…kritikája a halódófélben levő, vállaltan diktatórikus rendezői nyelvnek, és közben mégis ízig-vérig színház.

Beülünk a Trafó stúdiótermébe, a székek laza kör alakban, véletlenszerű kis csoportokban elhelyezve, mintha valaki csak úgy ott hagyta volna őket, vagy elfelejtették volna rendesen berendezni a termet. Középen asztalka, amit talán a kávézóból hoztak fel, rajta színes lapok, hajtogatott álarcok, egy oldalára fordított dobozból parókák lógnak ki. Amikor bejövünk, már a térben van Ördög Tamás (ő az előadás rendezője) meg Urbanovits Krisztina, az előbbi egy kisszéken üldögél, az utóbbi a sarokban lapozgatja a példányt. Ő, mint később kiderül, a súgó és/vagy rendezői asszisztens. A tulajdonképpeni előadást, vagyis – ahogy az a címben szerepel – próbát Láng Annamária kezdi el: egyszer csak megjelenik a terem nyitva hagyott ajtajában, és belekezd az első jelenetbe, amit aztán egy idő után félbe is hagy, hiszen ez csak egy próba, és egyébként is, a „rendező”, Rába Roland, aki egyben a férfi főszerepet is játssza, még nincs itt. A Dollár Papa Gyermekei legújabb előadása némileg érintőlegesen áthalad a Kubrick-film jelenetein (és valószínűleg be-beidézi az eredeti Schnitzler-regényt is), miközben mindvégig az marad, aminek a címben is nevezi magát: próba.

Herbst_Rudolf_07Adott egy válságban lévő kapcsolat: egy este a feleség bevallja a férjének, hogy több ízben is fantáziált egy másik férfiról, majd a férfit beteghez hívják, aztán az éjszaka során furcsábbnál furcsább helyzetekbe és helyekre keveredik, többek között egy álarcosbálba, ahol elvetemült orgiák tanújává és részvevőjévé lesz. Adott ugyanakkor egy kis csapat, ahol a rendező és színésznő az életben és a színpadon is párt „alakítanak”, és akik a próbák folyamán mind szakmai, mind pedig személyes kérdésekben többször vitatkozni kezdenek. A darab mindegyre összemosódik a színészek „magánéletének” különféle részleteivel, és nem mindig egyértelmű, hogy egyik-másik vita valóban a próbált jelenetről szól, vagy inkább személyes probléma, esetleg szakmai értelemben vett státusjáték. Az egyik legerősebb rész például az, amikor Rába mindenképpen le szeretné próbálni a pofon-jelenetet, és a másik színészt, Ördög Tamást is beveti a végrehajtás érdekében, de Láng mindegyre kivédi az ütést, már-már birkózni kezd a férfiakkal, végül kimerülten végigterül a padlón. A próbálkozások sora furcsa agresszióba torkollik: egyfelől nem tud létrejönni a forgatókönyv szerinti jelenet, másfelől viszont megszületik egy még felkavaróbb kép, amely felfedi a (színpadi) erőszak bizarr struktúráját.

Az előadás próba mivolta több szinten is érzékelhető. Egyrészt a szereplők többnyire a saját nevükön szerepelnek, és gyakori a jelenetekből való kilépés, a játszottak megbeszélése, sőt, tanúi lehetünk ál- vagy valóságos veszekedéseknek és egyéb, „műhelytitkoknak” számító részleteknek is. Az „egyéb” típusú férfiszerepeket játszó Ördög Tamást például rendszeresen cukkolja Rába amiatt, hogy lassú, halk és vontatott a játéka, miközben őrajta meg a háta mögött röhögnek a munkatársai, amikor vehemensen magyaráz vagy színészkedik egyik-másik jelenetben. Láng Annamária játssza a rendező múzsáját és egyben a belevaló primadonnát, aki nagy színésznő és profin csinálja a dolgát, de azért mindenkivel érezteti, hogy ő az úr a háznál. Urbanovits Krisztina hallgatag és dolgos, csak akkor látható vagy hallható, amikor szükség van rá, de ha kell, beugrik a hiányzó színész helyett a jelenetbe – tökéletes dramaturg alkat, a rendező „kiskutyája”. Rába Roland impulzív és harcias rendezőt játszik, egyszerre kiégett és fiatalos, fantáziát lát abban, hogy minden női szerepet az élettársával játszasson el, míg ő alakítja az érzelmi (és nemcsak) válságban levő hőst. A négy színész úgy jeleníti meg a klasszikus rendezői színházi hagyomány tipikus alakjait, hogy nem válnak sem a megjelenített szereplők, sem önmaguk karikatúráivá. Ennek kulcsa abban rejlik, ami a színház a színházban típusú kilépések között történik: miközben mind a színészi játékot, mind pedig a történetvezetést fesztelenség és könnyedség jellemzi, az eljátszott jelenetek és részek mégis elevenen tudnak hatni.

A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája kritikája a halódófélben levő, vállaltan diktatórikus rendezői nyelvnek, és közben mégis ízig-vérig színház. A színészek civil léte pedig ugyanannyira megkreált, mint amennyire fikció az a szerep, amit eljátszanak, és nincs olyan pillanat, amikor azt érezném, hogy valami húsbavágóan valóságosat látnék, vagy amikor a színészek mindenféle keretezés nélkül, performatíve volnának jelen az előadás terében és idejében. Furcsa, zárt univerzumot látunk, amelynek a mélyébe nem lehet behatolni – ahogyan végülis felfedetlenül marad mind a Schnitzler-, mind pedig a Kubrick-féle alapanyag, hiszen egyik sem kerül maradéktalanul színre, ehelyett darabokra hullva, befejezetlenül, csak félig-meddig „rendesen” eljátszva villan fel. Ha olvastam az egyiket vagy láttam a másikat, akkor élményeim eszembe juthatnak, miközben a Dollár Papáék előadását nézem, de nem zavaró az emlékek és asszociációk jelenléte, hiszen próbán vagyunk, és amit látunk, még nem az igazi, a végleges. Ebben rejlik ennek a zárt világnak a nyitottsága – szinte minden belefér, amit belegondolunk.

Herbst_Rudolf_23Az előadásnak úgy van vége, hogy Ördög az ajtóhoz sétál, és lekapcsolja a stúdió neonjait, amelyek az előadást mindvégig bevilágították. Ez egyébként az egyetlen pillanat, amikor Ördög rendezőként van jelen, illetve talán az előadás elején, ahogy egykedvűen ül a kisszéken, és a kezdésre vár. Visszafogott keretezés, de egyértelműen jelöli a reprezentáció határait, hogy ez tulajdonképpen csak az, ami: színház. Ráadásul pont az a rendezői színház, amelynek kritikáját a darab megfogalmazza, de amely egyszerre tartalmazza a műfaj kötelező elemeit, és bizonytalanítja el azokat – talán ezért is látunk csak próbát, mert az előadás nem tud létrejönni, mert talán elveszítettük a hitünket ebben a típusú színházban. A sötétben kis ideig még csendben vagyunk, hezitálunk, majd Ördög felkattintja a villanyt, és félszegen elkezdünk tapsolni. Egyszerre jut eszembe a befejezetlenség gondolata, és érzem azt, hogy a jelenlétem kissé kényelmetlen ebben a térben, és közben különös tompaság és fülledtség vesz rajtam erőt. Mint amikor semmi sem történt, de mégis valahogy pocsékul érzi magát az ember.

Fotók: Herbst Rudolf felvételei

Dollár Papa Gyermekei: a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája. Arthur Schnitzler Állomnovellája alapján.
Színészek: Láng Annamária, Rába Roland, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina. Rendező: Ördög Tamás

Facebook Comments