… két tisztességes és gondolatébresztő koreográfia – különösebb hűha- és ráismerés élmény nélkül.

A Badora Társulat legújabb premierkettőse a nyitottság, horribile dictu egyenesen a szabadság jegyében született. Barta Dóra, a társulat vezetője, aki általában maga jegyzi a Badora koreográfiáit, az alkotómunkát most két fiatal (kortárstánc-években mérve nyugodtan mondhatjuk, hogy két középkorú) kreátorra bízta. Várnagy Kristófra, aki táncosként olyan pedigrés külföldi együttesekben dolgozott, mint a Cirque du Soleil, a Cullberg Balett, a Ballet Preljocaj, a Ballet d’Europe és a Royal Swedish Ballet, illetve itthon elsősorban a Frenák Pál Társulat, miközben több más hazai formációban is fellépett. Katonka Zoltán néhány éve állandó táncosa, esetenként koreográfus alkotótársa Barta Dórának, és amellett, hogy korábban hosszú ideig tagja volt a Közép-Európa Táncszínháznak, szintén végigjárta olyan hazai kortárs tánctársulatoknak a sorát (például Bozsik Yvette Társulat, PR-Evolution), ahol alapfeltétel a magasan képzett tánctudás.

clock033

Clockwork. Dusa Gábor felvétele

A szabadság nem elsősorban abban áll, hogy két kevésbé tapasztalt alkotó zöld utat és munkatársként egy erős társulatot kapott, a színlap tanúsága szerint mindketten az önkifejezés számára tágítják a kompozíciójuk terét. „Egyetlen célom, hogy olyan kontextust teremtsek a táncosaimnak, amiben ők ki tudják magukat fejezni. Ezért a szövegkönyvem az előadáshoz egy kötetre való üres lap, ami arra vár, hogy megtöltsék” – írja Várnagy Kristóf (Clockwork). Ehhez képest sokkal visszafogottabban fogalmaz Katonka Zoltán (Tárgytalan), amikor azt vallja, hogy „az önkifejezés cselekmény nélküli szabadságát keresem, a magam mozgásnyelvében”. Az első inkább a táncosok szabadságát, a második a koreográfus szabadságát jelzi, és a koreográfiák igazolják is az előzetes elvárásokat. A Clockwork konkrétabb színpadi nyelvvel és szabatosabb jelekkel tartja egyben a kínált mozdulatsorokat, a Tárgytalanul egy lazább keretjátékon belül áll össze darabbá. Az eredmény két tisztességes és gondolatébresztő koreográfia – különösebb hűha- és ráismerés élmény nélkül.Legutóbbi bemutatójában a társulat Sylvia Plath Üvegburájának nyomasztó súlyával terhelte meg a színpadot: az előadás egyik emblematikus kelléke az időnként a táncosok fejére kerülő búra volt. Ezek a burák – amennyire tudom – a későbbi előadásokon aztán ténylegesen lekerültek a táncosokról, vagyis képletesen szólva ez a két munka az, ami mindezek után akár fellélegzésként is felfogható. Az Üvegbura komor (és szépséges) társadalomkritikája után továbbra is a közösség marad terítéken, de most jóval könnyedebb pillantásokat vethetünk rá. A társadalomba, és azon keresztül önmagába belefulladó egyén tragédiája után férfi és nő nem kevésbé feloldhatatlan ellentéte a téma, a hangvétel azonban a komikus-játékostól legfeljebb a drámai tónusig szóródik. A tematikán túl a két koreográfia másik közös nevezője a táncosok személye: Esterházy Fanni, Horváth Zita, Szőllősi Krisztina, Csizmadia Tamás és Darabont Áron – illetve az általuk képviselt, magas színvonalú tánctudás.

A Clockwork egy ironikus félmosollyal az arcán az egymásra lazán asszociáló jeleneteken keresztül azt a kérdést ritmizálja, hogy nő és férfi mire mennek egymással. Miközben Várnagy Kristóf épít a közkeletű kortárs mozgásformákra, mozdulatsorokra, teret nyit a kevésbé bevett szekvenciáknak is. Emellett az egész koreográfiának van egy jól érzékelhető és kiválóan kordában tartott esetleges jellege. Emblematikus és egyben legerősebb jelenetében a nő és a férfi úgy táncolnak együtt egy óramű darabos pontosságával, mint akik az adott pillanat adott érzetei alapján pakolják egymásra a mozdulatokat. Ám mivel ezek a mozdulatok a tánc és a normál gesztusok között vannak, az egész nem tánc improvizációnak hat (ahogy vélhetően nem is improvizáció), hanem egy nő és egy férfi napi egymáskeresésének: egymással vívott, köznapi harcaink és békéink véget nem érő sorának. Éppen akkor és mindörökké.

Még egy csattanó is kerül a koreográfia végére, amiről spojlerezés nélkül legfeljebb annyi mondható, hogy jól illik a darab oldott szellemességéhez.

targy116

Tárgytalan. Dusa Gábor felvétele

A második koreográfia, a Tárgytalan kevésbé él humorral, ettől függetlenül egy jól lélegző, játékos kompozíció. Az erősebb (legalábbis erőteljesebb) nem szemszögéből csodálkozik rá a világra: mit kezdjen a férfi a nővel, ha már a világ rendje megkerülhetetlenül elé tette. A nő mint probléma, a nő mint titok, mint fétis hogyan válik (vagy nem válik) társsá. Vagy egyáltalán mi a szösz az? Ez a koreográfia sem merít túlzottan mélyre, ám így is horgára akad némi esztétikus gondolkodnivaló – férfiaknak és nőknek egyaránt.A két munka Janus cím alatt fut, a kétarcú istenre célozva, aki a kapuk és határok, ezáltal az élet és a halál közötti átmenet istensége a római mitológiában. És ha nem is Janus két, súlyos tekintete szerint, de ugyanannak az arcnak két különböző grimaszaként Várnagy és Katonka munkái valóban összetartanak. Miközben az élet egyik fontos kérdésével játszanak el, és nem mennek nagyon messzire a magukra mért szabadságban, mindketten jól élnek a felkínált lehetőséggel. Sok újat ugyan nem tudunk meg férfiról és a nőről – de ez manapság már talán nem is lehetséges.

Létezik egy olyan bölcsesség, amely szerint egy kritikának összesen egyetlen szóból kell állnia. Vagy egy igenből vagy egy nemből. Az enyém ebben az esetben egy igen lenne. Pontosabban kettő.

Badora Társulat: Janus. Tér-Test-Idő (Clockwork; Tárgytalan) – Nemzeti Táncszínház.
Táncosok: Esterházy Fanni, Horváth Zita, Szőllősi Krisztina, Csizmadia Tamás, Darabont Áron.
Fényterv: Katonka Zoltán. Koreográfia: Várnagy Kristóf; Katonka Zoltán.

Facebook Comments