magyar nemzetnek, illetve a fiát – és egyben a magyarok leendő királyát – elvesztő István király családjának. Az ég és föld között lebegő fára a magyarok életfájaként tekinthetünk: a magyar nemzet sorsa élet és halál között lebeg, nem elég, hogy meghalt Imre herceg, a trónörökös, és az egész országot ellepték az idegenek, a magyar nép saját magát irtja ki. István király törvényei például lesújtanak azokra, akik pogány dalokat énekelnek a nemzet múltjáról. Az Öreg, óbeli ember szerint, ha lemetsszük egy fának a gyökereit, azzal a múltat semmisítjük meg, hiszen így nem marad más, mint csupán gyenge ágak, melyeken hiába lépdel az ember, letörnek. Gyarmathy Ágnes díszletének és egyben az egész előadásnak központi szervező elemévé ez a tetejére fordított fa válik, melyhez deszkapalló vezet fel. A szereplők olykor oltárként használják a fát: a lombkorona alatt állva fohászkodnak a Mindenhatóhoz.

Az említett deszkapalló két oldalán a kereszténység és a pogányság jelképei, templomi gyertyák és tűzcsóvák kapnak helyet. Mindkét hit képviselőjének, az Öreg, óbeli embernek és a Főpapnak is a ruhája kopott, megviselt: az Öreg szűre büdös és elnyűtt, a Főpap püspöki palástja pedig korántsem vakítóan fehér, inkább koszos szürke színben pompázik. A jelmezek azt sugallják, hogy az Öreget és a Főpapot is egyaránt megviselte a pogány és keresztény felekezet között dúló harc. Mindkettőjük hite, ha egy pillanatra is, de megrendült: kételyek és kérdések merültek fel bennük Istennel kapcsolatban. Nyilvánosan, a nép előtt gyűlölik egymást – a Főpap halálba küldi a „rút büdös dögöt” – négyszemközt azonban régi jó barátként fordulnak egymás felé, és az eső elől is a közös szűr alá menekülnek. E két ember között az ellentét tehát csupán ideológiai, melynél azonban vannak fontosabb dolgok az életben – például az ország sorsa –, melyeket tudni kell felismerni.
Bicskei István Öreg, óbeli embere és Szélyes Imre főpapja az előadás két legkidolgozottabb figurája. E két szerep érzékelteti a legjobban az egyéni és a nemzeti tragédia összefonódását. Imre herceg halála mindkettőjüket kétféleképpen is sújtja, egyrészt mint a keresztény és pogány hit képviselőit, másrészt mint két tanítómestert. Az Öreg Istvánra fiaként tekint, s nagyon bántja, hogy nem bízták rá Imre herceg nevelését, aki ennek ellenére titokban gyakran meglátogatta őt. Lehetséges, hogy a végzetes vadkanbaleset is egy ilyen látogatás során történt. A Főpap pedig saját kudarcának tekinti, hogy nem vigyázott eléggé a magyarok leendő királyára.

segitsd_a_kiralyt

Szélyes Imre és Bicskei István

Ratkó drámája igyekszik a nemzeti tragédiát, Imre herceg halálát egyéni sorsokon keresztül bemutatni, azonban az említett két karakteren kívül, a többi szereplőnél csupán halvány felvillanásokat látunk. Kubik Anna például a lehetetlennel veszi fel a harcot, mikor rövid – pár perces – jelentében megpróbálja kibontani Gizella egyéni drámáját, hogy bár sorra haltak meg pólyáskorú gyermekei, neki újra vállalnia kellett a szülést, hogy legyen trónörököse Istvánnak. Papp István több lehetőséget kap, de tőle sem kapunk teljes képet Zerénd karakteréről, aki attól szenved, hogy hiába a király parancsait követi, mindig ő kerül a bűnösök padjára. Szalma Tamás István királya az István, a király című rockopera feldolgozásokból jól ismert, padlón kereszt alakban elnyújtózó, tehetetlen, állandóan siránkozó figura. Nem képes önálló döntést hozni, cselekvés helyett is inkább elmorzsol egy imát.

segitsd_a_kiralyt_jelenetTöbbségében tehát sematikus jellemeket és helyzeteket kapunk. A darab nyelvezete pedig nehézkes, tele van latin citálásokkal és ómagyar szövegrészletekkel. A mű újraértelmezése is csupán vágy maradt: ha nagyon akarunk, természetesen találhatunk párhuzamot a felvázolt és jelenlegi helyzetünk között, hogy például a köz- és magánéleti problémák mindig összefüggnek, hogy a két pártra szakadás – legyen az vallási, vagy politikai – sosem vezet jó útra, hogy az idegenek felé való húzás bizony a múltunk elvesztésével fenyegethet. Azonban ezek a lehetséges párhuzamok mind megmaradnak az általánosítás szintjén. A felmerülő problémákra a megoldás a darab és az előadás szerint: a hit. István térden állva kéri Istent, hogy segítsen rajta és a magyarokon. Fohászára válaszul felzúgnak a templomi harangok. Úgy tűnik, hogy nincs szükség itt tettekre, csak hinni kell. Hinni kell, hogy egy ilyen előadás elgondolkodtatja a nézőt saját helyzetén, hinni kell, hogy nem szükséges kortárs darabokat játszani, hogy a színház képes legyen megszólítani a fiatal közönségét, hinni kell, hogy a jövő akár a múltban rejtőzhet. Hinni kell, hogy elég hinni. Legyen így. Ámen.

Ratkó József: Segítsd a királyt!
Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes. Szabados György műveiből és népzenei gyűjtésekből a zenét összeállította: Kobzos Kiss Tamás. Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa. Súgó: Lezó Ádám. Ügyelő: Karl József. Szerkesztette és rendezte: Csikos Sándor.
Szereplők: Szalma Tamás m. v., Kubik Anna, Bicskei István m. v., Szélyes Imre m. v., Bakota Árpád, Papp István, Garay Nagy Tamás, Kardos M. Róbert m. v., Fehérvári Péter m. v., Olasz Szabó Soma m. v., Miklós Marcell, Nagy Olivér, Steuer Tibor.

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, 2014. december 18.

Facebook Comments