Ez az erőlködéssel teli és saját paródiájává váló násztánc végképp zárójelek közé szorítja az apja hiányával küzdő gyerek történetét.

A Scallabouche Theatre Company Alexis Latham rendezte, négyszereplős H@Hamlet-előadása szőrmentén idézi meg a dán királyfit. Ami nem lenne baj azok számára, akik sosem találkoztak még a Hamlettel, mert úgy egyébként van történet. Ám szerintem a Jurányi Inkubátorház kamaratermének nézőterén nemigen ülnek ilyenek.

Nekik – nekünk – viszont ez nem elég.

Mert nem tudunk megelégedni annyival, hogy Garai Judit szövege, ami Shakespeare drámája és a színészek improvizációi alapján keletkezett, épp csak fel-felvillantja a nagy klasszikust – de nem ez adja ki a játék ívét. Ráadásul azon egyszerű oknál fogva, hogy az előadás címe beszédes, arra vagyunk kíváncsiak, hogy az Internet világában jelenthet-e bármi újat az ismert történet. Vagy ha nem, akkor kisül-e abból valami, ha „csak” modern ruhába öltöztetik. Az azonban kevés, legfeljebb jópofának nevezhető, ha valaki – „ez, mondjuk, ideillik”–alapon – kijelenti: gyarlóság, asszony a neved, csak azért,mert éppen egy nővel veszekszik. A Lenni vagy nem lenni sem mond túl sokat, főleg angolul, ha nagyjából bármikor máskor is elhangozhatna. Az a fáradt poén, amit egy ugyancsak angolul előadott monológ során, gondosan előkészítenek, és ami szerint az a kérdés, hogy enni vagy nem enni, egyenesen kínos; itt a körítés azért humoros: a mondottakat egy éppen „pihenő” szereplő fordítja a maradék kettőnek, és a vicces magyar változatból önmagában semmit nem érteni, mert csak néhány szóból és mutogatásból áll.

haham040

Elek Ferenc, Hámori Gabriella. Fotók: Dusa Gábor

Szóval azért nevetgélünk néha. H@h@h@.

Pedig olyan jól kezdődik. Ül a harmincas férfi – utóbb megtudjuk, már az anyja (Szalontay Tünde) se tudja biztosan, hány éves –, Feri (Elek Ferenc) a sötét, hátrafelé kissé szűkülő, fehér függönyökkel határolt apró tér közepén, a rá vetülő reflektorfényben, egy karfás, szintén fehér thonet széken (amiből van még három, ennyi a Kálmán Eszter tervezte látvány, meg később előkerül egy zsúrkocsi), és a sötétből egy baráti férfihang hívja őrködni. A férfiak beszélgetésébe beúszik egy lányhang, és kiderül, hogy ott valahol kint (ami voltaképpen a bent, Feri képzelete) hideg van és hó. A jelenet inkább egy idilli hógolyózást sejtet (ne tegyél már havat a kapucnimba, halljuk a lányt), nem pedig egy „szellemes” drámát. Aztán Feri egyedül marad a szobájában, és naphosszat számítógépes játékok előtt lóg.Az egyik játék az Egérfogó. Feri ennek egyik jelenetét magyarázva szembesíti az anyja élettársát (Chován Gábor), a velük élő, kevéssé szofisztikált, Feri-korú Gábort (aki nem rossz kiállású, de ha kicsit feljebb húzná a derekán az övvel tartott nadrágot, amibe be van tűrve a műszálas, ingnyakú pólója, máris a saját bugyuta nagyapjává változna) azzal, hogy tudja: az apja azért tűnt el tizenöt éve, mert az új férfinak kellett a hely. Az anya szerint azért ennél árnyaltabb a helyzet, de nem derül ki pontosan, mi is történt. Gábor nem érti az egész egérfogósdit, vagy csak nem akarja érteni (lehet, a nemértéshez van elég esze), mi meg azt nem értjük, miért is akarja feleségül venni Feri anyját, mikor tudható, jó ideje hozzá sem ér.

Az viszont világos, az anya mindent megtesz azért, hogy megtartsa a fiatalabb férfit. Az előadás legemlékezetesebb jelenetében összejön „a család” egy vacsora keretében, itt már jelen van Feri újdonsült barátnője, Gabi (Hámori Gabriella) is. Őt az anya pénzelte le, hogy – megszabadulva a gyerekétől – a saját életét élhesse (hollywoodi filmekben nem újdonság ez a fordulat). A két nő megelőzőleg az Interneten ismerkedett össze, az anya persze Feri nevében csetelt (lám, lám, ebből az előadásból is megtudhatjuk, a világhálón azzá válhatunk, akivé csak akarunk). Aztán mielőtt még a gyerekek elhagynák a családi idillt (valószínűleg csak a szomszéd szobáig mennének), az anya bemutat egy táncot, amivel nyilván a pasijának készült (tiszta Vacsoracsata).

Ez az erőlködéssel teli és saját paródiájává váló násztánc végképp zárójelek közé szorítja az apja hiányával küzdő gyerek történetét. Sejthető, Feri pénzen vett, nyögvenyelős „boldogságának” nem lesz jó vége, ugyanakkor az ő sorsánál sokkal hangsúlyosabb, hogy az anyja honnan jön, merre tart és miért alakul(t) vele minden úgy, ahogy; Ferivel együtt érzünk, az anyjának meg szurkolunk. Mert a rendezés az anya sorsára fókuszál, az alig másfél órás, szünet nélküli játékban leginkább Szalontay Tünde mutathat fel valamiféle összetett jellemet, ami a lehetőségekhez képest sikerül is: ez az anya egyszerre számító és esendő, az ő sorsa – Szalontay gömbölyű jelenléte folytán – felébreszti a kíváncsiságunkat. A többieknek kevesebb esélye van mélységeket közvetíteni. Hármójuk közül Chován Gábor az, akinek a játéka határozottan azt a benyomást kelti, hogy a színésznek szűkös a rászabott szerep, és sokkal többet ki tudna engedni magából, mint ami most jutott neki. Az említett vacsora során például Gábor ültében próbál egy üveget megszerezni a zsúrkocsi alsó polcáról, Chován ezzel az egyetlen gesztussal pontosan láttatja az idiótát, ez remek.

haham092

Chován Gábor, Szalontay Tünde

Az előadáshoz nyomtatott tájékoztató szerint a játék alapvető kérdésekkel foglalkozik: élet és halál mibenlétével, a generációk közötti feszültségekkel, a virtuális és a való világ ütköztetésével, a kommunikáció lehetőségeivel, a szabadság kérdésével, az utópia-építésével. Válaszokat – igaz, nem is ígérnek – nemigen kapunk. Úgy nehéz is, ha egyik-másik kérdés hiányzik.

Scallabouche Theatre Company: H@Hamlet

William Shakespeare drámája felhasználásával és a színészek improvizációi alapján írta: Garai Judit. Látvány: Kálmán Eszter. Dramaturg: Garai Judit. A rendező munkatársa: Záhonyi Enikő, Stefán Gréta. Produkciós munkatárs: Sáfrány Eszter. Rendező: Alexis Latham.

Szereplők: Elek Ferenc, Hámori Gabriella, Szalontay Tünde, Chován Gábor.

Facebook Comments